Ükapáink építették

Ükapáink építették: Felsőbánya – a római katolikus Nagyboldogasszony-templom

A felsőbányai római katolikus Nagyboldogasszony-templom 1847-58 között épült Tischler Albin tervei alapján, neoklasszikus stílusban. Máramaros legnagyobb temploma, egyben a szatmári egyházmegye legnagyobb katolikus temploma, illetve a környék egyik legfontosabb Mária-zarándokhelye, a bányavidék és a bányászok büszkesége – ismertette Veres Attila plébános kiemelve, hogy az Országos Helyreállítási Terv Szent László út projektjének keretében 2026-ig 2,7 millió euróból újulhat meg.

A felsőbányai plébánia már az 1333-as regestrumban szerepel, ez az egyik legrégibb települést, amit templommal és annak plébánosával együtt említenek, világosított fel Veres Attila. Noha az idők során sokat változott a település, a bányászéletmód és a bányászok Máriahite állandó maradt: 1886-os és 1889-es bányászzászlók is láthatóak a templomban más, a templom építésének idejéből fennmaradt falképek és díszítőelemek mellett. A mennyezeten lévő hat falkép például a Szűzanya életét mutatja be, a főoltár képe pedig a Szűzanya Mennybemenetelét ábrázolja, emellett a templom méretei is csodálatra méltóak, nem beszélve a bejáratnál lévő, monumentális Szent István és Szent László szobrokról.

A Nagyboldogasszony-templomban az évek folyamán végeztek már felújítási munkálatokat, Veres Attila plébános emlékei szerint 2014-ben kezdődött a szükséges dokumentáció összeállítása. Azóta néhány részleges felújítási munkálatot elvégeztek a templomon – egy teljesebb felújítást az 1930-as években és az 1980-as években.

Azonban az 1980-as évek végén egy nagy vihar megbontotta a tetőt, ami a hívekre és a művészi alkotásokra egyarán veszélyes; a felszívódó talajnedvesség miatt mállik a vakolat, károsodik a fal –, de a komolyabb és költségesebb munka ezután következik, ami a katolikus közösség számára az utóbbi idők legnagyobb sikerét jelenti, hiszen hasonló mértékű pozitív eredménynek már régen voltak szemtanúi a felsőbányai magyarok.

A helyreállítási terv keretében a templomhéjazat teljes cseréjére törekednek, valamint a tetőszerkezet megerősítésére, de a csatornarendszert, a vízelvezetési rendszert is kialakítanák.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?