banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_UeQde8dZ_2_300x250.gif

Ünnepi mesevilág – erőforrás a hétköznapi élethez

A gyermeki képzelőerőnek szüksége van arra, hogy csodalényeknek adjon otthont. Óvodáskorú kicsinyeink számára a világ ezáltal válik leképezhetővé és kiszámíthatóbbá, így nyernek értelmet a fogalmak, a jó és a rossz közötti különbség.  Gyakran előfordul, hogy azoknak a gyerekeknek, akik nem megfelelő körülmények között élnek, van egy-egy képzeletbeli, csodálatos képességekkel bíró barátjuk, akiknek elmondhatják bánatukat, és akivel megoszthatják örömüket. Valaki, aki reményt ad arra, hogy egy napon a sorsuk jobbra fordulhat. A gyerekek 10 éves koruk körül kérdőjelezik meg határozottabban a mágikus világ létezését. 

Gujdár Gabriella klinikai pszichológus Hétköznapi pszichológiánk című sorozatunkban olyan témákat tár fel, amelyek a legtöbb korosztályt foglalkoztatják: gyereknevelés, házasság, pár- és emberi kapcsolatok és aktuális jelenségek is terítékre kerülnek a kéthetente megjelenő cikkekben. Ha ön is keresi a választ bizonyos élethelyzetekre, küldje el kérdését a bereczki.szilvia@maszol.ro e-mailcímre, és a szakember válaszol. 

Még most is emlékszem a Jézuska áttetsző, halványkék szárnyára, amint az asztalra állított karácsonyfa mögött tovatűnt nagymamám szobájának csukott ablakán keresztül. Egész este vártam, lestem, füleltem, jön-e már, hoz-e valamit, de ha nem, az se baj, csak láthassam. Bár ez volt az egyetlen „találkozásunk”, ennek a gyermeki csodavárásnak az emléke minden ezt követő karácsonyomat beragyogta. Arra már nem is emlékszem, hogy azon a bizonyos estén mit hagyott nekem a fa alatt. A legnagyobb ajándékot az jelentette, hogy végre láthattam.

Merjünk csodát teremteni

Ma már tudom, hogy az én történetem nem egyedülálló. Gyerekként valószínűleg többünknek is „megmutatkozott” a Mikulás, a Jézuska vagy az Angyal, és azt is tudom, hogy azokban, akik láthatták őket, maradandó emlékként él tovább ez az élmény. Kis- vagy nagyobb gyermekes szülőkként többször szembesülünk azzal a dilemmával, hogy meddig tápláljuk, őrizzük a titkot, mikor van itt az ideje annak, hogy gyermekünk megtudja az igazságot.

Kedves, gyermeki lélekkel megáldott szülőtársaim, azt hiszem, nincs megfelelő pillanat és megfelelő válasz erre a kérdésre. Talán csak az, hogy hagyjuk a dolgokat a maguk természetes medrében folyni, alakulni, hallgassunk ösztöneinkre, belső hangunkra. Ha családi történet-örökségünknek fontos része a csodavárás és a mese, nyugodtan adjuk ezt tovább gyermekeinknek. Hiteltelenekké válnánk, ha attól való félelmünkben, hogy amikor eljön az igazság pillanata, gyermekünk megorrol ránk, és hazugsággal vádol majd bennünket, másképp cselekednénk.

Kicsi, 3-6 éves gyerekeink számára igenis teremtsük meg a mesevilágot, szórjunk titokban egy kis lisztet az előszoba padlójára, hagyjuk résnyire nyitva a kályhaajtót, maradjon egy angyalszárnyból kihullott tollpihe a karácsonyfa közelében, jöjjön a varázslat, merjünk játszani, gyermeki szemmel kíváncsinak lenni, meglepődni, ámulni-bámulni, tiszta szívvel örülni. Ezek a pillanatok gyermekünk számára olyan értékek, amelyek a fejlődése során fontos erőforrássá válnak majd, és amelyekből felnőttként, szükség esetén, bármikor meríthet.

Csillagképek között száguldó Mikulás?

Ha viszont mi magunk nem tudunk azonosulni ezzel a sokszor egymásnak óhatatlanul ellentmondó fantáziaképekből összeálló kulturális örökséggel, megbékélni a gondolattal, hogy például a Mikulás egyetlen éjszaka alatt képes eljuttatni ajándékait a világ összes gyermekének, pontosabban csak a jó gyerekeknek, illetve azok közül sem mindnek, talán jobb, ha más módon adjuk át a világ csodálatos működését alátámasztó ismereteinket.

Egy, a tudomány felé forduló, racionális beállítottságú szülő, hagyja meg a mesevilág megteremtését a gyermeke körüli többi családtagnak, ő maga pedig ebben a témakörben vállalja föl inkább a passzívabb megfigyelő szerepét. A csodákról viszont mesélhet másképp: felkeltheti gyermeke érdeklődését a világban megtapasztalható természeti jelenségek iránt, beszélhet neki például arról, hogy mi is egy hópehely vagy hogyan kerül az égre a szivárvány, mi a bolygó- és naprendszer, honnan tudják a költöző madarak, hogy mikor kell elindulniuk melegebb országokba. A racionálisabb szülő viszont semmiképp se rombolja tudatosan a gyermek ünnepi csodalényekbe vetett hitét brutálisan őszinte válaszokkal és magyarázatokkal. Inkább kérje meg gyermekét, mondja el, ő mit gondol erről a kérdésről. Ezzel azt is megértheti, hogy gyermeke a személyiségfejlődés melyik állomásánál tart éppen.

Az ajándék a feltételnélküliségről szól

Hiszem, hogy az ajándékozásnak – alkalomtól függetlenül – a feltételnélküliségről kell szólnia.  A szeretet nem feltételhez kötött, megajándékozni pedig azokat akarjuk, akiket szeretünk, nem pedig azokat, akik megérdemlik. Azt, hogy a Mikulás virgácsot is hoz, lehet egy jópofa hagyománynak tekinteni, mégis azt sugallja a gyereknek, amikor ránéz, hogy ő mégsem (volt) jó, illetve, ha a jövőben valami rossztetten kapják, egyszerűen elnáspángolható, megbüntethető. Hiszem, hogy a jó viselkedésekre adott pozitív megerősítés sokkal eredményesebb, mint a rossznak tekintett viselkedések büntetése.

A tucatszámra vásárolt ajándékok helyett, mindig nagyobb becsnek örvend az az egy-két ajándék, amire a gyermekünk nagyon vagy a legjobban vágyik. Ha az ünnepeket megelőző időszakban és úgy általában az év folyamán szentelünk időt és energiát arra, hogy megismerjük a gyerekünket, napirenden legyünk az érdeklődési körével, az álmaival és a vágyaival, azt is tudjuk, hogy mikulás és karácsony alkalmával mi lesz az, aminek a legjobban örül majd. Amennyiben nem a valóságtól teljesen elrugaszkodott vagy anyagi kereteinket túlságosan megterhelő vágyról van szó, ne sajnáljuk teljesíteni azt.

 

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?