Újabb multinacionális áruházlánc pályázik az erdélyi vásárlók pénzére

Idén öt kolozs megyei városban nyílnak Mega Image szupermarketek, jövőre pedig a Partiumban és a Bánságban nyomul majd a holland vállalat.

Újabb multinacionális áruházlánc pályázik az erdélyi vásárlók pénzére. A holland tulajdonban levő Mega Image mostanáig Bukarestre és környékére összpontosította tevékenységét, Erdélyben mindössze két szupermarketje van, mindkettő Brassóban. A cég idén gőzerővel kezdi meg a terjeszkedést Erdélyben, melynek első lépéseként Kolozsváron, a Fenesi-úton, a sörgyár helyén épülő bevásárló- és szabadidőközpontban nyit boltot.

A kincses városban már feltűntek az alkalmazottakat toborzó óriásplakátok. A kolozsvári szupermarketet rövidesen újabbak fogják követni Tordán, Aranyosgyéresen, Dézsen és Bánffyhunyadon. A Ziarul Financiar gazdasági napilap értesülései szerint a jövő év folyamán Nagyváradon, Aradon és Temesváron nyílnak majd további Mega Image üzletek.

A vállalat a legnagyobb hazai kiskereskedelmi láncot mondhatja magáénak,  jelenleg 520 szupermarketje, illetve Shop&Go nevű kisboltja van. A cég tavaly leköszönt vezérigazgatója, Xavier Piesvaux távozása előtt nem sokkal kifejtette, hogy tudatosan koncentráltak egy évtizeden át Bukarestre, mivel ott a legmagasabbak a jövedelmek. Piesvaux azt is elmondta, hogy a terjeszkedés következő fázisában azokat a nagyvárosokat célozzák majd meg, ahol az életszínvonal szintén az átlag felett van. A fentebb említett négy erdélyi nagyváros megfelel ennek a kritériumnak. A Mega Image nem tarztozik az olcsó áruházláncok közé, boltjaik igényesen vannak kialakítva, árúskálájuk a jó minőségű termékek dominálják.

Az elmúlt években a cég szédületes iramban fejlődött, nyolc év leforgása alatt az árbevétele szinte megtízszereződött. 2008-ban még csak 486 millió lejes forgalmat bonyolított, tavaly azonban megközelítette az 1 milliárd eurót. Ezzel az eredménnyel a hatodik a legnagyobb romániai áruházláncok között, csupán a Kaufland, a Carrefour, a Lidl, a Metro és az Auchan előzik meg.

A Mega Image a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, a Holland Ahold Delhaize tulajdonában van. A cég 6500 áruházat működtet Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Indonéziában, alkalmazottainak száma 375 ezer.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?