Székelyföldi is van a legnagyobb hazai tőkéjű üzletláncok között

A multik dominálta kiskereskedelemben a szatmári Unicarm a legnagyobb hazai kézben levő vállalat, a székelyudvarhelyi Elan Trio pedig az ötödik.

1996-ban nyílt meg az első hazai Metro C&C áruház, mely a modern kereskedelem térhódításának első lépése volt. Az azóta eltelt 21 év alatt a multinacionális vállalatok elképesztő mértékben terjeszkedtek idehaza, ma már egyértelműen uralják az általános fogyasztói javak kiskereskedelmét. A multik erőfölényére jellemző, hogy a boltok összterülete alapján, a Piața szakfolyóirat által összeállított toplistán az első 11 pozíciót külföldi tulajdonban levő áruházláncok foglalják el: Kaufland, Auchan, Carrefour, Lidl, Selgros, Metro, Profi, Penny Market, Mega Image, Cora, Billa.

A legnagyobb hazai kiskereskedő a vetési székhelyű Unicarm, mely 2005-ben, Szatmárnémetiben nyitotta meg első üzletét. A vállalat, amely húsáru- és tejtermékek gyártásával is foglalkozik, jelenleg 78 szupermarketet és kisboltot üzemeltet Erdélyben és Moldvában, hozzávetőleg 46 ezer négyzetméteren.

A rangsorban a szebb napokat is megért Real következik, majd két havasalföldi cég, az Annabella és a Succes, valamint a Metro C&C partnerének számító La Doi Pași. Az ötödik legnagyobb, belföldi tőkéjű romániai üzletlánc székelyföldi, az udvarhelyi Elan Trio kft. üzemelteti. Az 1993-ban indult cég, mely kezdetben nagykereskedelemmel foglalkozott, jelenleg Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Sespsiszentgyörgyön van jelen, nyolc szupermarketjük Merkur, hat pedig Szuper név alatt működik, s van két raktáráruházuk is.

A szupermarketek összfelülete meghaladja a 10 ezer négyzetmétert. Az Elan Trio más üzletpolitikát követ, mint multinacionális konkurensei, áruválasztékában a helyi-, illetve a magyarországi termékek dominálnak. A Piața által készített ötvenes rangsorban  további erdélyi bolthálózatok is szerepelnek: a nagyváradi Trei G és Nova Euro, a marosvásárhelyi Darina, a kolozsvári Oncos és a brassói Rapid.   

A nagyok nagyon nyomulnak

A hazai tulajdonú üzletláncoknak erősödő piaci versenyre kell számítaniuk, a multinacionális vállalatok ugyanis agresszívan terjeszkednek, immár a kisvárosokban is. Idén az egyaránt 500-nál több áruházzal rendelkező Profi és a Mega Image hajtja végre a legnagyobb fejlesztéseket.

Előbbi, mely már jelenleg is 274 településen üzemeltet boltot, az idei év folyamán 200 szupermarket megnyitását tervezi. A Mega Image hálózata a tervek szerint 50 üzlettel bővül. A holland tulajdonban levő, tevékenységét mostanáig Bukarestre és környékére összpontos cég idén meg akarja verni a lábát Erdélyben, több Kolozs megyei városban, Temesváron, Aradon és Nagyváradon fog szupermarketeket nyitni.

Kapcsolódók

Kimaradt?