Fekete Péntek: így tudja meg elsők között, mikor kezdődik az árleszállítás az eMagon

Az eMag telefonos applikációját kell telepítenünk, hogy megtudjuk, mikor kezdődik pénteken reggel a Black Friday akció a legnagyobb romániai e-kereskedőnél.

Iulian Stanciu, a cég vezetője a Ziarul Financiar érdeklődésére mondta el, hogy a kezdésről így lehet értesülni. Ennél többet nem árult el az időpontról. Beszélt arról is, amikor elindul a kampány, jelentősen megnő a felhasználók száma az oldalon, már reggel 6-tól százezren várnak arra a honlapon, hogy leadhassák a rendelést.

Az üzletember szerint a kihívást az adja, amikor egyszerre sokan küldenek kérelmet az adatbázisba, ugyanabban a másodpercben. "A problémát az okozza, amikor több tízezer kérés érkezik egyszerre, mert több mint 400 ezres csúcsot érünk el" – fogalmazott az eMag vezetője.

Kiderült az is, tavaly közel száz járművet értékesítettek a jeles napon, de üzemanyagjegyeket, aranyat és gyémántot is adtak el.

Idén telekom-előfizetéseket is forgalmaznak, a Digi korlátlan, az első évre ötven százalékos kedvezménnyel bíró bérletét – összesen háromezret. 200 lejes abroncsokat is árulnak 99 lejért, LED tévét, 80 centiset 399 lejért, amelyet mostanáig a legolcsóban 700 lejért lehetett megkapni.

Az okostelefonoknál 20-30 százalékos kedvezményekre lehet számítani, de elmennek 50 százalékig is. Ugyanakkor repülőjegyeket és 100 euró értékű Tarom-vouchereket is el lehet csípni idén, 50 euróért. Magánklinika, fogászati rendelő bérletei is felkerülnek a listára, de az Electric Castle fesztivál heti bérleteit is meg lehet most kapni olcsóbban, illetve kirándulási lehetőségeket a Duna-deltába.

Kapcsolódók

Kimaradt?