Ükapáink építették

Ükapáink építették: Torockószentgyörgy – a 13. századi várrom

Torockószentgyörgy hagyományos házairól már beszámoltunk olvasóinknak: az önkormányzat és a helybeliek célja visszacsalogatni a fiatal családokat, méghozzá úgy, hogy őseik örökségét felújítva lakhatást biztosítanak nekik a településen. Nyolc ház újul meg és várja haza örököseit. Azonban a megújulás nem ér véget itt: az Országos Helyreállítási Tervből a 13. századi várromot is megerősítik, hogy a települést még csalogatóbbá tegyék. A turisztikai látványosság mellé parkolót alakítanak ki, így egyszerre vonzanak látogatókat és biztosítanak munkahelyet – világosított fel Deák Székely Szilárd polgármester.

Ükapáink építették – jelképes címet viselő – sorozatunkban szakértők és helybeliek segítségével mutatjuk be az ország legnagyobb örökségvédő programjához csatlakozott erdélyi helyszíneket, köztük Hargita, Szilágy, Bihar, Máramaros, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szeben, Temes és Fehér megye épített örökségét, azok történetét, és a helyreállításukra készült terveket. Fény derül arra is, hogyan őrzik meg az épületek eredeti stílusát, miközben korszerűsítik ezek infrastruktúráját.

A torockószentgyörgyi várromot 2.155 millió euróból újítják fel. A várat még a 13. században építette Toroczkay Illés alvajda, és évszázadokon keresztül a nemesi család tulajdonát képezte, azonban 1702-ben feldúlták azt, mi több, Tiege osztrák generális lakhatatlanná tette. A romok tehát ebből az időszakból valók.

A polgármester elmondása szerint ezt követően a család a faluba költözött, ahol jelentős birtokokkal rendelkezett. 1836-ban építették fel kúriájukat, mert nem láttak értelmét a vár újraépítésének. A nemesi család története szorosan összefonódott a helybeliekével, hiszen valamikor a Toroczkayak jobbágyai voltak a torockószentgyörgyiek, akik aztán később felszabadultak. Viszont máig tudja a falu, hogy ott évszázadokon át ez a nemesi család uralkodott.

Hiába az idő múlása, a torockószentgyörgyiek sem próbálkoznak a vár teljes kipofozásával. Megtartják a várromot, és megerősítik, a turisták számára biztonságossá teszik azt. Odafent ugyanis nincsenek biztonsági korlátok, életveszélyes kimászni, mégis sokan látogatják a látványosságot. A bástyát, ami az épület egészéhez viszonyítva jó állapotban maradt meg, csigalépcsővel építik ki, a tetejébe pedig kilátót alakítanak – osztotta meg velünk a részleteket a polgármester kiemelve, hogy szintén a projekt része a fizetős parkolók kialakítása, körülbelül 50 személygépkocsi részére.

Hozzátette, fontos volt, hogy munkahelyeket teremtsenek: ezért újítják fel a kúriát is, amelyben látogatóközpontot, múzeumot alakítanak ki. „ez egy csodálatos épület, ha rendbe tesszük, itt biztos lesz egy olyan irodaszerű helyiség, ahol turistákat fogadunk, ahol majd, ha kell, hűtőmágnestől kezdve szórólapot, írott anyagig a várról minden információt megkaphatnak“ – magyarázta Deák Székely Szilárd polgármester.

Hozzátette, a kúria a világháborúk után többféle feladatot látott el: volt időszak, amikor sérült gyermekeket neveltek falain belül. Abban az időszakban épült le, mai állapota azt a periódust tükrözi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?