Újabb német áruházlánc jön Romániába

A Tedi állítólag már 30 helyiségre kötött bérleti szerződést, ezek nagyvárosokban lesznek.

2022-ben nyitja meg első romániai áruházait a Tedi. A német kiskereskedelemi vállalat élelmiszeren és elektronikai cikkken kívül szinte mindent forgalmaz az áruházaiban: kozmetikumokat, lakberendezési termékeket, állateledelt, papírárut és írószert, szabadidős cikkeket, játékokat, barkácsárutstb.

A vállalat román nyelvű honlapja már létezik, arról azonban egyelőre nem találni rajta információt, hol nyílnak majd az első áruházak. Piaci források szerint a cég már legalább 30 bérleti szerződést kötött, jellemzően bevásárlóközpontokban fognak működni a boltjai.

„A Tedi a nem élelmiszeripari termékek Lidlje. Németországban a termékeik 90 százaléka 5 eurónál olcsóbb” – mondja egy piaci forrás. „A Tedi egy lakótelepi családi boltként határozza meg magát, a nagyvárosokban éppúgy jelen vagyunk, mint vidéken” – olvasható a cég honlapján.

A Tedit 2004-ben alapította a német Tengelmann cégcsoport, mely Romániában is jelent volt, a Lidl által időközben felvásárolt Plus Discount áruházakkal. A vállalat jelenleg kilenc európai piacon van jelen, legutóbb, tavaly, Csehországban jelent meg. A Tedi áruházainak a száma meghaladja a 2 400-at, 20 ezernél több embert foglalkoztat.

Romániában a Tedi fő versenytársai a dán Jysk, a lengyel Pepco, a német Kik és a görög Jumbo lesznek. Egy hasonló jellegű áruházlánc, a holland Action is fontolgatja a belépést a romániai piacra, a végső döntés azonban még nem született meg.

(Nyitókép: tedi.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?