Hogyan mutat az én női énem, milyen színe van, milyen az illata, milyen a hangja, mit mondogat nekem, mit üzen a körülöttem levőknek? Kemény vagy lágy, durva vagy szelíd, hangos vagy csendes, fáradt vagy energikus, mosolygós vagy melankolikus, harsány vagy visszahúzódó, fekete-fehér vagy szivárvány, szárnyal vagy két lábbal jár a földön, feszülő vagy simuló, bárány vagy farkas, nőies vagy férfias, gyerek vagy felnőtt, önálló vagy függő, kér vagy követel, ad vagy elvár, táncol vagy fut? Ezernyi árnyalat, ezernyi arc – ugyanaz a nő.  Vágyak, terhek, feladatok, elvárások és örömök között lavírozva milyen női szerepekkel azonosulunk, és hogyan öltjük magunkra, viseljük őket, játsszuk el azokat a mindennapokban?

Mielőtt tovább olvasnád a cikket kérlek, fogalmazz meg magadban egy rövid listát, azokkal a női szerepekkel, amelyekben egy nap folyamán a legtöbb időt töltöd, és vizsgáld meg, milyen pozitív és negatív hatást gyakorolnak a nőiségedre ezek a szerepek. Mit szeretsz bennük és mit nem, önként választottad-e vagy társadalmi nyomásra, milyen előnyökkel járnak, miben gátolnak? Melyiket szabnád át? Min változtatnál?  Miből vállalnál többet, miből kevesebbet?

Nő

Amikor elfogadom a nőiségem, kiteljesedem. Kívülről-belülről szeretem magam. Tudom, hogyan szerethetem magam legjobban. Az életem főszereplőjévé tettem magam, ami annyit jelent, hogy figyelek a belső hangomra, meghallgatom és létjogosultságot, teret engedek a szükségleteimnek, kifejezem őket, és igyekszem lefedni azokat. Foglalkozom magammal. Magammal foglalkozom először. Pontosan tudom, hogy mi tesz boldoggá és mi okoz örömöt, kinek a társaságára vágyom, illetve vágyom-e egyáltalán társaságra, milyen módon töltődök föl, és miként hasznosíthatom legjobban az erőforrásaimat. Ismerem magam, mert megkérdeztem és meghallgattam magam, időt szántam arra, hogy megfejtsem ki és milyen ez a nő, aki én vagyok.

Tudok kérni és tudok adni. Tudok igent és nemet mondani. Határozott vagyok, mégsem kemény. Nem szégyellem kimutatni a gyengédségem, hisz nő vagyok. Ott vagyok magamnak. Elférek mellettük, elférnek mellettem. A saját életemet élem. Megértettem, hogy ez nem egoizmus és nem kell miatta bűntudatot éreznem. Attól, hogy figyelek magamra, jobban tudok másokra is figyelni. 

Gujdár Gabriella klinikai pszichológus Hétköznapi pszichológiánk című sorozatunkban olyan témákat tár fel, amelyek a legtöbb korosztályt foglalkoztatják: gyereknevelés, házasság, pár- és emberi kapcsolatok és aktuális jelenségek is terítékre kerülnek a kéthetente megjelenő cikkekben. Ha ön is keresi a választ bizonyos élethelyzetekre, küldje el kérdését a bereczki.szilvia@maszol.ro e-mailcímre, és a szakember válaszol.

Feleség, partner

Fontos tudni, hol kezdődöm én és hol kezdődik a partnerem, illetve hogyan működik az általunk alkotott „mi”. Kinek milyen feladat és felelősség jut a kapcsolaton belül, hagyományosan kezeljük-e például a társadalmi nemi szerepeket. Milyen felesége vagyok a férjemnek? Milyen társa vagyok a társamnak? Mosok, főzök, takarítok, vasalok, bevásárolok, beszélek, beszélgetek, meghallgatok, támogatok, jelen vagyok, jelenlétet igénylek, ölelek, simogatok, szeretkezek, táncolok, csábítok, veszekszem, kibékülök... Magam adom? Átadom magam? Adok? Kapok? Elfogadom, amit kapok?

Anya

A szerep, amit mi, nők talán a legjobban szeretnénk csinálni, szeretnénk jó anyákká válni. Legtöbben női mivoltunk kiteljesedésének tekintjük, hiszen többünkben már kislány korban megfogalmazódik az anyává válás vágya. Csakhogy az anyaság a maga csodái mellett, rengeteg lemondással, önmagunk gyakran teljes háttérbe szorításával jár. Praxisomban gyakran tapasztalom, hogy a szülést követő első egy-két évben kisgyermekes anyukák énképe nagyban megrendül, az önmagukról alkotott és a gyermek születéséig érvényben levő világkép összeomlik.

Az anyaság napi taposómalmában vagy teljesen önzetlenül átadják magukat az anyaszerepnek, vagy két kő között őrlődve próbálják megteremteni az anyaság és egyéb szerepeik – nő, feleség, munkaerő, barát – közötti egyensúlyt. Bárhogyan is tekintünk az anyaságra fontos, hogy lelkifurdalás nélkül önazonosak maradjunk: amennyiben főként anyaként határozzuk meg magunkat, élvezzük ezt a szerepet, adjuk neki át magunkat örömmel, simuljunk bele addig, amíg jólesik és megtehetjük, ha pedig szükségünk van segítségre, kérjük bátran, főleg, ha van kitől.

Távolítsuk el magunktól a lelkifurdalást akkor, amikor belső hangunk arra ösztönöz, hogy lépjünk az anyaszerep keretein kívülre és esetleg a gyermeknevelési szabadság lejárta előtt térjünk vissza a munkahelyünkre. A gyermekünknek az a legjobb, ami számunkra a legjobb. Ne várjuk meg, hogy a melankólia és a depresszió tünetei eluralkodjanak rajtunk, csak azért, mert valaki vagy valakik azt várják el tőlünk, hogy vágyainkról lemondva, kizárólag az anyaságnak szenteljük magunkat.

Munkaerő

A nő, akinek fontos a hivatása, aki energiával és odaadással fordul a munkája felé, főleg, ha még sikeres is abban, amit csinál, a mai napig csodabogárnak számít. Kilóg a hagyományos társadalmi nemi szerepből, amely többnyire a család melegének ápolását, a tűz őrzését szánja a nőnek. És a tűz őrzésével, az otthonmeleg megteremtésével nincs is semmi baj. De mi van akkor, ha egy nőnek ezen kívül más igénye is van vagy ha a hivatása gyakorlásával kapcsolatos vágya erősebb az összes számára kínálkozó szereppel szembeni vágyával? Amennyiben valóban azt érezzük, hogy fülig belevetnénk magunkat a munkánkba és hivatásunkba, tegyük ezt meg nyugodtan, csak előbb mérlegeljük, milyen hatással lehet ez a kapcsolatainkra, illetve tudatosan döntsük el, mennyit vállalunk, milyen magasra tesszük a mércét és mennyit, illetve mit tudunk, akarunk beáldozni céljaink elérésének. 

Barátnő

Aki mindig ott van, ha kell, akihez mindig fordulni lehet, ha muszáj. Meghallgat, ha kell hallgat, ha kell velünk csacsog, tanácsot csak akkor ad, ha kérjük. Önzetlenül van nekünk, önzetlenül vagyunk neki. Szerencsés esetben ez az egyik legáldásosabb és legkényelmesebb női szerepünk. Őrizzük a barátságokat, tegyünk értük, akkor is, amikor a családunk és a munkánk foglalja le az időnk nagyrészét.

Szerető

Erotikus, szenvedélyes női szerepünk, amelyben a testünké, az ösztöneinké és az érzékiségünké a főszerep. A vágyaink határozzák meg tetteinket, háttérbe szorul a racionalitás, kitárulkozunk, megmutatjuk állatiasabb énünket. Rengeteg női szerepünk között sokszor megfeledkezünk róla, hiszen a társadalom azt nevelte belénk, hogy a női testiség és a testünkkel kapcsolatos vágyaink felvállalása nem illendő, majdhogynem bűn, az a nő pedig akinek ez fontos, könnyűvérű és egy komoly kapcsolat perspektívájából értéktelen. Amennyiben a nő a tűz őrzője, őrizze hát bátran a saját belső tüzét is, ébresztgesse, élesztgesse, tartsa ébren a lángot.