Háromszéken is növekszik az igény a külföldi vendégmunkásokra

Háromszéken is egyre nehezebb munkaerőt találni ezért a vállalkozók egyrészt ragaszkodnak meglévő munkásaikhoz, de ma már egyre gyakoribb az is, hogy külföldi vendégmunkások alkalmazását fontolgatják.

Erről a jelenségről Kelemen Tibor, a Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség (AJOFM) igazgatója számolt be keddi sajtótájákoztatóján. Mint kifejtette, havonta egy-két háromszéki vállalkozó helyezi kilátásba, hogy ha az ügynökség nem közvetít számukra megfelelő munkavállalót, akkor az Európai Unión kívüli országokból hoznak vendégmunkásokat.

Kelemen Tibor szerint tavalytól egyszerűsödött a külföldi vendégmunkások foglalkoztatásának lehetősége, ugyanis eltörölték azt a megkötést, hogy mekkora lehet a külföldi vendégmunkás legkisebb bére, ami korábban a hazai munkavállalók minimális keresetének duplája volt. Most már lehet foglalkoztatni a vendégmunkást is azon a béren mint a hazai munkaerőt, többlet kiadást mindössze egy száz eurós illeték jelent és a közvetítő cégek szállítják is az igényelt külföldi munkaerőt.

A háromszéki munkaügyi szakember szerint a vállalkozásoknak már azt sem kell bizonyítaniuk, hogy nem találnak megfelelő helyi munkaerőt a meghirdetett állásokra, mindössze egy bizonylatot kell kiváltsanak a Munkaerő Ügynökségtől és elintézzék a formaságokat a bevándorlási hivatalnál. Kelemen Tibor szerint ha egy cég külföldi vendégmunkásokat alkalmaz, akkor számolnia kell azzal, hogy gyakoriak az ellenőrzések mert a bevándorlási hivatal „szemmel tartja” ezeket a vállalkozásokat, ám vannak akik ezt is vállalják.

A Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség vezetőjének tudomása szerint jelenleg egy faipari vállalat  hirdet húsz állást szakképzetlen munkásoknak, ám azzal a feltétellel, hogy azok beszéljenek angolul. Mivel a helyi szakképzetlenek ezt a feltételt ritkán teljesítik valószínűbb, hogy külföldi vendégmunkásokat céloznak. A Munkaerő Ügynökségnek nincs arra vonatkozó hatásköre, hogy felmérje a munkanélküliek nyelvtudását ám a helyi állástalanokat a faipari cég fele irányítják abból kiindulva, hogy ha valaki elvégezte a kötelező nyolc osztályt, akkor négy évig tanult angolul, tehát kezdő szinten el kellene boldoguljon. Emellett Kommandón szeretnének még állatgondozókat alkalmazni az Európai Unión kívüli országokból.

Négy nepáli pék dolgozik Kézdiszentléleken

Romániában tavaly több mint 29 ezer munkavállalói engedélyt adtak ki külföldi vendégmunkások foglalkoztatására, ami háromszor több mint tavalyelőtt volt. Főként a minden ágazatot érintő munkaerőhiánnyal magyarázzák a külföldi munkavállalók számának növekedését. Kovászna megyében jelenleg 23 nem Európai Uniós országokból származó vendégmunkás dolgozik, számolt be Liliana Balmuș.

A háromszéki munkafelügyelőség főfelügyelő helyettese szerint a külföldi munkavállalók között van több labdarúgó, akiket a Sepsi OSK focicsapat igazolt. Egy háromszéki nadrággyár menedzsmentjében dolgozik három török állampolgár. Egy kézdiszentléleki pékségben négy nepáli pék vállalt munkát, Kézdivásárhelyen három kínai személy elárusítóként dolgozik, míg egy Kovászna városi szállodában két Srí Lanka-i személyt foglalkoztatnak. A munkafelügyelőség az eddigi ellenőrzések során nem talált semmilyen rendellenességet.

Kapcsolódók

Kimaradt?