A székelydályai református templom béke szigeteként honol a falu központjában: az elhagyatottnak tűnő települést kiemelkedővé és titokzatossá teszi, pedig a 13-14. századból származó építményt jócskán megviselte az idő. Hát még az a húszévnyi felújítási, „rommá restaurálási” időszak, amelynek az utóbbi időszakban elszenvedője volt! Ez alkalommal úgy tűnik, végleg megújulhat a műemlék, a templom ugyanis bekerült az Országos Helyreállítási Tervbe, így a Hívogató Románia program keretében 1,2 millió euróból nyerheti vissza régi képét – tudtuk meg Fülöp Szabolcstól, a falu református lelkipásztorától.

„Székelydálya református temploma kiemelkedik az erdélyi műemlékek közül, templomhajója épült legkorábban, az 1200-as években, ami kezdetben jóval alacsonyabb volt” – mutatta be a templomot a lelkész, hangsúlyozva, hogy a templomot a 15. század végén átépítették, ekkor a hajó bordás boltozatot kapott és felépült a gótikus sokszögzáródású szentély is, bordás keresztboltozattal. A bordák között zöldeskék színű freskók jelennek meg, amelyek az itáliai reneszánsz jegyében születtek: tekergő növényi indákat, burjánzó virágkelyheket ábrázolnak, ezek között bújik meg egy-egy titokzatos arc.

Ükapáink építették – jelképes címet viselő – sorozatunkban szakértők és helybeliek segítségével mutatjuk be az ország legnagyobb örökségvédő programjához csatlakozott erdélyi helyszíneket, köztük Hargita, Szilágy, Bihar, Máramaros, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szeben, Temes és Fehér megye épített örökségét, azok történetét, és a helyreállításukra készült terveket. Fény derül arra is, hogyan őrzik meg az épületek eredeti stílusát, miközben korszerűsítik ezek infrastruktúráját.

1630 körül a hajó boltozatát kazettás mennyezettel cserélik fel, amikor a csúcsíves ablakok felső részét az alacsonyabbra helyezett mennyezet elfedi. Fülöp Szabolcs lelkész elmondása szerint „a szentélyboltozat kifestése egyedülálló Közép-Európában – ami nem azt jelenti, hogy nem lelhető fel más reneszánsz boltozatfestés, hanem azt, hogy más templomban nem maradt fenn ekkora felületen hasonló”.

A kazetták között nem találni két egyformát, főként népi virágmotívumok díszítik azokat, de látható például kétfejű sas és repülő sárkány is. A templomot kőkerítés veszi körül, 1760-ban a nyugati fronthoz tornyot emeltek, amelyet 1799–1804 között újjáépítettek, harangja 1643-ból való – fűzte hozzá a fontosabb információkat. Mint megtudtuk, egyedülálló érték a minták közé festett nyolc történelmi címer: jobb oldalon az Árpád-házi királyok címere (fehér-piros sávok), Nagyszeben címere (korona két egymást keresztező karddal), a szászok címere (három fehér levél) és a szentély építéséhez támogatást nyújtó Barlabási Lénárd erdélyi alvajda címere (bölényfej), míg bal oldalon Segesvár (három kis vár) és Brassó (korona gyökérrel) címere, a régi székely címer (páncélt viselő kar karddal, a kardon egy medvefejjel), majd a szentély építésekor uralkodó II. Ulászló címere (Árpád-sáv, oroszlánok, korona).

Fülöp Szabolcs elmondta, az Árpád-korban volt igény és mód arra, hogy a templomot – ami ma alvó világnak tűnik – száz évente megújítsák, közben művészeti alkotások születtek benne. Ezért is volt annyira fájdalmas az elmúlt harminc évben azzal szembesülniük, hogy a templomot „gyakorlatilag rommá restaurálták”, de számottevő előrelépés nem történt felújításának ügyében.

A ’90-es évek elején gyors beavatkozásra volt szükség, ugyanis akkorra komoly statikai problémák jelentkeztek a templomon. „Az akkori lelkész egy segélykiáltást fogalmazott meg néhány innen elszármazott emberrel együtt, ás a kilencvenes évek elején elindult egy magyar kormánypénzből való gyors közbelépés, 1994-ben pedig bekerült a román Nemzeti Restaurálási Tervbe. Ekkor úgy tűnt, hogy működni fog” – idézte fel a templom legutóbbi időszakának történetét Fülöp Szabolcs hozzáfűzve, hogy fennállásának elmúlt 20-30 éve talán a legáldatlanabb volt az összes közül.

1999-ig zajlottak ugyanis a munkálatok, és ez idő alatt szinte minden probléma felszínre tört: „2002 júliusában úgy érkeztem ide, hogy a templomban szemétkupacok voltak, az ablakokon szakadt nejlonokat fújdogált a szél, le volt hántva a vakolat. Restaurálás semmi: kívülről fel volt állványozva a templom, de az állvány annyira régi volt, hogy arról a víz ráfolyt a falra” – emlékezett vissza a templom szörnyű állapotára. Másfél évet töltött azzal, hogy kiderítse, mi történhetett az állítólagos restaurálás éveiben, hiszen semmilyen dokumentumot nem talált a munkálatokról.

Amikor sikerült kiderítenie, hogy érdekellentét és a nem elegendő forrásmennyiség hátráltatta a munkálatokat, közadakozásból próbálták a mélypontról elmozdítani a műemléket, mindezt a kétezres évek elején – tudtuk meg a lelkipásztortól. Elmondása szerint a legnagyobb kihívást a szentélyboltozat statikai megerősítése jelentette, végül pont erre a munkálatra sikerült pénzt szerezniük a román kormánytól 2009-2010 körül, és egy időre leállt a restaurálási folyamat Székelydályán.

Ezt követően már csak 2017-ben vették elé ismét az ügyet: ekkor a kolozsvári Református egyházkerület püspöksége készíttetett felmérést arra vonatkozón, hogy mennyibe kerülhet. „Elvégeztük a költségbecslést, a teljes összeget megkaptuk a magyar támogatásból, ám egy aprócska hiba ismét bezavart: mire az engedélyeztetést sikerült elkezdenünk és mindent újraengedélyeztettünk, elszaladt az infláció. 2021-ben az összeg már csak a felújítások felére volt elegendő, így jutottunk idáig, a mostani állapotot sikerült elérnünk abból a pénzből, és ekkor jött a segítségünkre Hegedüs Csilla, és az Országos Felújítási Terv, így a Szent László út egyik állomásaként sok évtizednyi huzavona után most már biztosan megújulhat a református templom”.

Fülöp Szabolcstól megtudtuk, a műemlék a továbbiakban is elsősorban szakrális helyszínként működik majd, de igyekeznek fő turisztikai látványosságként az érdeklődők előtt is megnyitni, „hogy kicsit lengje be az élet íze”.