Újraindulhatnak az Intercity vonatok, ami nem feltétlenül jó hír

December folyamán indulhatnak újra egyes útvonalakon a 2014-ben műszaki okokból leállított Intercity járatok.

Decembertől a CFR újraindíthatja az Intercity (IC) vonatokat, írja a vasúti hírekkel foglalkozó Club Feroviar. Ezeket a járatokat 2014-ben szüntette meg az állami vasúttársaság, mivel a pályák rossz műszaki állapota miatt nem tudták elérni a nemzetközi szabályozás által előírt 60 km/órás átlagsebességet. 2004-ben még 69,4 km/óra volt az Intercity szerelvények átlagsebessége, utána azonban, az infrastruktúra elhasználódása miatt csökkenni kezdett. Fotó: Agerpres 

Azóta a kormány milliárdokat költött a vasútvonalak korszerűsítésére, aminek köszönhetően újraindulhatnak az Intercity járatok. A tervek szerint ezek a vonatok Bukarest, illetve Kolozsvár, Temesvár, Suceava és Konstanca között közlekednének.

Az Intercity vonatok újraindulása nem egyértelműen jó hír. Ezek menetideje alig valamivel csökkenne a most közlekedő gyorsvonatokéhoz képest, azonban jóval drágábban lehetne velük utazni. Az Intercity a tervek szerint 8 óra 30 perc alatt jutna el Kolozsvárról Bukarestbe, míg jelenleg 8 óra 55 perc a minimális menetidő. A 25 perces időbeli nyereséget úgy érné el a szerelvény, hogy kevesebbszer állna meg.

Ezt az előnyt nagyban ellensúlyozza, hogy az Intercity szerelvényekre a jegy többe kerül, mint egy gyorsvonatra (Interregio). 60 km-nél kisebb távolság esetén az IC 40 százalékkal volna drágább, 60 és 100 km között kb. 25 százalékkal, 100 km fölött pedig 25-30 százalékkal. Szinte luxusszámba megy majd Intercity szerelvénnyel közlekedni, figyelembe véve, hogy a nyár folyamán a CFR 20 százalékkal megemelte az árait.

Kapcsolódók

Kimaradt?