Pár éve még több gépe volt a Blue Airnek, mint a Taromnak, mostanra 5 maradt

Öt év alatt közel megháromszorozódott a fapados légitársaság adósságállománya, immár meghaladja az 1,1 milliárd lejt.

Újraindulhatnak a Blue Air járatai azt követően, hogy a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) feloldotta a cég számláinak a zárolását, azonban ez csak pillanatnyi megoldást jelent, s az elkerülhetetlen vég elodázását. Az AFM 12 hónapos ütemtervet szabott meg a légitársaság számára a 28 millió lejes adósság befizetésére, azonban erősen kétséges, hogy valaha is befolyik-e a számlájára a pénz.Fotó: Facebook/Blue Air

A cégvezetés tájékoztatása szerint a fapados társaság adósságállománya kb. 230 millió euró, írja az economica.net. „…ez körülbelül az 50 százaléka az egy normális működési évben megvalósított bevételeknek. Amint azt 2019-ben bebizonyítottuk (amikor a Blue Air bevételei körülbelül 415 millió eurót tettek ki), ha hagyják működni normális piaci viszonyok mellett, a cég rendelkezik az adósságok kifizetéséhez elégséges bevételek megvalósításához szükséges személyzettel és know-how-val” – olvasható a légitársaság által kiadott közleményben.

Ez a tetszetős érvelés azonban nem állja meg a helyét, mivel a 2019-es árbevételt a Blue Air a jelenleginél sokkal kedvezőbb piaci viszonyok mellett érte el, 1145 alkalmazottal és 32 repülőgéppel. A már idézett közleményben a cégvezetés elismeri, hogy időközben a személyzeti állomány 560 főre csökkent, a géppark pedig 13-ra. „…az elkövetkező hónapok során 5 repülőgéppel maradunk, a többit vissza kell szolgáltatnunk a tulajdonosaiknak” – áll a közleményben. A szóban forgó 8 gépet minden bizonnyal lízingelte a cég, s nem tudja fizetni a lízingdíjat.

Ebből az következik, hogy a társaság gépparkja idén kevesebb, mint hatodára olvad a három évvel korábbinak, ráadásul a jóhírét nagyon megtépázták az utóbbi időszak botrányai. A cég pénzügyi helyzete rengeteget romlott 2019 óta, az adósságállománya 646 millió lejről 1,12 milliárdra nőtt, míg a bevételei hatalmas mértékben visszaestek.

A légitársaság több tízezer ügyfelének is tartozik a fel nem használt jegyek árával, mivel 2021 és 2022 áprilisa között 11 ezer járatot törölt. Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) arra kötelezte a vállalatot, hogy 10 nap alatt térítse vissza a jegyek árát, azonban a Blue Air másfél év alatt rendezné az ügyfelek felé fennálló tartozásait. Mindezek fényében kétséges, hogy az elkövetkező időszakban sokan szeretnék majd igénybe venni a román fapados járatait, ami negatívan hat majd a bevételekre.

Kapcsolódók

Kimaradt?