Magyar és román hősi halottak ukrán egyenruhában 

Államtitkot képez Ukrajnában az orosz-ukrán háborúban életüket vesztett katonák száma, a hősi halottak temetése viszont mindennapos országszerte, így Kárpátalján vagy éppen a Csernovci régióban. Immár több mint egy éve magyarok és románok is életüket veszítik ukrán egyenruhában. Egyesek önkéntesen fogtak fegyvert, másokat kényszerítettek rá. A fronton elesettek nemzetiségéről nincs hivatalos tájékoztatás.    

A legutóbbi ukrajnai népszámlálás szerint közel 140 ezer magyar él Kárpátalján, a román anyanyelvűek (egy részük moldovainak vallja magát) száma pedig meghaladja a 400 ezret. Mindkét közösség tagjai megtalálhatók Ukrajna háborúban álló hadseregében. Vannak, akik szerződéses katonaként, mások állampolgári kötelességüknek eleget téve harcolnak az agresszor orosz csapatok ellen. Az Ungváron szerkesztett Kárpáti Igaz Szó és a bukaresti Libertatea igyekezett rövid portrékban bemutatni néhány olyan magyar, illetve román fiatalt, akik életüket vesztették az orosz-ukrán háborúban.   

Az ungvári születésű Kis Sándor volt a harcok első kárpátaljai áldozata. A 29 éves magyar katona az orosz invázió első napján 2022. február 24-én vesztette életét. Sándor az ukrán haditengerészetnél szolgált szerződéses katonaként és egy rakétatámadás következtében hunyt el a dél-ukrajnai Ocsakivban, ahol feleségével és két kisgyermekével éltek. A 19 éves nagyszőlősi Valerij Méhest álmában érte a halál. A Harkivi Légierő Akadémia diákját Harkivban érte a végzetes éjszakai orosz támadás. Varga Eduárd a Kijev környéki harcokban halt hősi halált A 24 éves terebesfejérpataki fiatalember özvegye a Kárpáti Igaz Szónak elmondta, férje már iskolásként arról álmodott, hogy katona lesz.

Tavaly április 8-án Nagyszőlős utcáin több százan térdre ereszkedve fogadták a  háború első hetében elhunyt Romanov Jaroszláv holttestét szállító gyászkonvojt. A 39 éves nagyszőlősi férfi Kijev mellett halt hősi halált. A hős katonát felesége, fia Sándor és lánya, Emília gyászolja. A 45 éves Magyar Róbertet május 16-án kísérték utolsó útjára Ungváron. A háború első napján sorozták be, korábban három évet töltött a terrorellenes hadműveleti övezetben. Április végén a Doneck megyei Jampil városának közelében egy tüzérségi támadás következtében szenvedett súlyos repeszsérüléseket, a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni. A beregszászi Rosinec János Szumi megyében vesztette életét, felesége és két fia gyászolja.

Herszon visszafoglalása során, augusztus utolsó napjaiban vesztette életét a királyházai Eperjesi István. A beregszászi Háda László immár nyolc éve Budapesten élt, édesanyja támasza volt, és amikor február 24-én kitört a háború, úgy döntött, hogy azonnal hazamegy, és ha kell, harcol. Az 1974-es születésű férfi a 128-as dandárnál teljesített szolgálatot. Halálhírét október 5-én Babják Zoltán polgármester tudatta közösségi oldalán - folytatja szomorú felsorolását az ungvári lap. Október 10-én vettek végső búcsút Varga Sándortól Munkácson. A 38 éves férfi az egyik hegyi rohamdandár felderítő században teljesített szolgálatot. Bobik Románt az Ung-vidéki Téglás közössége gyászolja. Az 1992-es születésű fiatalembernek fiú- és lánytestvére is bevonult az ukrán fegyveres erők kötelékébe. Román a szomszédos Szürtében végezte el a középiskolát, s apai ágon magyar felmenőkkel rendelkezett. Holttestét DNS-vizsgálatok alapján tudták csak azonosítani, ugyanis egy brutális orosz tüzérségi támadásban vesztette életét. A 45 éves Literáti Sándor október végén esett el. Katonai tiszteletadás mellett október 24-én szülővárosában, Csapon helyezték végső nyugalomra. Legutóbb december végén az onokóci Vértes István halt hősi halált a Bahmut környéki harcokban. Valamennyi magyar származású áldozat családját gyorstámogatásban részesítette a Magyarország Ungvári Főkonzulátusa.

Marin Gherman román nemzetiségű ukrajnai újságíró a háború kirobbanása után Csernyivciből menekült családjával Romániába. Később csatlakozott a Libertatea stábjához. Egyebek mellett igyekezett lajstromba szedni azokat a román nemzetiségű katonákat, akik életüket áldozták Ukrajna hadseregének egyenruhájában. Ilyen volt a horbovai származású 36 éves Pavel Diavoliuc, akit május elején hívták be katonának. Halálhírét október 4-én közölték a csernyivci régióbeli Ostrita község polgármesteri hivatalának Facebook-oldalán. A falu másik két szülöttje, Ion Fartușneac és  Ion Zaeț is hősi halált halt a háborúban. 

Fotó: Agerpres

A 35 éves cupcai születésű Arcadie Farcaș mesterlövész a Donyecki régióban vesztette életét. A Pătrăuții de Josból származó Vasile Procopoae tartalékos tiszt volt, de Németországban dolgozott. Az inváziót követő napokban önként tért haza, hogy csatlakozzon a hadsereghez. Procopoaéhoz hasonlóan hagyta maga mögött a külföld biztonságát a csernyivci régióbeli Beresteából származó román Dumitru Ignatesco. Ő  Olaszországból tért haza, katonának állt, augusztusban halt hősi halált. Az ukrajnai románok közösségi oldalakon adnak hírt a háborúban elesett fiatalokról. A fent említetteken kívül Alexandru Sprânceană, Denis Morăraș,  Dumitru Cojocaru, Andrei Rusu és még sokan mások vesztették életüket a kelet- és dél-ukrajnai csatákban. 

A Libertatea beszámolója szerint a csernyivci régió katonai biztosai nem adnak tájékoztatást a hadseregbe sorozottak vagy a fronton elesettek etnikai származásáról. Minden alkalommal megemlítik, hogy nemzetiségtől függetlenül valamennyien ukrán állampolgárok.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?