Júliustól húsz százalékkal drágítana a vasút, de a kormánynak is jóvá kell ezt hagynia

Az állami vasúttársaság (CFR) személyszállító részlegének idei költségvetés-tervezete július elsejétől 20 százalékos jegyárnövelést irányoz elő. A tervezetet még a kormánynak is el kell fogadnia – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes, szállításügyi miniszter.

Drágább lehet az utazás | Illusztráció: AgerpresGrindeanu azt mondta, hogy a vasúti menetjegyek ára 2013 óta nem nőtt. A CFR személyszállítási részlegének költségvetése azonban idén július elsejétől 20 százalékos drágulást irányoz elő. „Ismétlem: 2013 óta semmiféle jegyárnövekedés nem volt. Lássuk, hogy a kormány elfogadja-e ezt a költségvetést” – fogalmazott a szállításügyi miniszter.

Azt is elmondta, hogy az év elején megegyezett az általa vezetett minisztérium, az állami vasúttársaság és a szakszervezetek, hogy a CFR részlegei költségvetésének függvényében növelik a vasúti alkalmazottak bérét. A szállításügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó vállalatok közül négynek a költségvetését már elfogadta szerdai ülésén a kormány, a CFR büdzséje a közeljövőben kerül a kabinet elé szavazásra – mondta még Grindeanu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?