Magyarország felé kacsintgat az egyik legnagyobb román elektronikai áruházlánc

A Flanco jövőre tervezi a magyarországi ügyfeleknek szóló webáruháza megnyitását.

Az eMag után a Flanco lehet a második romániai kiskereskedő, amely szerencsét próbál a magyar piacon. Ezt Dragoș Sîrbu, a Flanco vezérigazgatója jelentette be.

„Első lépésben online jelenünk majd meg a magyar piacon, több részlettel akkor fogok szolgálni, amikor eljön az ideje. Inkább bizonyosságokról szeretek beszélni, mint tervekről. Az azonban tény, hogy a magyar hatóságoknál már befejeztük a cég bejegyzését” – nyilatkozta Dragoș Sîrbu.

Magyarország lenne az első külföldi piac, amelyen a Flanco megjelenik. A cégvezetés tervei szerint erre 2022-ben fog sor kerülni. „Sok függ azonban olyan tényezőktől, amelyekre nincs befolyásunk” – tette hozzá a vezérigazgató.

A 90-es évek elején alapított Flanco a második legnagyobb, elektronikai termékeket forgalmazó áruházlánc Romániában, az Altex után. A cégnek 160 áruháza van 110 városban, s egy webáruházat is működtet. Az elmúlt évtizedben a Flanco forgalma több mint duplájára nőtt. 2011-ben még csak 482 millió lej árbevétele volt, tavaly azonban már 1,078 milliárd. A vállalat több mint 1 500 főt foglalkoztat.

A Flanco tervezett magyarországi terjeszkedésében minden bizonnyal szerepe van annak, hogy a vállalat többségi tulajdonosa Iulian Stanciu, a vezető hazai online kiskereskedő, az eMag vezérigazgatója. A jelenleg dél-afrikai tulajdonban levő eMag 2013 óta van jelen a magyar piacon, s kifejezetten sikeresen működik. Az eMagnak 160 csomagátvevő automatája és több mintaboltja van Magyarországon, 2024-ig pedig szeretnék elérni az 1 milliárd eurós árbevételt.

(Nyitókép: Facebook/Flanco)

Kapcsolódók

Kimaradt?