banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Medveveszély Háromszéken: ne kalandozzanak nem hivatalos túraútvonalakon!

A hegyimentők arra kérik a kirándulókat, hogy ne használják a nem hivatalos túraútvonalakat.

Sugásfürdő és környéke népszerű kirándulóhelyek a sepsiszentgyörgyiek számára, akik a nyár beköszöntével gyalog, biciklivel, illetve terepmotorokkal is gyakran túráznak. A Kovászna megyei Természetvédelmi és Hegyimentő Központ több gyalogos és kerékpáros túraútvonalat is kijelölt, ám az elmúlt időben a környéken megjelentek nem hivatalos turistajelzések is. A hegyimentők arra figyelmeztetnek, hogy ezek veszélyesek lehetnek, mert egyrészt vadetetőket és vadlegelőket érintenek, másrészt félrevezethetik a túrázókat, akik így könnyen eltévedhetnek.

Felhívják a figyelmet, hogy a hatályos törvények szerint túraútvonalat csak a hegyimentők festhetnek fel, ezért arra kérik a kirándulókat, hogy kizárólag a hivatalosan kijelölt túraútvonalakat használják. Ha ugyanis valaki bajba kerül, a hegyimentő csapatok így könnyebben be tudják azonosítani a helyszínt, és rövid időn belül tudnak segíteni a bajbajutottakon. Ugyanakkor azt javasolják az erdei utakon túrázóknak, hogy ne egyedül, hanem csoportosan kiránduljanak, és vigyék magukkal a feltöltött mobiltelefonjaikat.Sugásfürdő hivatalos túraútvonalai

A hegyimentő szolgálat munkatársai Sugásfürdő környékén nemrég újrafestettek két engedélyezett túraútvonalat, amelyeken biztonságosabban lehet kirándulni: a kék háromszöggel jelzett Sugásfürdő – Benkő borvíz– Benkő mező útvonalat és a sárga kereszttel jelzett Sugásfürdő – Vadas útvonalat. Emellett módosították a piros jelzésű túraútvonalat is, amely így kikerül egy vadetetőt.

Azok, akik kerékpáron szeretnék bejárni Sugásfürdőt és környékét, két útvonalon is megtehetik: választhatnak könnyebb vagy közepes nehézségű szakaszt. Mindkettő a jegyszedő butiktól indul és ugyanoda tér vissza. A kék háromszöggel és sárga kereszttel jelzett gyalogtúra-, valamint a kék és piros kerékpártúra-útvonalakról a www.natcov.ro honlapon található részletes leírás.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata kéri a lakókat, hogy körültekintően túrázzanak a várost környező erdőkben, és éjszaka egyáltalán ne menjenek a vadlegelők és vadetetők környékére. Mint arról beszámoltunk, a térségben több helyen is jelezték már bocsos anyamedve jelenlétét.

Kapcsolódók

Kimaradt?