banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A háromszékiek háromnegyede minimálbért keres

Ugyanazért a munkáért egyes cégek Brassóban többet fizetnek, mint Sepsiszentgyörgyön.

A Kovászna megyei munkavállalók közel 75 százaléka minimálbért keres, közülük néhányan fizetésük mellé kiegészítőként kapnak ételjegyet is, derült ki a megyei Munkaerő Ügynökség (AJOFM) adataiból. Kelemen Tibor a hivatal vezetője sajtótájékoztatón elmondta: a minimálbérből élőkre vonatkozó adatokat a vállalkozók által az Országos Pénzügyi Hatósághoz (ANAF) benyújtott jelentésekből szűrték le. A hivatalos nyilvántartás szerint Kovászna megyében közel 40.000 munkakönyves alkalmazottat tartanak számon és közel 75 százalékuk minimálbért keres.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az igazgató rámutatott, az állami hivataloknak nincs határkörük, hogy rávegyék a munkaadókat, adjanak nagyobb fizetéseket. Kelemen Tibor szerint a szomszédos megyékkel összehasonlítva, a háromszéki helyzet aggasztónak mondható, hiszen arról is van tudomása, hogy van cég, amelynek Brassóban és Kovászna megyében is van tevékenysége, ám a sepsiszentgyörgyi alkalmazott kevesebbet keres mint az, aki a szomszéd megyében dolgozik.

Ugyanakkor Háromszéken vannak ágazatok, ahol az alkalmazottak akár 1000 eurót is keresnek. A közszférában ugyan nem minimálbért keresnek az alkalmazottak, de annál nem sokkal többet, 600-700 lejjel nagyobbak a fizetések, tehát vannak akik havonta 2000 lej alatti fizetést kapnak, állítja Kelemen Tibor.

500 lejjel kellene megemelni

Az Alfa Kartell szakszervezeti tömb a minimálbér növelését kéri, szerintük egy alkalmazott havi 2 818 lejből tudna méltó módon megélni. Ennyi jelenleg a minimális fogyasztói kosár értéke. A nemzetközi szabványok szerint a decensként meghatározott életszínvonal biztosításához szükséges minimális fogyasztói kosarat egy két felnőttből és két gyermekből álló család havi szükségletei alapján állítják össze.

Az Alfa Kartell emlékeztet, hogy a 174/2020-es számú törvény is világosan kimondja: a minimális fogyasztói kosár kell legyen az országos minimálbér szintje megállapítási alapja. Idén közel 3 százalékkal emelkedett az országos minimálbér bruttó értéke, így elérte a 2 300 lejt. Kézbe ennél jóval kevesebbet kapnak a munkavállalók, így az összeg még távol áll attól a szinttől ami tisztességes életvitelt biztosít.Miklós Zoltán: 1 400 lejből nem lehet tisztességesen megélni / Fotó: Kovászna megyei RMDSZ

Zsebbe megy a kiegészítés

Miklós Zoltán háromszéki képviselő, az RMDSZ gazdasági szakpolitikusa a Maszolnak elmondta: a Kovászna megyei munkaerőpiaci helyzetről nem áll rendelkezésére olyan jellegű pillanatkép, amelyből kiderülhetne, hogy az alkalmazottak pontosan hány százaléka keres minimálbért, viszont valószínűtlennek tartja a háromszéki Munkaerő Ügynökség vezetőjének állítását. Ugyanakkor úgy véli, a minimálbér növelését az infláció és a gazdasági növekedés mértékéhez kellene igazítani.

Az alsóház gazdasági bizottságának tagja rámutatott: az európai uniós tagországokban alkalmazott minimálbérek bruttó értékeit nem lehet összehasonlítani a különböző adóterhek miatt. Romániában a társadalombiztosítási járulék 25 százalék, az egészségbiztosítás 10 százalék, a jövedelemadó szintén 10 százalék, tehát a hazai bruttó minimálbéren sok az adóteher. Az alkalmazott számára viszont az a mérvadó, hogy mennyi pénzt kap kézbe. Márpedig havi 1400 lejes keresetből nem lehet tisztességesen megélni, holott a napi nyolc óra munka hozadéka a méltó megélhetés kellene legyen, mutatott rá Miklós Zoltán.

Hozzátette: Romániában több mint egymillió munkavállaló él minimálbérből, viszont még mindig létező gyakorlat, hogy hivatalosan minimálbért kapnak, de ez mellé a munkaadó zsebbe fizet egy kiegészítő összeget. Az RMDSZ gazdasági szakpolitikusa szerint a romániai gazdaság nem annyira versenyképes, hogy rá lehessen erőltetni egy európai átlag minimálbért. Ha túlzottan növekszik a minimálbér, fennáll a kockázata, hogy a cégek nem bírják el a terhet, és egy részük inkább elbocsátja az alkalmazottait, mintsem a kötelező bért kifizesse.

Kapcsolódók

Kimaradt?