Megszólalt a héten a Portfolio pénzügyi és gazdasági hírportál Cheklist podcastjában Zubánics László egyetemi tanár, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke és elmondta: ellentétben az oroszországi gyakorlattal, ahol a putyini hatalom társadalmi részarányukat meghaladó mértékben küld nemzeti kisebbségeket a frontra, Ukrajnában hasonló jelenséget nem lehet tapasztalni. Kárpátalján ugyanis „kimondottan odafigyelnek, hogy aránytalanságokra ne kerülhessen sor, hiszen egyik alapvető feladatuk a béke, a rend és a nyugalom a biztosítása.”

Az interjúban emellett az is terítékre került, hogy most, a hadviselés eszkalálódása idején miként élik meg a mindennapokat a kárpátaljai magyarok, milyen a háború támogatottsága Kárpátalján, ezen belül a magyar kisebbség tagjai között, illetve a magyar kormány álláspontja a háborúval kapcsolatosan milyen hatást gyakorol Ukrajnán belül a magyar kisebbség helyzetére vagy megítélésére.

Azt követően, hogy Putyin orosz elnök részleges mozgósítást jelentett be szeptember 21-én Oroszországban, miután csaknem hetedik hónapja tart az ukrajnai háború, és Moszkva korábban elfoglalt területeket vesztett a harctéren, a közösségi médiában, majd a lapokban is azonnal megjelentek azok a hírek, miszerint az akció végrehajtásának módja az „etnikai tisztogatás” elemeit hordozza magában. Így a Maszol például már két nappal a Kreml bejelentése után, arról tudósított, hogy az elrendelt mozgósítás aszimmetrikusnak tűnik: míg egyes távoli régiókban, különösen azokban, ahol etnikai kisebbségek élnek, teljes, a nagyvárosokban, főleg Moszkvában és Szentpéterváron pedig részleges. Idéztünk is akkor egy szakértői véleményt, mely szerint Putyin vélhetően „azért nem aggódik a burjátok, dagesztániak, tuvaiak és más kisebbségek súlyos veszteségei miatt, mert a köztük lévő magas halálozási arány lehetővé teszi számára, hogy megváltoztassa Oroszország etnikai szerkezetét.”

Azóta beszámolók és felvételek sokasága járta be a világsajtót, illetve számos, hivatalosan ugyan meg nem erősített, de valószínű adat kering arról, hogy Oroszország nemzeti vagy etnikai kisebbségeit aránytalanul nagy mértékben mozgósítják és küldik harcolni Ukrajnába. Hogy ez mennyire igaz lehet, azt jól bizonyítja a Mongol Világszövetség vezetőjének, Elbegdordzs volt mongol elnöknek a felhívása, amivel a mongollal rokon oroszországi kisebbségekhez, a burjátokhoz, a tuvaiakhoz és a kalmükökhöz fordult, arra kérte őket, meneküljenek el a mozgósítás elől: „A véres háború kezdete óta az Oroszországban élő etnikai kisebbségek szenvedtek a legtöbbet. Ők csak ágyútölteléknek kellenek”– fogalamzott.

Azzal hogy Putyin ágyútöltelékei között sokkal több a valamelyik oroszországi kissebségi, mint azt számarányuk indokolná, kiemelten foglalkozott a közelmúltban a Portfolio gazdasági hírportál is. Előbb annak igyekezett utána járni, mennyire igazolják a történések ennek az ördögi tervnek a létezését. Majd, mivel az országban kirobbant nemzetiségi tiltakozásokról is bőven érkeztek hírek, a figyelme ezekre terjedt ki. Áttekintve ezeket végül megállapította: annak ellenére, hogy megszaporodtak a háborúellenes tüntetések, nem valószínű, hogy a földrajzilag szétszórtan élő, etnikailag és vallásilag erősen megosztott nem szláv nemzetiségűek és nem pravoszláv hitűek helyi megmozdulásai megrengetnék az autokrata rezsimet.

Szembesülve azzal, hogy Moszkva aránytalanul nagyon sok kisebbségit kényszerit frontszolgálatra, magától értetődőnek tűnt a Portfolio redakciója számára, hogy azt is megvizsgálja, e téren mi a helyzet a szintén soknemzetiségű Ukrajnában? Egyrészt már csak azért is indokolt volt górcső alá venni, hogy mi tapasztalható az ügyben Kijev részéről, hiszen közismert az ukrán hatalom régóta megtapasztalható, kisebbségbarátnak nem minősíthető felfogása és politikai gyakorlata. Másrészt pedig megalapozta a vizsgálódást, hogy a jelentős számú Kárpátalján élő nemzettársaink révén mi magyarok, közvetlenül is érdekeltek vagyunk a tisztánlátásban.

Annak kiderítésére, hogy érzékelnek-e a kárpátaljai magyarok az oroszországihoz hasonló folyamatokat, azaz, hogy felülreprezentált arányban küldenek közülük katonákat a frontra Ukrajnában a portál munkatársa, Forrai Dávid Zubánics László ungvári egyetemi tanárt, az UMDSZ elnökét kérte fel. Kettőjük eheti beszélgetését kívánom ezúttal bemutatni, amely nemcsak a fentebb ismertetett kérdésre adott választ. Ezen túlmenően azt is megvilágította, miként éli meg most, a háború eszkalálódása idején a mindennapokat a kárpátaljai magyarság, milyen a háború támogatottsága Kárpátalján, ezen belül a magyarok között, illetve a magyar kormány szankciókritikus álláspontja milyen hatást gyakorol Ukrajnában a magyar kisebbség helyzetére és megítélésére? 

Sokatmondóan beszédes már az indítása is a kérdezz-feleleknek, hiszen a kedd reggeli interjút az eredeti egyeztetéshez képest halasztani kellett egy légiriadó miatt. Így rögtön képet kapunk arról, milyen lehet egy hétköznap Ungváron, ahol öt nappal ezelőtt mindenkinek 8 és 12 óra között, óvóhelyre kellett menekülnie, beleértve a munkába induló interjúalanyt is.

„Ez már a második nap volt, amikor rakétatámadás ért számos Kárpátaljával szomszédos megyét, többek között Lemberget is, ahol jelenleg is áramszünet van” – mondja el Zubánics, aki hozzáteszi: „Szerencsére Kárpátalját egyelőre ez az eseménysor nem érintette, ezért itt helyben biztonságban vagyunk. Viszont mindenkinek megfelelő módon óvóhelyre kellett vonulni ezekben az időpontokban.” Arra a kérdésre, hogy csak a támadások legutóbbi hullámában lett jellemző, hogy Kárpátalján is veszélyesebb lett a helyzet, vagy pedig ez a háború kezdete óta rendszeres, hogy légiriadó van, az UMDSZ elnök a következőkről tájékoztat:

„Ez a háború kezdete óta megvan. Tudni illik, nem lehet igazán lokalizálni, hogy az Orosz Föderáció területéről vagy akár a Fekete-tengerről indított rakétatámadások melyik régiót érik, tehát gyakorlatilag minden légiriadó országos. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor egyetemi tanárként például félbe kell szakítani az oktatást, óvóhelyre kell vonulni, illetve minden olyan közszolgálati hely, mondjuk bank, akár élelmiszerbolt, akkor ki kell tenni a „Bezárt” táblát és kitessékelni a vendégeket. Tehát, itt most, ha elindul egy rakéta és érzékeli az ukrán légelhárítás, abban az esetben országos riadót szoktak elrendelni. Tehát itt is ugyanaz történik, mint mondjuk az állandó bombatámadásoknak kitett Zaporizzsjában.”

E „hangulatjelentés” után következik annak a kérdésnek a tisztázása, ami apropóként szolgált a telefonos interjúhoz.

Zubánics kategorikusan cáfolja, hogy az oroszországihoz hasonló etnikai diszkrimináció érvényesülne a katonai behívásokat illetően Ukrajnában. Még a gyanúja se merül fel annak, – nyomatékosítja –, hogy aránytalan mértékben küldené a kárpátaljai magyar közösség tagjait a frontra az ukrán vezetés.

A tényleges helyzetet bemutatva elmondja, hogy már csak azért is eleve alulreprezentált a közössége a hadszíntereken, mert egyrészt a háború első napjaiban a hadköteles fiatalok, férfiak nagy része Magyarország irányába elhagyta az országot. Másrészt viszont ténykérdés: akik otthon maradtak és valamilyen vállalatnál dolgoznak, felmentést kapnak a mozgósítás, illetve a katonai behívások alól.

Arra vonatkozóan, hogy Ukrajnában valóban nem történnek nemzetiségi alapon behívások, minden kételyt eloszlat azzal, hogy beszámol egy minapi hivatalos megbeszéléséről Viktor Mikitával, Kárpátalja kormányzójával:

 „A napokban a katonai közigazgatás vezetőjével beszélgetve azt az információt kaptam, hogy kimondottan odafigyelnek, hogy aránytalanságokra ne kerülhessen sor, hiszen egyik alapvető feladatuk a béke, a rend és a nyugalom a biztosítása.”  Ehhez hozzáteszi a saját véleményét is: „A magyarok részaránya a katonai alakulatokban szerintem alatta van annak a százalékos részaránynak, amennyit mi most itt Kárpátalján képviselünk.”

 Azt illetően, hogy miként alakul a háború támogatottsága Kárpátalján, ezen belül a magyarok között, illetve e téren milyen főbb narratívák érvényesülnek Zubánics előbb arra tér ki, hogy milyen a lakossági hozzáállás háborús cselekményekhez, majd ezután szól magának a háborúnak a megítéléséről.

 „Vannak olyanok, – mondja – akik önkéntesen bevonultak a hadseregbe, vannak olyanok, akik szerződéses kötelezettségeiknek tesznek eleget, vannak olyanok, akik megpróbálnak ez alól kibújni, illetve vannak olyanok, akik teljes mértékben azt mondják, hogy ez a háború nem a mi háborúnk, és ebben nem kívánunk semmilyen formában részt venni.”

A megítélés kérdése pedig változó, ahhoz kötődik, hogy milyen korosztályról van szó, illetve, hogy milyen környezetben élnek a régió lakosai. Ehhez hozzáteszi, az eltérő vélemények alakításában a televízióknak van meghatározó szerepük. Úgy látja, aki magyar televíziót és ukrán televíziót néz vegyesen, annak egész más a képe a történésekről, mint annak, aki csak a magyar televíziót nézi, mert utóbbiaknál csak az ott megjelenő üzenetek csapódnak le és náluk mindezek a mindennapi kommunikáció szintjén is jelen vannak. Azok között pedig, akik csak ukrán tévét néznek, és ez jellemző a nagyobb városokra, valamint a vegyesen lakott vidékekre, az előzőektől eltérő narratíva érvényesül, ezért pedig „ukrán hazafiasabb a hozzáállásuk.”

 Az interjúban, egyebek mellett, még szó esik arról, hogy Kijevnek a kisebbségi jogokat korlátozó, joggal bírált magatartása talán kedvezően változhat a jövőben, hiszen „amikor Ukrajna megkapta a tagjelölti státuszra való rábólintást az Európai Bizottságtól, ott a kisebbségi jogoknak a biztosítása szerepel.” Ez ügyben viszont, éppen az előzmények ismeretében, az UMDSZ elnök nem tud derülátó lenni.

Végül egy, a beszélgetésben nagyobb hangsúlyt kapott kérdésre térnék ki, melyben az újságíró arra kíváncsi: a magyar kormány magatartása az orosz agresszió kezdete óta, illetve szankciókritikus álláspontja, milyen hatást gyakorol Ukrajnán belül a magyar kisebbség helyzetére, illetve megítélésére?

Zubánics szerint másképpen vélekednek az Orbán-kormányról Kijevben, és másképpen Kárpátalján, mert – mint mondja – „itt a szomszédsági kapcsolatok egészen más szűrőket mutatnak, illetve a magyar kormány, illetve Magyarországnak a háború kapcsán nyújtott különböző támogatásai és állandósult segítségnyújtásai jobban éreztetik a hatásukat, mint mondjuk Kijevben.”

Amit pedig ehhez hozzátett, azt követően, hogy beszámolt arról miszerint az ukrán központi televíziók hírműsoraiban naponta kiemelten szemlézik a magyar kormány aznapi megnyilatkozásait, abból hiszem, érdemes még idézni egy passzust:

 „A háború első hónapjaiban nagyon kritikus volt a helyzet olyan szempontból, hogy bennünket is számon kértek, tehát az itteni magyar szervezeteket. Ma már erre nem kerül sor, tehát valószínűleg valahol ezeket a vélt vagy valós sérelmeket gyűjtik egy dossziéban és valószínűleg a háború után fognak ezzel kapcsolatban tárgyalásos úton valamilyen konszenzusra jutni.”