banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Átvenné a Wizz Air a Blue Air helyét a romániai piacon

Öt gépet irányítanak át Romániába, három új városba repülnek, a már létező útvonalakon pedig növelik a járatok számát.

Jelentős romániai fejlesztést jelentett be a Wizz Air egy nappal azután, hogy a Blue Air ideiglenesen felfüggesztette a járatait, írja az economica.net.Fotó: Facebook/Wizz Air

„Azt láttuk, hogy az elmúlt napokban nagyon megnőtt a kereslet Romániában, ezért úgy döntöttünk, hogy további 5 repülőgépet irányítunk át a bukaresti bázisra, ahol így összesen 17 lesz. A repülőgépek a legrövidebb időn belül megérkeznek, már október folyamán” – nyilatkozta Jekel Evelin, a Wizz Air munkatársa egy sajtótájékoztatón.

A magyar fapados társaság bejelentette, hogy Bukarestből rövidesen három új célpont – Athén, Prága, Lárnaka - felé is repülnek majd a gépei. Ezzel párhuzamosan növelni fogják a Kolozsvárról, Nagyszebenből,Bákóból és Iași-ból induló járataik számát. Mindez azt jelenti, hogy a cég a jelenleginél évi 2,6 millió utassal többet szállíthat majd, az éves szállítási kapacitása a romániai piacon 14 millió utasra emelkedik.

A most bejelentett terjeszkedés részleteit 24 óra alatt dolgozták ki, árulta el a Wizz Air képviselője. „Kész terveink vannak, s reagálunk arra, ami a piacon történik. Folyamatosan monitorozzuk a helyzetet” – nyilatkozta Jekel Evelin.

A bővítés eredményeként 250 új munkahely jön létre, szeptemberben a cég növelni szeretné romániai dolgozóinak a létszámát.

A cégvezetés szerint a Wizz Air esetében nem fordulhat elő az, ami a Blue Airrel történt. „Nem csupán stabil a pénzügyi helyzetünk, de 1,6 milliárd eurónyi forgótőkénk van. A pénzügyek terén nagyon óvatosak vagyunk, kifejezetten előrelátóan tervezünk” – mondta Jekel Evelin.

Azt, hogy a Wizz Airnél tisztában vannak a piac helyzetével és a zajló folyamatokkal mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Váradi József, vezérigazgatója már hónapokkal ezelőtt megmondta, a Blue Air a csőd szélén áll, mesterségesen tartják működőképes állapotban. A román fapados társaság azóta sem ment csődbe, sőt, elméletileg még csak nem is fizetésképtelen, azonban a szakemberek számára egyértelmű, hogy meg vannak számlálva a napjai.

Váradi József korábban jelezte, a Wizz Air készen áll, hogy a Blue Air és a Tarom csődje esetén kitöltse a keletkező piaci űrt, biztosítsa a hazai légiforgalom folytonosságát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?