„Unalmas a gép előtt ülni”, „Sokkal több a házi”, „Nem marad idő semmi másra, csak a tanulásra”, „Annyi időt töltök a képernyő előtt, hogy megfájdul a szemem és már nem tudok játszani a telefonon”, „Nem játszhatok a barátaimmal a szünetekben”, „Nem értek semmit a tanár magyarázataiból”, „Rengeteg a másolni való” – íme csak néhány válasz arra a kérdésre, hogy mi a rossz a gyerekeknek az online oktatásban. Amikor a minap a negyedikes lányom tanítóbácsija nagy örömmel bejelentette, hogy van egy jó híre, a gyerekek egyszerre kérdezték ujjongva: újra megyünk iskolába?

Szabadfoglalkozású szülőként többször előfordult, hogy volt lehetőségem belehallgatni gyerekeim online iskolai óráiba. Szerencsésnek tekintem magam, hiszen rengeteg hasznos információ jutott el hozzám arról, hogyan működnek az „osztályban”, milyen a dinamikája a közösségnek, milyen munkamódszerrel dolgoznak a pedagógusok, melyik tanárt szeretik, milyen órákat, tantárgyakat tartanak halálosan unalmasnak és milyen órák pezsdítik fel őket.

A leskelődésben mindig van valami izgalmas és ezúttal hasznos is, ha viszont választhatnék, gondolkodás nélkül a hagyományos iskola mellett döntenék. Nem is annyira az attól való félelmemben, hogy a gyerekeim nem jutnak annak az információmennyiségnek a birtokába, amit a hagyományos órák során beléjük kényszerít a tanterv, hanem sokkal inkább az attól való aggodalmam miatt, hogy miként befolyásolja hosszútávon személyiségfejlődésüket a kortársaikkal való szociális interakcióik szinte teljes mértékű digitalizálódása.

Az, hogy melyik gyerekre milyen hatással van az online oktatás, nagyban függ attól is, hogy milyen korosztályba tartozik, milyen a gyerek temperamentuma, extrovertált vagy introvertált személyiségtípus-e, mennyire tudásszomjas és milyen értéket képvisel a családban a tudás, és a műveltség, mint az életben való érvényesülés előfeltétele. Kisiskolásoknál komoly nehézséget okozhat 40-50 percig lekötni a gyerek figyelmét, hiszen ebben a korban a gyerekek elsősorban kinesztetikus módon, különböző mozgásformákon keresztül, játék során sajátítják el legjobban és legegyszerűbben az információt.

Szintén komoly nehézséget jelenthet az íráskészség elsajátítása az online órák során; több olyan szülőről is tudok, akik magánórára, tanítóhoz vitték csemetéjüket, hogy megtanuljon írni.  A legtöbb családban a szülőknek nincs lehetőségük arra – és nem is feladatuk –, hogy jelen legyenek, részt vegyenek gyerekük online oktatásában.  A gond azonban az, hogy a kisebb korú gyerekeknek szükségük van segítségre ahhoz, hogy a technológiai eszközökön bekapcsolódjanak az online órákba, illetve valóban jelen legyenek ezeken az órákon, megőrizzék a figyelmüket, reális időben teljesíteni tudják a kapott feladatokat, illetve képesek legyenek helyesen feljegyezni a házi feladatot.

Nagyobb gyerekeknél az alulmotiváltság vagy a túlzott motiváció jelenthet kihívást. Míg a valós élethelyzetekben, amelyekben fizikailag is jelen vannak, a tanulásban kevésbé motivált gyerekek is jobban igyekeznek, hiszen tanáraik, barátaik és osztálytársaik reakciói közvetlen hatással vannak rájuk, jelen helyzetben nagyon kényelmesen elbújhatnak a képernyő mögé, hiszen komoly következményekkel nem kell számolniuk. A másik végletbe a magas versenyszellemű, teljesítménykényszeres gyerekek tartoznak, akik minden órán, tantárgytól függetlenül, ugyanolyan öntudatosan és felelősen, ugyanakkora odaadással vesznek részt. Fontosak számukra az osztályzatok, tanáraik és osztálytársaik elismerése. Óriási nyomást helyeznek önmagukra, olykor késő estig tanulnak és képesek teljesen lemondani az örömforrásaikról.

A szülőknek mindkét esetben, az alul- és túlmotivált gyerekeknél is érdemes odafigyelniük. Míg az első helyzetben arra lehet szükség, hogy a szülő jobban belefolyjon gyereke mindennapi iskolai feladataiba, leüljön vele tanulni, felkeltse az érdeklődését és tudásszomját, megdicsérje az apró előrelépéseiért, az utóbbiban inkább arra kell törekednie, hogy megtalálja és újra vonzóvá tegye gyereke számára a hétköznapi létet, azokat a tevékenységeket, amelyeket a gyerek szívesen végzett vagy amit együtt végeztek örömmel. Bár a kiégés-szindrómát elsősorban a felnőttekkel és a munkahelyi stresszel azonosítjuk, gyerekeknél is megmutatkozhat. Jelezheti fáradékonyság, nehézkes és kedvtelen reggeli ébredés, gyakori és ismétlődő fejfájás, has- vagy gyomorfájás, örömtelenség, a tanulásban megmutatkozó visszaesés, üres tekintet.

A gyerekek egészséges személyiségfejlődéséhez mindenképp szükség van a valódi térben történő kapcsolatteremtésre, ezért igyekezzünk megteremteni számukra azokat a lehetőségeket, amikor a valós világban találkozhatnak barátaikkal. A szabad levegőn, parkban, dombokon most is lehet csavarogni, jönni-menni, játszadozni, biciklizni. Kisebb gyerekeinket kísérjük el, a nagyobb gyerekeket pedig hagyjuk, hogy élvezzék egymás társaságát, természetesen a jelenlegi egészségügyi szabályok betartásával. Az online oktatás legnagyobb veszélyforrásának ugyanis az egymástól és önmagunktól való érzelmi eltávolodást, a fokozatos elhidegülést, az egymással nem beszélgetést, a saját világunkba történő elvonulást tartom.