Az ünnepekhez rengetek mítosz, elvárás kapcsolódik arra vonatkozóan, hogy miként is kellene telniük, mit kellene éreznünk vagy gondolnunk: a karácsony a szeretet és a béke ünnepe; karácsonykor félretesszük a nézeteltéréséket, eltávolítjuk a haragot a szívünkből; a családtagok meghitt hangulatban és szeretetben ülik körbe az ünnepi asztalt; ünnepekkor jobban odafigyelünk egymásra. A valóság viszont sok esetben eltér az ideális ünnepképtől.

Van, aki egyedül tölti a karácsonyt, máshol ott a család, de a családtagok közötti viszonyok egyáltalán nem szeretetteljesek, sőt akár bántalmazóak, míg mások életében a karácsony tragikus életeseményekhez kötődik, például egy közeli barát vagy családtag halálához. Ezekben a helyzetekben a karácsony inkább szorongást, szomorúságot, fájdalmas érzéseket, szégyenérzetet ébreszt. Ilyen helyzetben az emberek vagy az egyedüllétbe történő visszavonulást, vagy a túláradó boldogság álarcát választják.

Bár az első esetben a világtól és embertársaiktól való eltávolodás természetesnek tekinthető, hiszen a csillogó-villogó, fényárban úszó utcák, otthonok és emberek képe túlságosan harsány, bántó és fájdalmas számukra, sajnos önmagában nem jelent megoldást. Ez a fajta visszavonulás ugyan lehetőséget ad arra, hogy megéljék fájdalmas érzéseiket, ugyanakkor tovább mélyítheti a depressziót és a szorongást. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy annak érdekében, hogy letompítsák érzéseiket, valamilyen módon enyhítsék a fájdalmukat és megnyugtassák önmagukat, az emberek olyan külső eszközökhöz folyamodnak, mint az túlzott evés, alkoholfogyasztás, dohányzás vagy drogfogyasztás.

A legtöbb függőség mögött, egy vagy több nagyon komoly lefedetlen érzelmi szükséglet húzódik meg, amelyet, amíg nem sikerül a felszínre hozni, tudatosítani önromboló mechanizmusként, hátráltatja, visszahúzza elszenvedőjét. A másik véglet az, amikor valaki nem akar tudomást venni a negatív érzéseiről és annak érdekében, hogy minél jobban elhallgattassa azokat, már karácsony előtt két-három héttel feldísziti a karácsonyfát, a lakás minden szegletébe karácsonyi villogókat és egyéb díszeket „szerkeszt”, hogy figyelmét a belső történésekről a külső látványosságokra terelje, amelyek mögé kiválóan el lehet bújni.  

Ahhoz, hogy az ünnepeket önmagunkkal szemben minél hitelesebben töltsük,  nem árt elfogadnunk, hogy azok nemcsak a magasztos és felemelő érzésekről szólnak. Nem válhatunk gombnyomásra vidámmá, derűssé, felhőtlenné és gondtalanná, csupán attól, hogy a naptár szerint eljött a karácsony. Önmagunkhoz, barátainkhoz és családtagjainkhoz is közelebb kerülhetünk, ha önmagunkkal szembeni szelíd együttérzéssel tudatosítjuk és elfogadjuk, hogy az ünnepek inkább egy érzelmi koktélhoz hasonló állapotot hoznak magukkal, amelyben pozitív és negatív érzések egyaránt keverednek: lehet benne öröm, derű, nyugalom és szelídség ugyanúgy, mint szomorúság, fájdalom, kilátástalanság, elkeseredettség, düh, sértődöttség. 

A külső, társadalmi és belső, családban generációkon átívelő elvárásoknak való megfelelni vágyás igen kártékonyan befolyásolhatja a szeretteinkkel való kapcsolatunkat. Olyan szerepekkel és olyan viselkedésmintákkal azonosulhatunk, amelyeket az évek során a számunkra fontos kötődési személyeketől kapott üzenetekből emeltünk ki, és tettünk magunkévá, még akkor is, ha személyiségünktől és saját értékrendszerüntől meglehetősen távol állnak. Az ünnepi hagyományokban megnyilvánuló családunkkal szembeni lojalitásnak megvan az összetartó ereje is, ám sokszor lehet olyan begyökerezett negatív mintát is tükrözhet, amelyet nem érzünk magunkénak, mégis minden évben belefutunk, annak megfelelően járunk el.

Amit tehetünk annak érdekében, hogy valóban hitelesek lehessünk az ünnepek alatt:

• Fedezzük fel, nevezzük meg és fogadjuk el az érzéseinket, ne meneküljünk előlük.
• Tegyük fel a kérdést, hogy mire is lenne szükségünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és próbáljuk meg ezt önmagunk és környezetünk számára is közérthetően megfogalmazni.
• Ismételjük magunkban, hogy a gondolatok és az érzések múlékonyak, jönnek és mennek, mint a falevelek, amelyek tovább úsznak a folyón.
• Családi kapcsolatainkban húzzuk meg a saját intim szféránk és a többiek közötti határtvonalat, és próbáljunk meg felnőtt énállapotból beszélni és érvelni, amennyiben úgy érezzük, hogy az ünnep hevében valamely családtagunk átlépi ezt a határt.
• Változtassunk az eddigi hozzáállásunkon. Amikor mi magunk törünk léket egy beidegződött negatív családi dinamikán, az a többieket is kizökkenti szerepükből. Egy hasonló állapot, amely ugyan sérülékennyé is tesz, megteremti az utat az őszinte kommunikáció felé.
• Ne feledjük, az ünnepek is alapevetően ugyanolyan napok, mint az év összes többi napja, és szabad választásunk van olyan tartalommal megtölteni őket, amilyennel mi szeretnénk.