Transgaz: a tervezettnél nagyobb lesz a fekete-tengeri gázkitermelés

Valószínűleg évi 8 milliárd köbmétert is ki lehet majd termelni a Neptun Deep gázmezőből, míg a korábbi becslések csak 6,1 milliárd köbméterről szóltak.

Az elkövetkező 10 évben a Transgaz 3,2 milliárd lejt szán a hazai gázhálózat fejlesztésére, nyilatkozta a Ziarul Financiarnak Ion Sterian, az állami vállalat vezérigazgatója. A fejlesztésre szükség is lesz, mivel várhatóan az előzetesen tervezettnél több földgázt sikerül majd kitermelni a Fekete-tenger kontinentális talapzatából. A Transgaz vezetője ezt az OMV Petrom és a Romgaz által lefoglalt gázszállítási kapacitásra alapozza.Fotó: Facebook/BSOG

„Az óránkénti 9800 MWh-s gázszállítás éves szinten 8,1 milliárd köbméternek felel meg, ennyi fog bekerülni az országos hálózatba a fekete-tengeri kitermelésből. A két vállalat becslései szerint tíz éven át, 2036 őszéig, hozzávetőleg évi 8 milliárd köbmétert tudnak majd kitermelni. A lefoglalt szállítási kapacitások alapján az azt követő években a termelés csökkenni fog, azonban a gázmező 2042-ig kitermelés alatt marad” – mondta Ion Sterian.

A korábbi becslések 6,1 milliárd köbméterre tették a Neptun Deep lelőhelyről kitermelhető földgáz maximális éves mennyiségét. Ugyanakkor a kitermelésre vonatkozó végső döntés még nem született meg, azt idén kellene meghoznia az OMV vezetőségének. A Neptun Deep gázmező koncessziója az OMV és a Romgaz alkotta konzorcium nevén van.

Azt, hogy a Neptun Deep gazdagabb lehet a korábban feltételezettnél, az OMV Petrom is megerősítette. Egy, a Bukaresti Értéktőzsdén közzétett dokumentum szerint a vállalat 50 milliárd köbméter földgáz kitermelésével számol. Mivel az OMV Petrom részesedése a gázmezőből 50 százalék, ez azt jelenti, hogy a teljes készlet 100 milliárd köbméter lehet. Korábban a szakértők 42-84 milliárd köbméterre becsülték a kiaknázható mennyiséget. Az első negyedévi átlagárral számolva a Neptun Deep piaci értéke 55 milliárd dollár körül van.

Ion Sterian véleménye szerint nagy szükség lesz a fekete-tengeri energiahordozóra, ugyanis 3-4 év alatt Románia gázfogyasztása kb. 10 milliárd köbméterrel fog nőni. Ez annak lesz az eredménye, hogy új, gáztüzelésű erőmű épül Marosnémetiben, valamikor csak befejezik a radnóti erőművet, s az Olténia Energetikai Komplexum szénerőműveit is gáztüzelésűekkel váltják majd fel.

Tavaly az ország gázfogyasztása a 9 milliárd köbmétert sem érte el, amire nem volt még példa a rendszerváltás óta. Ehhez, az enyhe tél mellett hozzájárult az is, hogy leállt, illetve csökkentett kapacitással dolgozott több nagyipari fogyasztó, köztük az Azomureș. A marosvásárhelyi nagyvállalatnak egy átlagos évben kb. 1,2 milliárd köbméter földgázra van szüksége a műtrágya-gyártáshoz. A kombinát jelenleg sem termel.

Kapcsolódók

Kimaradt?