A hazairól papolnak, de az import terméket árulják a multinacionális áruházláncok

Románia ötödik legnagyobb importőre a Lidl, a huszadik pedig a Kaufland.

A koronavírus-járvány rávilágított az ellátási láncok lerövidítésének, a hazai termékek forgalmazásának és fogyasztásának a fontosságára, mantrázzák több mint egy éve rendületlenül a kiskereskedelemi áruházláncok. A hazai épp olyan varázsszó lett a vállalati kommunikációban, mint a fenntarthatóság, kulcs egy vásárlóréteg szívéhez, jobban mondva a pénztárcájához. A valóság és a fogyasztóknak címzett üzenetek között ez esetben is valóságos szakadék tátong.

A kiskereskedelmet uraló áruházláncok kivétel nélkül szerepelnek a legnagyobb importőrök toplistáján, ráadásul többségük az első 100 között van. Ráadásul, miközben kitartóan győzködik a fogyasztókat arról, mennyire fontosnak tartják a hazai termékek forgalmazását, többen előreléptek tavaly a rangsorban 2019-hez képest.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2020-ban az ország ötödik legnagyobb importőre a Lidl volt. A német diszkontáruház 2019-ben még csak hatodik volt, tavaly tehát egy helyet előre lépett. Ez nagyrészt annak a következménye, hogy tavaly 32 százalékkal nőtt az árbevétele. 2018-ban közel 600 millió euró értékben importált a Lidl, 2020-ra ez valószínűleg 800 millió euróra nőhetett.

A Lidl termékeinek 80 százaléka saját márkájú, ezek zömét külföldről szerzik be. A vállalat exportál is, azonban a kivitel az importnak hozzávetőleg csak a tizedét teszi ki.

Az ország húszadik legnagyobb importőre tavaly, akárcsak 2019-ben, a Kaufland volt. A 74. helyen a Penny diszkontáruházakat működtető Rewe áll, az Auchan 82., a Profi Rom Food a 86., a Carrefour a 94., a Metro Cash&Carry pedig a 95. Azt, hogy ellentétben a kommunkációjukkal, a multinacionális kiskereskedőket nem igazán foglalkoztatja, belföldi vagy importból származó árú van-e a polcukon, a toplistán elfoglalt helyezésük változása mutatja. A Rewe tavaly 13 pozíciót lépett előre, a Metro egyet, a Carrefour ötöt, a Profi pedig negyvenet.A kiskereskedők a vezető zöldség/gyümölcs importőrök / Fotó: Pexels

Özönlik az importzöldség is

A valóságban az áruházláncokba kerülő importárú mennyisége nagyobb, mint ahogy azt a hivatalos statisztika mutatja. A kiskereskedők legfontosabb beszállítói közül sok szintén szerepel az importőrök toplistáján: a Procter&Gamble a 28., a Coca-Cola az 53., a Johnson&Johnson a 61., az étolajat forgalmazó Bunge a 80., a Ferrero a 88., de az első 250 között van a Hochland, a Mars, a Henkel és a Milka csokoládé gyártója, a Mindelez is. Amikor egy áruházlánc ezen, Romániában bejegyzett cégektől vásárol, akkor gyakran megtörténik, hogy bár a beszállító belföldi, az attól vásárolt áru nem az.

Beszédes az a tény is, hogy Románia öt legnagyobb zöldség-gyümölcs importőre között három kiskereskedelmi vállalat van, az első húszban pedig hét. Az első számú importőr mindkét kategóriában a Lidl, a TOP 5-ben pedig a Kaufland és a Profi szerepel még. Tavaly 885,9 ezer tonna gyümölcsöt importáltunk, ennek 30,8 százalékét az öt fő importőr. Ez azt jelenti, hogy a Lidl,  Kaufland és a Profi kb. 150 ezer tonna gyümölcsöt vásárolt külföldről.

Az áruházak kínálatában szereplő gyümölcsök jelentős része nem terem meg Romániában, a zöldségek esetében azonban ez nem így van. Ennek ellenére az öt fő importőr az zöldségek terén 27,4 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, a Lidl, a Kaufland és a Profi hozzávetőleg 100 ezer tonna külföldön megtermelt zöldséget hozott forgalomba. Az év első négy hónapjában 30,5 százalékra nőtt az öt fő importőr piaci részesedése, tehát a kiskereskedők is többet importáltak, mint tavaly.

Kapcsolódók

Kimaradt?