Júniusban kezdik a torockószentgyörgyi vár felújítását

Júniusban elkezdődnek a torockószentgyörgyi vár megerősítésének kivitelezési munkálatai, valamint nyolc hagyományos házat, köztük Brassai Sámuel szülőházát is felújítják az erdélyi faluban – közölte Deák Székely Szilárd, Torockó polgármestere.

A Fehér megyei község polgármestere erről a Torockón csütörtökön is zajló Hungarikum ünnepen beszélt, ahol a leendő fejlesztéseket is felvázolta. Elmondta, hogy az Európai Unió helyreállítási alapjából nyert támogatás révén a torockószentgyörgyi vár, a Toroczkay-Rudnyánszky-kúria és nyolc hagyományos falusi ház is megújul a közigazgatásilag Torockóhoz tartozó szomszédos településen.

Fotó: Wikipedia

Deák Székely Szilárd felidézte, hogy a községvezetés mintegy 2,2 millió eurós támogatást szerzett a vár felújítására az országos helyreállítási alapból (PNRR), jelenleg a tervezés zajlik, júniusban elkezdődhet a kivitelezés. A pályázat nem a vár újraépítését, hanem a várrom megerősítését, biztonságossá tételét írja elő.

A vár még álló tornyát is megerősítik, belsejében csigalépőt, tetején kilátót alakítanak ki, ahonnan egyedi kilátás nyílik a falu fölé magasodó sziklatömbre, a Székelykőre. A falakon korlátokkal biztonságossá tett útvonalakat alakítanak ki.

Deák Székely Szilárd elmondta: a projektben a Toroczkay-Rudnyánszky-kúria felújítása is szerepel, ebben turisztikai látogatópont működik majd, valamint kiépítik a két látványosságot összekötő utat és egy parkolót is kialakítanak.

A településen nyolc hagyományos házat is felújítanak a PNRR kulturális-turisztikai fejezete keretében nyert 571 ezer eurós támogatásból, többet között az unitárius parókia épületét, mely egyben Brassai Sámuel erdélyi polihisztor szülőháza. A házakat hagyományos eljárásokkal, eszközökkel állítják helyre.

A 2020-ban megválasztott RMDSZ-es polgármester elmondta: a község vezetése Torockó mellett igyekszik a szintén nagy turisztikai potenciállal rendelkező Torockószentgyörgyöt is fejleszteni. „A két falunak a turizmusból kell megélnie, nem látok más alternatívát számukra” – jelentette ki Deák Székely Szilárd.

A további fejlesztésekről elmondta, hogy Torockószentgyörgyön szintén pályázati pénzből szennyvízhálózatot fektetnek le, és felújítják a művelődési házat, míg Torockón a művelődési ház és az iskola is megújul, utóbbira energiatakarékossági céllal napelemeket is felszerelnek.

Az épített öröksége miatt Europa Nostra-díjjal kitüntetett, hungarikumként jegyzett Torockó az egyik leglátogatottabb erdélyi magyar település, a faluban több mint negyven panzió működik. A Székelykő lábainál fekvő község és a közigazgatásilag hozzá tartozó Torockószentgyörgy a dél-erdélyi Fehér megye kevés magyar többségű települése közé tartozik. A 2011-es népszámláláson a lakosság több mint 85 százaléka vallotta magát magyarnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?