Magyarországra is szállít az olténiai mozdonygyártó

A román állami vasúttársaság nem vásárol új mozdonyokat, pedig nagy szükség volna rájuk.

Tizenegy mozdonyra van megrendelése idén a craiovai Softronic cégnek. Ez az egyetlen elektromos mozdonyokat gyártó vállalat Kelet-Európában, írja a Ziarul Financiar.Fotó: Facebook/Locomotiva Transmontana

„Minden évben megpróbáljuk egy mozdonnyal növelni a termelést. Idén összesen 11 mozdonyt fogunk gyártani, szemben a tavalyi tízzel” – nyilatkozta Radu Zlatian, a cég fejlesztési igazgatója. A megrendelések java külföldről érkezett, Magyarországról, Svédországból és Bulgáriából, vasúti teherszállítással foglalkozó vállalatoktól. Belföldről két cég rendelt, az osztrák LTE és a német Deutsche Bahn romániai leányvállalatai.

„Az állami cégek nem vásárolnak mozdonyokat, csak korszerűsítésre fognak kiírni egy versenytárgyalást” – mondja a fejlesztési igazgató.

A Softronic 2018 óta gyárt elektromos mozdonyokat, az elsőket a svéd Green Cargo rendelte meg. A cég Hyperion márkanévvel nagy sebességű motorvonatokat is gyárt, ezek egyike Bukarest és Brassó között közlekedik. A Hyperion csúcssebessége 160 km/óra, azonban a romániai vasúthálózatnak kevés olyan szakasza van, ahol ekkora sebességgel lehet közlekedni.

Idehaza öt cég foglalkozik mozdonyokat és vasúti kocsik gyártásával, a tavalyi összesített árbevételük közel 2 milliárd lej volt. A piacvezető az aradi Astra Rail Industries, mely villamosokat is gyárt.  

Kapcsolódók

Kimaradt?