Blue Air-botrány: a szállításügyi miniszter szerint képtelenség mindenkit hazaszállítani

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter és kormányfőhelyettes csütörtökön azt javasolta a Blue Air járatainak törlésében érintett román állampolgároknak, hogy próbáljanak meg „más módokat is találni a hazajutásra”, ugyanis a Tarom légitársaságnak nem áll módjában járatot indítani a Blue Air által törölt minden egyes járat helyett.

Sorin Grindeanu | Fotó: gov.roA Turnu Măgurelén tartott sajtótájékoztatóján a miniszter rámutatott: az állami légitársaság, a Tarom gépeivel hazahozni az összes érintett romániai utast, mert a légitársaság nem tud bármikor repülőgépet, legénységet rendelkezésre bocsátani, és „a repülőterek sem nyitottak minden esetben” a légitársaság járatainak fogadására. „Arra kérem mindazokat, akik a Blue Air miatt kárt szenvedtek, hogy az európai szabályoknak és a gyakorlatnak megfelelően nyújtsák be a kártérítési igényüket, és próbáljanak meg más lehetőséget találni a hazajutásra” – mondta Grindeanu.

Nyomatékosította ugyanakkor, hogy a Tarom szerdán Tel-Avivba, csütörtökön pedig a görögországi Kréta szigetére indított egy-egy járatot.

Eddig egyébként összesen 2663 román állampolgár kért segítséget a külképviseleteken vagy a külügy által rendelkezésre bocsátott telefonszámokon a Blue Air járatainak törlése miatt. A román külügyminisztérium két telefonszámot bocsátott a járattörlések miatt külföldön rekedt román állampolgárok rendelkezésére. Az ebben a helyzetben levők a 0040/21/431–1869-es, valamint a 0040/751/084–537-es telefonszámon, illetve a callcenter@mae.ro e-mail címen jelezhetik problémáikat, és kérhetnek segítséget a hazajutáshoz. Emellett a legközelebbi diplomáciai képviselethez is fordulhatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A külügyi tárca ugyanakkor azt ajánlja, hogy turistacsoportok esetében csak egy személy vegye fel a kapcsolatot a külképviselet munkatársaival, majd ossza meg az információkat a csoport többi tagjával.

Kapcsolódók

Kimaradt?