Az iskolai közeg számos történésnek ad otthont. Elkezdődik a versengés a diákok között, kialakulnak az osztályon belüli klikkek, barátságok jönnek létre és bomlanak fel. Ezek miatt sajnos megjelenhet az egymás szekálása, csúfolása is. Fontos azonban húzni egy határt, ugyanis a szekálást (bullying-ot) külön kell választani a viccelődéstől: viccnél velünk együtt nevetnek az emberek, a szekálásnál azonban inkább rajtunk, míg mi szenvedünk.

A vicc lényege a jókedv előidézése, míg a szekálásnál nagyon gyakran inkább a hatalomszerzés és annak megtartása a cél, illetve a kipécézett személy bántalmazása. Ennek a folyamatnak, sajnos olyan hosszú távú következményei lehetnek, mint a szociális, érzelmi vagy tanulási képességek romlása/stagnálása, valamint megjelenhetnek szorongások, depresszió. Egyes extrém esetekben a szenvedők az öngyilkosság gondolatával is eljátszanak, és nem ritka az önbántalmazás sem. De mit tehet a szülő akkor, ha érzékeli, hogy gyermekét szekálják? Ezt a kérdést járjuk körül e heti cikkünkben.

Úgy vélem, a legelső és legnehezebb része, hogy a gyermekünk el tudja mondani nekünk azt, hogy igenis problémája van. Nagyon gyakran a szégyenérzet miatt, vagy azért, mert otthon az érzelmekről való beszélgetés egyfajta tabuként van kezelve, a csemete nem meri elmondani, hogy milyen problémával néz szembe. Mivel nincs segítségkérés, így nincs válasz sem. Ezért fontos figyelnünk a gyermekünkre, és ha nagyobb változásokat látunk a viselkedésében, próbáljunk kérdezni és beszélgetni.

Ha a nevelésünknek része az elfogadás, ami a gyerek személyes igényeit, véleményét és életkorát is figyelembe veszi, ugyanakkor ad egy erős keretet, ahol a saját határaihoz mérten reális elvárásokat támasztunk, akkor nagyobb eséllyel lesz képes elmondani a szülőknek az esetet, vagy egyedül megbirkózni a történtekkel. Szintén segít, ha a családban gyakori a vita vagy érv alapú döntéshozás, problémamegoldás, mert a gyerek megérzi a saját élete fölötti kontrollt, valamint azt, hogy felhozhat ő is problémákat, elmondhatja a vele történteket. Ha felismeri és kifejezi az érzelmeit, tud róluk beszélni és könnyen barátkozik, akkor valószínűleg megvannak azok a képességei, amik segítik, hogy megossza másokkal a nehézségeit.

Ha a kezdeti lépés megtörtént, és hírt kaptunk arról, hogy a gyerekünket bántalmazzák, az első és legfontosabb, hogy kezeljük saját érzelmeinket. Teljesen normális, hogy mi is felháborodunk vagy feltámad bennünk a tigris, hogy megvédjük a kis védtelent. A történteket azonban még mindig a gyerekünk tudja jobban és nem mi. Dolgozzunk ki együtt megoldásokat, és hallgassuk meg figyelemmel a helyzetet. A heves reakciók előtt inkább legyünk tisztában azzal, mióta tart, mennyire bántja, miket próbált tenni ellene. Kérdezzük meg, milyen igénye van a gyerekünknek, mennyire tud megbirkózni a gondjával akkor, ha a háttérből segítjük, vagy mennyire kell bevonni más személyeket is, például tanárokat, iskolapszichológust. Hallgassuk meg, és értsük meg a problémát. Ha úgy látjuk, szükséges, forduljunk pedagógushoz, iskolapszichológushoz.

Ha többször is szóltunk a pszichológusnak, a pedagógusnak, az igazgatónak, és  nem történtek érdemi lépések, el lehet gondolkodni az iskolaváltáson is. Az iskola, pedagógusok vagy más szakemberek bevonása azért is fontos, mert a szekálás nem csak két ember között történik. Az egész osztályközösség részt vesz benne, mivel mindenki szemtanúja és hatása kihat az osztályközösség teljes egészére.  Közösségen belül fellelhető az áldozatok csoportja, a bántalmazók csoportja, illetve az őket szóval vagy nevetéssel megerősítő, amúgy a bántalmazásból kimaradó csoport. Ha az utóbbit sikerül megfelelően felhasználni akkor a szekáltak védelmére kelhetnek, amely támogatást és védelmet nyújthat. Ezt elérni azonban nem kis erőfeszítés!

Sajnálatos módon egyre gyakoribb jelenség az interneten is zajló bántalmazás. Gyakran az iskolai bántalmazások online térben folytatódhatnak, amelyek hátránya, hogy otthon se menekülhet el a gyermek, és úgy érezheti mindenki ellene van. Ezekben a helyzetekben segíthet a szülő a bántalmazó személy letiltásában, jelentésében. A legfontosabb azonban itt is a gyerekre való odafigyelés, elfogadás, néha plusz vele töltött idő, hogy érezze a kicsi, mellette vagyunk és segítünk, ahol csak lehet.