Online-kereskedelem: román-magyar fúzió történt Közép-Európa meghódításáért

Közösen venné fel a harcot az Amazonnal, az Alibabával és az eBay-jel a magyar Extreme Digital és a román eMag. A cél, hogy 1 milliárd euró árbevételű óriássá váljanak Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban és Ausztriában.

Fuzionált az internetes kereskedelem magyarországi piacvezetője és a messze legnagyobb romániai online áruház magyarországi leányvállalata. Az Extreme Digital és az eMag egyesülést jóvá kell hagynia a magyarországi Gazdasági Versenyhivatalnak.

Az Extreme Digitalt két magyar vállalkozó, Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula hozta létre 2001-ben. Jelenleg a kizárólag elektrotechnikai és elektronikai termékeket forgalmazó cég az első számú magyarországi online kiskereskedő, éves árbevétele 36 milliárd forint, mintegy 100 millió euró. Az anyaországi e-kereskedelem teljes volumene 1000 milliárd forint körül van, ennek körülbelül a felét adják a hazai cégek, másik felét pedig olyan multinacionális óriásvállalatok, mint az Amazon, az eBay vagy a kínai Alibaba.  

A két cég vezetői azt remélik, hogy a fúziónak köszönhetően regionális szinten is meghatározó piaci szereplővé válhatnak, kombinálva az Extreme Digital piacismeretét az eMag logisztikai kapacitásával és professzionális webrendszerével, illetve utóbbi tulajdonosának, a Naspers befektetési alapnak hatalmas pénzügyi erőforrásaival.

A cél az 1 milliárd eurós árbevétel

Az Extreme Digital jelen van a szlovák, a cseh, a szlovén, a horvát, az osztrák és a lengyel piacon is. A fúzió eredményeként létrejövő magyar-román vállalat, melynek nevéről még nem született döntés, ezeken a piacokon szeretne jelentős tényezővé válni.

 „Egy regionális, sőt globális piacon állunk versenyben. Ahhoz, hogy versenyképesek legyünk, hogy jó széles termékskálát és minőségi szolgáltatásokat tudjunk kínálni jó áron, növekednünk kell” – indokolta meg a fúziót Iulian Stanciu, az eMag alapítója és vezérigazgatója.

A roman-magyar vegyesvállalatnak, amelynek vezérigazgatója Várkonyi Balázs lesz, nagyratörő tervei vannak, hat év alatt 1 milliárd eurós árbevételt szeretne elérni.

Az eMag erőssége a webrendszere

Az eMag 2001-ben jött létre, s rövidesen a hazai online kiskereskedelmi piac egyik legjelentősebb szereplője lett. 2012-ben a többségi részvénycsomag a dél-afrikai Naspers befektetési alap tulajdonába került. Ezt követően a vállalat külföldön is terjeszkedni kezdett, először Bulgáriában, majd Magyarországon és Lengyelországban hozott létre leányvállalatokat. Déli szomszédunknál a legnagyobb e-kereskedő, 60 százalékos piaci részesedéssel.

Tavaly a cég teljes árbevétele 1 milliárd euró körül volt, romániai ügyfeleinek a száma meghaladta a 4 milliót. Az eMag erőssége a webrendszere, amelynek fejlesztésére az évek során 150 millió eurót költöttek. Működésüket elektronikai és elektrotechnikai termékek forgalmazásával kezdték, jelenleg azonban kozmetikumokat, mosó- és tisztítószereket, állateledelt, ruhaneműt, cipőt és élelmiszert is árulnak. Az eMag a Black Friday nevű, roppant népszerű árleszállítási akció romániai meghonosítója.

Kapcsolódók

Kimaradt?