Senki sem hibás árucikk – meg lehet szabadulni a szégyenérzettől

„Szégyelld magad!” - kinek ne mondták volna már, és ki az, aki soha nem vágta indulatosan egy másik ember fejéhez? Egy bárd, amely gyakran úgy sújt le ránk, hogy képes teljesen földbe döngölni az önértékelésünket. Felnőttként már nincs is szükség arra, hogy mástól halljuk. Mi osztjuk magunknak az ítéletet: „olyan rossz, annyira semmirekellő vagyok, annyira szégyenletes a létem, hogy bár nyílna meg alattam a föld ebben a szent pillanatban, és tűnnék el a saját és mások szeme elől”.

Amikor teljesen értéktelennek érzed magad

A szégyenérzet egy olyan, másokkal való kapcsolatban elszenvedett és traumaként megélt sérelem következménye, amely az önképet és önbecsülést olyan mértékben képes rombolni, hogy az elszenvedője elhiszi magáról, hogy értéktelen, a többiek számára nem elegendő, azok figyelmére, szeretetére, elismerésére érdemtelen. A szégyenérzet megsemmisítő létállapot, amely komoly blokkot okozhat személyiségünk fejlődésében.

Gujdár Gabriella klinikai pszichológus Hétköznapi pszichológiánk című sorozatunkban olyan témákat tár fel, amelyek a legtöbb korosztályt foglalkoztatják: gyereknevelés, házasság, pár- és emberi kapcsolatok és aktuális jelenségek is terítékre kerülnek a kéthetente megjelenő cikkekben. Ha ön is keresi a választ bizonyos élethelyzetekre, küldje el kérdését a bereczki.szilvia@maszol.ro e-mailcímre, és a szakember válaszol.

Nagyban különbözik a bűntudattól, hiszen míg ez utóbbit a felelősség és korrigálhatóság lehetősége jellemzi, a szégyen érzése azt közvetíti megélőjének, hogy ő maga romlott. A bűntudat megélésekor képes vagyok tudatosítani magamban, hogy rosszul jártam el, hibáztam, felelősséget vállalok azért, amit tettem, visszatérhetek oda, reflektálhatok a viselkedésemre, bocsánatot kérhetek, kijavíthatom, megbékélhetek. A szégyenérzet viszont az alapból „hibás árucikk vagyok” érzését kelti bennünk. Ez pedig együtt jár az értéktelenséggel, az önmagunkból való kiábrándulás, esetleg az önmagunktól való undor érzésével. Amikor a szégyen életre kel bennünk és eláraszt, már nem vagyunk képesek tudatosan, gondolati szinten feldolgozni azt, amit a szemünkre hánynak, vagy azt, amit mi magunk rovunk fel magunknak.

Megsemmisítő erővel hat

A szégyenérzet minden alkalommal visszarepít bennünket ahhoz az – általában gyerekkorban megélt – negatív élményhez, amely először váltotta ki bennünk a szégyenkezést és tépázta meg énképünket. A szégyent kiváltó eseményeket, mértéküktől és mélységüktől függetlenül, általában traumaként éljük meg. Elég egy rosszkor elejtett mondat, amely egy sérülékeny pillanatban éppen valamelyik gyenge pontunkon talál el. Csakhogy egy banális példát említsek: a túlsúlyos kislány a tükör előtt táncol, illegeti-billegeti magát, tetszeleg, önmagát szépnek látja, majd nagyobb testvére, esetleg valamelyik szülője mellette elhaladva, elereszt egy „ártatlan” megjegyzést, miszerint, ha balerinának készül, jobban tenné, ha előbb kicsit lefaragna fölösleges kilóiból. 

Felnőttként, amikor kénytelek vagyunk szembesülni a szégyennel, visszakerülünk a gyermeki, tehát alárendelt énállapotba. A szégyen érzését szinte kivétel nélkül szomorúság és az önmagunktól, illetve környezetünktől való elidegenedés kíséri. Ha a szégyent egy számomra fontos személlyel kapcsolatban élem meg, életre kel a másik személy elvesztésével kapcsolatos félelem: nem vagyok elég jó neki, nem érdemlem meg, hogy szeressen. Általában ezek az önmegsemmisítő gondolatok zúgnak a fejünkben, és húznak egyre lejjebb a szégyenspirálon.  

Hatástalan nevelési eszköz

Amikor, például, gyermekünk nem megfelelő viselkedését szeretnénk korrigálni, soha ne a gyerek megszégyenítése legyen a célunk. Mindenekelőtt igyekezzünk egyszerű szavakkal ok-okozati összefüggésben elmagyarázni mi rossz a viselkedésében, illetve próbáljuk meg tudatosítani benne az érzelmek és a viselkedések közötti különbséget. A gyerekek ugyanis legtöbbször nem tudják szétválasztani az érzelmeiket a viselkedésüktől. Fontos, hogy a konfliktuskezelést minden esetben a gyermek megnyugtatásával kezdjük: dühkitörés esetén segítsünk neki megfogalmazni az érzéseit és hagyjuk jóvá az érzelmeit.

Fogalmazhatunk így: „megértem, hogy dühös vagy, velem is gyakran előfordul, hogy amikor valami nem úgy történik, ahogy szeretném dühbe jövök, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy megütök másokat vagy török-zúzok magam körül. Gyere, próbáljunk meg együtt megnyugodni, és amint egy kicsit jobban érzed magad, megbeszéljük a dolgokat”. Ezzel azt az üzenetet közvetítjük gyermekünknek, hogy elfogadjuk és toleráljuk érzelmeit, számunkra azokkal együtt továbbra is szerethető, viselkedését viszont oly módon szabályoznia kell, hogy azokkal sem magának, sem másoknak ne ártson. 

A szégyen ellenszere a kibeszélés

A rendszerelméletű pszichoterápia egyik legismertebb elmélete az, hogy egy kapcsolatból születünk, egy kapcsolatban sérülünk, és szintén egy kapcsolatban gyógyulunk meg. A szégyen témájára leszűkítve ez annyit jelent, hogy a megszégyenítés egy rajtunk kívülálló, ugyanakkor számunkra jelentős személlyel való viszonyban történik, és jellemzője az, hogy az abban átélt egyszeri vagy ismétlődő szégyenérzés miatt önképünk komolyan és maradandóan sérül. Emiatt felnőtt kapcsolatainkban valahányszor ugyanazzal vagy ahhoz hasonló negatív élménnyel találkozunk, aktiválódik bennünk a szégyenérzet, és vagy teljesen lebénulunk, vagy dühösen reakciót tanúsítunk.

Fotó: pexels.com

Amikor a szégyent kiváltó élményt, történést és az azt kísérő további érzéseket egy biztonságos kötődésen alapuló kapcsolatban – legyen szó párkapcsolatról, barátságról vagy pszichoterápiás viszonyról – meg tudjuk fogalmazni, képesek vagyunk róla beszélni, a feszültség elkezd csökkenni, és a másiktól kapott megnyugtató és elfogadással teli válasz gyógyító hatású lesz. Amikor valaki szelíd kíváncsisággal hallgatja meg a történetünket, és arra empátiával teli választ ad, miszerint velünk minden rendben van, nem vagyunk gyárilag hibásak, mi több, úgy vagyunk szerethetők, ahogy vagyunk, katarktikus és gyógyító élménnyé válik. Ez az új élmény képes felülírni az idegpályákba kódolt addigi információkat: értéktelenből mások szemében értékessé, visszataszítóból szerethetővé, a saját szemünkben pedig érdemtelenből érdemessé válunk.   

A nyilvános megszégyenítés az emberiség kezdetétől egyike volt a közösségek erkölcsi normái ellen vétőkkel szembeni büntetési módoknak. A közösségek vezetői ösztönösen tisztában voltak azzal, hogy a megszégyenítés a halálbüntetésnél is kegyetlenebb, hiszen a vétkes erkölcsi halálával volt egyenlő, és mértéke gyakran messze meghaladta az elítélt vétkének súlyosságát. Az elítéltet a közösség a szájára vette, megszólta, kicsúfolta, kiközösítette, a közösségből időlegesen vagy véglegesen kirekesztette. 

 

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?