Újraindultak az InterCity vonatok, az egyik két órát késett az első napon

Kolozsvár és Bukarest, illetve Brassó és Konstanca között is közlekednek InterCity szerelvények.

December 11-től ismét közlekednek InterCity szerelvények Romániában. A CFR 2014-ben volt kénytelen felfüggeszteni ezeket a járatokat, mivel az átlagsebességük már nem érte el a nemzetközi szabványok által megkövetelt 60 km/órás szintet.

Kolozsvár és Bukarest között az Avram Iancu Expres közlekedik, mely 8 óra 41 perc alatt teszi meg a közel 500 kilométeres távolságot. Visszafelé csak 8 óra 29 perc a menetidő. Ugyancsak Avram Iancu néven közlekednek az InterCity szerelvények Arad és Tövis között.

Brassó és Konstanca között a Tomis Expres közlekedik, 4 óra 30 perc alatt jut el a Cenk alól a tengerpartra vagy fordítva. Bukarest és Suceava városokat a Ștefan cel Mare nevű vonat köti össze.

A kép illusztráció | Fotó: Facebook/CFR Călători

A CFR tájékoztatása szerint az InterCity 15 százalékkal drágább, mint az InterRegio, mivel gyorsabb és magasabb komfortszintet kínál az utasoknak, van benne étkezőkocsi és WI-FI. Kolozsvár és Bukarest között I. osztályra 185 lejbe kerül egy jegy, míg egy InterRegio szerelvényen 160 lejbe.  

Brassó és Konstanca között 105 lejért lehet utazni másodosztályon, míg az első osztályon egy jegy 167 vagy 159 lejbe kerül, attól függően, hogy pénztárnál vagy online váltjuk meg.

Az InterCity járatok Bukarest és Konstanca között 160 km/órás sebességgel is képesek száguldani, míg Brassó és Bukarest között 140 km/óra a maximális sebességük.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A drágább jegy ugyanakkor nem garancia arra, hogy gyorsabban érkezünk meg az úticélunkhoz, mint egyszerű gyorsvonattal, sőt, arra sem, hogy menetidő szerint fut majd be a szerelvény. Ezt a saját bőrükön tapasztalhatták meg azok, akik december 11-én az IC 552-es vonattal keltek útra Suceavából Bukarestbe. A szerelvény mozdonya röviddel az indulás után, Dolheasca térségében elromlott, írja a hotnews.ro hírportál. A vonat 11 óra 27 perckor kellett volna befutnia a Gara de Nordba, azonban csak 13 óra 25 perckor érkezett meg, vagyok közel kétórás késéssel. Ennyi erővel InterRegióval is mehettek volna az utasok.

Kapcsolódók

Kimaradt?