banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Vasútkorszerűsítés: 62 év alatt a hálózat 20 százalékát sikerült villamosítani

Több mint hat évtized alatt mindössze 4 ezer kilométer vasúti pályát villamosítottak Romániában.

62 évvel ezelőtt, 1960 december 27-én kezdődött a romániai vasúti hálózat villamosítása, írja az economedia.ro. Az említett dátumon állították fel az első 20 méter magas vezetéktartó oszlopot a Bukarest és Brassó közti, 1876 és 1878 között épült vonalon.  Fotó: Facebook/CFR Călători

A munkálatok 1963 augusztusában fejeződtek be, s megkezdődött a technológiai tesztelés. Az első elektromos meghajtású szerelvény 1965 december 9-én indult el Brassóból, s Predeal állomásig közlekedett. Ez egy tehervonat volt, melyet egy svéd gyártmányú, 120 km/órás végsebességre képes mozdony húzott.

1966 áprilisának végére befejeződött a Predeal-Câmpina szakasz villamosítása, 1967-ben pedig a Câmpina és Ploiești közti szakaszé is. Az első elektromos vontatású 1969 február 16-án futott be Bukarestbe. Ugyanabban az évben készült el az első romániai villamos mozdony. Ezt a craiovai Electroputere üzemben gyártották svéd licensz alapján, s a maga idejében a legmodernebb európai villamos mozdonyok közé tartozott.

A vasúti hálózat villamosítása azóta is tart, s ugyanaz mondható el róla, ami a romániai infrastrukturális fejlesztések bármely területéről: nem egy sikertörténet.

20 százalék vagy 37,5

Hatvankét év alatt az egymást követő bukaresti kormányoknak a hálózat mindössze 37,5 százalékát sikerült villamosítaniuk, legalábbis, ha az Országos Statisztikai Intézetnek (INS) hiszünk. Az INS 10 764 km vasúti pályáról tud, amiből 4035 km villamosított.

Azonban valószínű, hogy a CFR megbízhatóbb forrás, mint az INS, márpedig az állami vasúttársaság szerint a romániai hálózat hossza 20 077 km. Ez esetben a villamosított szakaszok aránya mindössze 20 százalék. Európai viszonylatban ez roppant kevés, a hazai vasút nemzetközi viszonylatban éppúgy elmaradottnak számít, mint a közúti hálózat.

A legmodernebb vasúti hálózatot Svájc mondhatja magáénak, mely teljes egészében villamosítva van. 2017-ben Svájc állampolgáronként 362 eurót fordított a vasút karbantartására és fejlesztésére, ami a legmagasabb összeg a kontinensen. Ugyanekkora fejenkénti ráfordítás, 19 millió lakossal számolva Románia esetében 6,878 milliárd eurót jelentene egyetlen évben, a valóságban mostanáig ennek a töredékét költjük erre a célra.

Az Európai Unióban a vasútvonalak 56,6 százaléka van villamosítva. 2020 a legjobban Luxemburg (91 százalék), Belgium (87,7 százalék), Hollandia (75,6), Svédország (75) és Ausztria (72,5) álltak.

Nálunk még Bulgária is jobban áll, ott ugyanis a vasútvonalak 71,3 százaléka van villamosítva, Montenegróról nem is beszélve, aho laz arány kerek 90 százalék. Magyarország, hozzánk hasonlóan a mezőny második felében tanyázik, de jóval előttünk, 42,2 százalékkal.   

Az EU-ban Írország az utolsó, a zöld sziget vasúti hálózatának mindössze 2,8 százaléka van villamosítva. A vasút villamosítása a három balti államban sem tartozik a prioritások közé, a jelenlegi szinte 8 és 13,5 százalék között van.

Romániában az elkövetkező években lendületet vesz a vasút korszerűsítése, köszönhetően az országos helyreállítási tervnek. Ennek a keretében kerül majd sor, többek között a Nagyvárad-Kolozsvár vonal villamosítására, amire a közelmúltban írták alá a szerződéseket a kivitelezőkkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?