„Senki nem tudja, mire számítson” – kárpátaljai magyar sportvezetőt kérdeztünk az orosz-ukrán konfliktusról
Egyelőre nem érezteti közvetlenül hatását a kárpátaljai magyarok mindennapjaiban az Oroszország és Ukrajna között kialakult, fegyveres konfliktussal fenyegető feszült helyzet. A hétköznapi emberek számára a legfontosabb eltartani a családjukat, megtartani a munkahelyeiket, működtetni a vállalkozásaikat. Ugyanakkor egy esetleges háború esetén a magyar ajkú lakosság is számíthat a katonai behívókra és Kárpátaljának is fel kell készülnie a menekültek fogadására. Lőrincz Zsolttal, Beregszászon élő sportvezetővel beszélgettünk.
Lőrincz Zsolt a kárpátaljai Beregszászon él, munkája, hivatása a helyi sportélet szervezése, fellendítése, ezen belül különösen a labdarúgás gazdag helyi hagyományainak a fenntartásából veszi ki a részét. Zsolt a Beregszászi Városi Labdarúgó Szövetség elnöke, a Beregvidék Ifjúsági Sport Egyesület vezetője, a beregszászi Barátság stadion igazgatója, elmondása szerint minden nap azért küzd, hogy a felnövekvő nemzedék sportoljon, egészséges életmódot folytasson.
Mint a Maszol érdeklődésére beszámolt, az egyébként is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarság életét, mindennapjait csak tovább árnyékolja a kibontakozó ukrán-orosz konfliktus.
"Hol is kezdjem? Ez a háború, ami a beharangozott időpontban, február 16-án érdeklődés hiánya miatt elmaradt, nem a mi háborúnk! Ki merem jelenteni kis magyar közösségünk nevében, hogy ez két nagyhatalom játszmája, aminek Ukrajna adja a helyszínt. Sajnos mi nem látunk bele a nagypolitikába, úgyhogy mindenki csak találgat, hogy mi is lesz a vége. A hírportálok, közösségi oldalak, ahonnan informálódunk, nap mint nap új verziókkal állnak elő egy lehetséges háborúról” – vágott bele Lőrincz Zsolt.
Mint fogalmazott, a kárpátaljai magyarság abban a helyzetben van, hogy egyszerre több médiumtól is kap híreket, így ismerik a magyar, ukrán, orosz oldalak szemszögét. Hozzátette: érdekesség, hogy mindenki másképp látja a fejleményeket, éppen ezért úgy érzik, hogy „a lényege az egésznek a totális káosz, senki nem tudja, mire számítson, úgyhogy úszunk az árral”.
Lőrincz Zsolt élete a sport körül forog, így arra is kitértünk, befolyásolja-e az események megszervezését, a sportolási lehetőségeket a konfliktus, vezettek-e be bármilyen korlátozást emiatt. Mint elmondta: hol enyhébb, hol szigorúbb különböző korlátozások már 2020 óta érvénybe vannak, ám ezek a vírusjárvány miatt léptek érvénybe és nem a lehetséges háború az oka.
„Az épp érvénybe lévő szabályok betartásával folyamatosan szervezünk tornákat, főleg az utánpótlásnak, de nem feledkezünk meg a felnőtt, a női és a senior sportolókról sem. Jelenleg a legnagyobb problémánk Ukrajnában azon belül Kárpátalján is a sport alulfinanszírozása. Jelenleg a magyar kormány támogatása és a helyi szülők elhivatottsága nélkül egyszerűen nem tudnánk tartani az elért szintünket” – fejtette ki a sportvezető.
Számítanak a menekültekre
Zsolt megosztotta velünk, hogy a hétköznapi életre egyelőre nincs komolyabb hatással a kialakult helyzet. Mindenki próbál továbbra is dolgozni, eltartani a családját az amúgy is nehéz helyzetben. Közben abban reménykednek, hogy egyszer vége lesz a fejetlenségnek és visszatérhetnek a normális, békés élethez. Ugyanakkor ott lebeg a lakosság feje fölött, hogy fegyveres konfliktus esetén behívhatják a férfiakat a hadseregbe. „Ha odáig fajul a helyzet, természetesen ugyanúgy megkapják a behívót a kárpátaljai magyar ajkú emberek is, mivel mi is ennek az országnak az állampolgárai vagyunk. Erre már volt példa a 2014-es Majdan után. De ahogyan akkor, így most sem szívesen mennénk meghalni egy értelmetlen háborúban” – fogalmazott Zsolt.
Az esetleges háború számos következményekkel járhat, többek között fel kell készülni a keletről érkező menekültek fogadására. Ezt Lőrincz Zsolt már most is megtapasztalta. „Most pont ebben a helyzetben vagyok. Régi barátaim, akik most Kanadában élnek megkértek, hogy fogadjam be a szüleiket, mert ők Kijevben élnek és félnek a háború kitörésétől. Született Kijeviek mindnyájan, de elmondásuk szerint itt Kárpátalján biztonságba érzik magukat. Természetesen, mint magyar vendégszerető ember, azonnal igent mondtam és biztosítottam szállást részükre” – számolt be.
Kárpátalján Zsolt elmondása szerint a közhangulat jelenleg még békés. Aggodalmak vannak, hogy mi lesz ha tényleg elkezdődik a háború. „Senki nem szeretnél elveszíteni a vállalkozását, a munkahelyét, és ami a legfontosabb: a családját. Természetesen a szülőföldjüket sem akarjuk elhagyni. De ahogy mondani szoktuk: átéltünk már sok mindent a történelem során, úgyhogy ezt is túléljük” – foglalta össze Lőrincz Zsolt.