Ma sem szálltak fel a Blue Air gépei, október 10-re halasztották az újraindulást

Abban reménykednek a csőd szélén álló fapados társaságnál, hogy időközben sikerül befektetőket találni.

Múlt héten azt ígérték a Blue Air illetékesei, hogy szeptember 12-én újraindulnak a járatok, azonban a gépek nem szálltak fel, s egy ideig még nem is fognak, írja a Ziarul Financiar. „A Blue Air igazgatótanácsa és részvényesei megállapították, hogy a jegyeladások visszaestek, így tehát a társaságnak jelenleg nincs pénze az üzemanyagra és a többi működési költségre, ami a járatok szeptember 12-i újraindításához szükséges lenne” – áll a vállalat által kiadott közleményben.Fotó: Facebook/Blue Air

A cégvezetés azt ígéri, hogy október 10-én indítják újra a járataikat, ami azonban fölöttébb kétséges, s minden egyes nappal csökken a valószínűsége. „A helyzet minden egyes nappal bonyolultabbá válik. Minél többet állnak a gépek, annál nehezebb lesz újraindítani a járatokat. Már az első felfüggesztés súlyosan érintette a szavahihetőségüket. A fapados üzleti modell azt jelenti, hogy a gépeknek minél rövidebb időt kell állniuk, normális működési körülmények között sem engedheted meg magadnak, hogy nem üzemeltesd őket” – nyilatkozta Daniel Truică, a repülőjegyek értékesítésével foglalkozó vola.ro vezérigazgatója.

A Blue Air minden egyes nappal, amikor a gépei nem repülnek, közelebb kerül a csődhöz, mivel az adósságai folyamatosan nőnek. A Blue Air Aviation adósságállománya a múlt heti botrány kitörésekor 230 millió euró volt, időközben azonban tovább hízott.

Szeptember 6. és 11. között 54 ezer utas maradt hoppon a járatok felfüggesztése miatt, akiknek vissza kellene téríteni a fel nem használt jegyek árát. Október 10-ig további, mintegy negyedmillió utast kellene kártalanítania a társaságnak. A szomorú valóság az, hogy a megkárosított utasoknak minimális reményük van arra, hogy valaha is visszakapják a pénzüket, a Blue Air ugyanis tavalyról is utasok tízezreinek tartozik, s az ő kártalanításukra sem volt pénze.

A cégvezetés abban reménykedik, hogy rövid időn belül sikerül megegyezni két potenciális befektetővel, akikkel „roppant előrehaladott megbeszéléseket” folytatnak.

A fapados társaság múlt héten állította le a járatait, azt követően, hogy a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) egy 28 millió lejes adósság miatt zárolta a számláit. Az AFM később feloldotta a zárolást, s 12 hónapot adott a Blue Airnek a tartozás rendezésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?