2022-ben adómentessé válik a minimálbér, de nem mindenkinek

Elképzelhető, hogy első lépésben csak a vendéglátóiparban vezetik be.

Január 1-től adómentes lesz a minimálbér, jelentette be Claudiu Năsui. A gazdasági miniszter elmondása szerint az intézkedés kezdetben nem vonatkozik majd a gazdaság egészére, a versenyszféra egyetlen ágazatában fogják alkalmazni. „Az ágazatot még nem választottuk ki, de miért is titkolnám, lehetne a vendéglátóipar, több okból is” – nyilatkozta a tárcavezető.

Véleménye szerint ez nem szociális támogatás, nem szociálpolitika, hanem adópolitika, olyan lépés, aminek rendkívüli társadalmi következményei lennének: csökkenne a szegénység, munkára ösztönözne, aktivizálná a munkaerőt, az országban tartaná az embereket.

„Miért mennek az emberek más országba dolgozni? (…) a bérezési különbségek miatt, főleg amikor az alacsonyan képzett-, a szakképzetlen-, vagy a pályakezdő munkaerőről beszélünk. (…) Ha heti 48 órát dolgozva szegénységben élsz, az annak a jele, hogy beteg a gazdaság” – jelentette ki Năsui.

A gazdasági miniszter szerint annak is fennáll a lehetősége, hogy az adómentességet nem egy ágazatban vezessék be, hanem a teljes gazdaságban, de csak a minimálbér egy részére, amit fokozatosan emelnének. „Nem adóztatjuk meg az első 300 lejt, jövőre a következő 300-at, stb., míg elérjük a minimálbér teljes értékét. Ily módon levesszük a roppant súlyos adóterheket, amelyek a legkevesebbet keresők vállait nyomják” – mondta a miniszter.

A minimálbér adómentessé tétele az USR-Plus nyomására került be a kormányprogramba. Ez szöges ellentétben áll elismert közgazdászok véleményével, mely szerint az államháztartás fenntarthatóvá tételének érdekében növelni kellene a költségvetési bevételeket, szélesíteni az adóalapot, megszüntetni a meglévő adókedvezményeket.

(Nyitókép: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?