Ükapáink építették

Ükapáink építették: Torockószentgyörgy – a hagyományos házak

Torockószentgyörgy csodálatos tájait kevesebben ismerik, mint Torockóét. Bár ez utóbbi sziklasor közé szorul, népszerűbb, mint a szomszédos falu. Hogy a turisták kedvet kapjanak a szomszédos településhez is, amelynek tágas a határa, és magaslatán egy 13. századi várrom áll, az Országos Helyreállítási Tervből nyolc hagyományos ház felújítását finanszírozzák, amelyek érdeklődőket csalogathatnak, múzeumként és munkahelyként, később akár szálláshelyként is működhetnek – tudtuk meg Deák Székely Szilárd polgármestertől. A házak összesen 480 000 euróból újulnak meg.

Ükapáink építették – jelképes címet viselő – sorozatunkban szakértők és helybeliek segítségével mutatjuk be az ország legnagyobb örökségvédő programjához csatlakozott erdélyi helyszíneket, köztük Hargita, Szilágy, Bihar, Máramaros, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szeben, Temes és Fehér megye épített örökségét, azok történetét, és a helyreállításukra készült terveket. Fény derül arra is, hogyan őrzik meg az épületek eredeti stílusát, miközben korszerűsítik ezek infrastruktúráját.

Deák Székely Szilárd, Torockó polgármestere elmondta, 80 évnél régebbi házak pályázhattak, ha azok telekkönyvezése rendben volt. Nyolc ilyen házat sikerült jelölniük, köztük száz, százhúsz és százharminc éveseket is. Törzsgyökeres torockószentgyörgyi lakók portáit, egyházi ingatlanokat, amelyeknek tulajdonosai őseik örökségét akarják megmenteni a múltnak.

„A felújítást követően elsősorban nyitva kell lenniük, turisztikai szempontból látogathatónak kell lenniük. Tehát a cél, hogy táblákat helyezünk ki írott anyaggal, digitális anyaggal, népszerűsítjük a múltat és a hagyományos házakat” – osztotta meg a szerződésben vállalt feltételeket, amelyeknek egyik kulcspontja, hogy 5 évig nem működtetnek az ingatlanokban kereskedelmi tevékenységet, illetve nem is adhatják el azokat.

Mint mondta, legnagyobb kihívást a hagyományos építkezés jelenti, hiszen népi építőanyaggal kell renoválniuk, tehát a kivitelező mesterembereinek tapasztalt munkásoknak kell lenniük. „Pénz van bőven, csak kapjunk céget, aki meri vállalni a munkálatokat” – nyomatékosította a problémát.

Ugyanakkor kiemelte, roppant büszkék az elért eredményekre, mert azáltal, hogy felújítják a házakat, fiatal családokat nyer vissza a település és a község. Többségük ugyanis beköltözne az autentikus házba, és mivel vállalták a népszerűsítést, munkalehetőséget biztosítanának helybélieknek, nem beszélve arról, hogy a gazdálkodás mellett a torockószentgyörgyiek a turizmus és vendéglátás felé is nyithatnának.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?