Magyarországi támogatásban részesült a háború újabb kárpátaljai magyar hősének családja

A beregszászi Háda László a hetedik kárpátaljai magyar nemzetiségű személy, aki az orosz-ukrán háborúban vesztette életét. A 48 éves férfi immár nyolc éve Budapesten élt, édesanyja támasza volt, de amikor február 24-én kitört a háború, úgy döntött, hogy azonnal hazajön, és ha kell, harcol – írja a kiszo.net.

„Sírva könyörögtem neki, hogy ne jöjjön haza, de nem lehetett feltartóztatni, azt mondta, úgy érzi, jönnie kell” – mondta az édesanya, Erzsébet, aki unokájával, Klaudiával érkezett a beregszászi konzulátusra, hogy átvegye a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium által felajánlott támogatást. „Laci nagyon jó fiú volt, bár fiatalon elvált, egy nagyszerű unokával ajándékozott meg, és most már a fiam után ő a támaszom. Örülök, hogy ide is elkísért, sokat jelent ez nekem” – tette hozzá a gyászoló anyuka.

Az édesanya elmondta, hogy fiát előbb Munkácsra, majd Ungvárra vitték, aztán pedig az ország keleti részébe. „Sokszor beszéltünk telefonon, nem panaszkodott, azt mondta, mindennel el vannak látva, a halálról soha nem beszélt. Legutoljára október elsején hívott minket, azt mondta, olyan helyre viszik, ahol előfordulhat, hogy nem lesz térerő, ezért ne aggódjak. Október ötödikén csöngött a telefonom, de már nem ő hívott, hanem egy illetékes, aki közölte a halálhírét” – mondta sírva Erzsébet.

Lászlót Beregszászban helyezték örök nyugalomra.

„Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma azt a döntést hozta, hogy a háborúban elesett magyar vagy magyar kötődésű katonák családjainak egy kis segítséget nyújt ebben a nagyon nehéz helyzetben. Tudjuk, és tisztában vagyunk vele, hogy ezeket a mély sebeket begyógyítani nem lehet, de legalább egy kicsit támogatjuk a családokat. Most Háda László édesanyját, és gyermekét fogadtuk abból a célból, hogy átadjuk a külügyminisztérium, illetve a két konzulátus támogatását. Emellett felajánlottuk a családnak, ha a jövőben bármiben segítünk, mi megtesszük, bátran fordulhatnak hozzánk” – mondta Kuti László, az ungvári főkonzulátus konzulja. Hozzátette, nagyon szomorú, hogy az ilyen alkalmak egyre gyakoribbak, ami azt jelenti, hogy egyre több magyar is ott életét veszti a fronton. Magyarország továbbra is együttérez a csonka családokkal, de mindenki abban reménykedik, hogy ennek a háborúnak mielőbb vége lesz, béke köszönt Ukrajnára.

A Kárpáti Igaz Szó kedden adta hírül, hogy egy másik magyar, az Ung-vidéki Téglás községről származó Bobik Román is életét vesztette a háborúban – Bobiknak egyébként korábban a testvére is megsebesült. A lap idézi Viktor Mikita kárpátaljai kormányzó egyik korábbi nyilatkozatát, mely szerint a háborúnak már több száz kárpátaljai hősi halottja van.

Bár Ukrajna népességéről az utolsó megbízható felmérés 2001-ben készült, demográfusok nagyjából 130 ezresre becsülik a helyi magyar közösség létszámát, ez a megye összlakosságának nagyjából 10 százalékát teszi ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?