„A te döntésed, viseld a következményeit” – így határolódnak el az abortuszt vállaló nőktől családtagjaik, barátaik. Pedig a vetélés nem fekete vagy fehér: a családi háttér, a fogantatás körülményei, az apa jelenléte, támogatása vagy annak hiánya, a kor és a magzat rendellenes fejlődése is befolyásolhatja a döntést. Bármi is késztesse a nőt rá, a magzattól való megválás gyászreakciót vált ki, a bűntudatot pedig csak a feltétel nélküli, tiszta elfogadás enyhítheti, az ítélkezés csupán a depressziót serkenti – véli Mészáros Andrea párterapeuta, szexuálpszichológus.

A szakember elmondása szerint az abortusz tudatos döntés, nem lehet véletlen, nem kényszeríthető rá egy nőre sem az, hogy vállalja vagy megszakítsa terhességét. A lengyelországi törvénykezés voltaképpen ezért felháborító: a szabad döntési jogba tipornak bele. Holott a nőnek joga van ahhoz, hogy eldöntse, mi történjen a testével, ahogyan ahhoz is joga van, hogy meghatározza, azon körülmények között, amelyben megfogan a gyermek, vállalja-e vagy sem világrahozatalát.

Mint korábban írtuk, a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította azt az előírást, amely lehetővé tette a terhesség megszakítását a magzati lét bármelyik szakaszában, ha az orvosok „nagy valószínűséggel” megállapítják a magzat súlyos betegségét, károsodását. Az ítélet tiltakozáshullámot váltott ki Lengyelországban, százezres tüntetéseket tartottak Varsóban. Itthon, az RMDSZ Nőszervezete állásfoglalásában szolidaritását fejezte ki az abortusz szigorítása ellen tiltakozó lengyelországi nőkkel.

Az anyát mindig megviseli: a bűntudat kísérője az abortusznak

A terhesség megszakítása veszteség, ami gyengébb vagy erősebb fokozatú gyászreakciót vált ki a nőkből. Mivel a társadalom fröcsögve vagy olykor kimondatlanul hibáztatja a nőket döntésük miatt, elkeseredésükben nem mernek segítséget kérni. Magukba roskadnak, és „döntésük következményeit” cipelik: egyszerre emészti őket a bűntudat és az, hogy szeretteik magukra hagyták, elítélték a legnehezebb időszakukban.

Ha a nőt megerőszakolják és teherbe esik, vagy éppen éretlen, fiatal, és bekövetkezik egy nem várt terhesség, esetleg az orvosok azt állapítják meg a magzatról, hogy rendellenesen fejlődik, jogában áll az anyának saját sorsáról dönteni. Igazságtalan az ítélkezés és a megbélyegzés, a társadalom mégis előszeretettel hangosítja fel az „abortusztörténeteket”, mert az emberek örülnek, hogy addig is nem saját, hanem társuk problémáira tevődik a hangsúly.

„Nem vagyok abortuszpárti, de úgy vallom, a felnőttek felelőssége biztosítani a gyermek életét, és nem hiszek abban, hogy egy boldogtalan családban kellene nevelkednie bármelyik gyermeknek is” – hangsúlyozta Mészáros Andrea, kiemelve, hogy ha a felnőttek előre látják azt, hogy boldogtalan életbe kényszerítik születendő gyermeküket, joggal fogalmazódik meg bennük a kérdés, hogy hibáznak-e? A bűntudat, amit a társadalom ébreszt a nőkben, azt mondatja velük, hogy az abortusz feltétlenül rossz.

De, ha egy nem kívánt terhesség mellett dönt a nő, és a társadalmi nyomásra hallgatva úgy határoz, nem hagyatkozik az abortuszra, a negatív érzelmek szintén elfojtva maradnak benne. Ilyen körülmények között a világrajövetel és a gyermek elfogadása is attól függ, hogy a nő személyisége mennyire kiforrott és érett, illetve a környezete milyen mértékben támogatja őt – mindez azért szükséges, hogy a nő utólag együtt tudjon élni a racionálisan meghozott döntésével.

Ide sorolandó az is, amikor megerőszakolás következtében, a nő számára traumatikus eseményből születik a gyermek: ha nem kezeli lelki folyamatait, meglehet, utólag gyermekére vetíti azokat a fájdalmakat, amiket a traumában megélt. Ha tehát a gyermek mellett dönt az anya, pszichológiai támaszra van szüksége.

Az érme két oldala: vállalja vagy ne gyötörje sérült magzatát a nő?

Ha magzati korban rendellenességet állapítanak meg az orvosok, az abortusz lehetősége minden családban felmerül: az anyának és az apának közösen kell meghoznia a döntést. Az apának ugyanis szerves része van abban, hogy megfogan a gyermek, ahogyan abban is, hogy döntést hozzon róla és a nevelésről, annak tudatában, hogy egy sérült gyermek gondozásával nem mindig örömet fog megélni a család, mert a betegség minduntalan ott fog motoszkálni mindennapjaikban. Hihetetlenül nagy lelki és anyagi energiaforrást igényel egy sérült gyermek felnevelése, és ez legtöbbször az anya életének beáldozásával jár.

A szakember meggyőződése, hogy nem kötelessége az anyának feláldoznia a teljes életét, dönthet úgy is, hogy a szenvedés helyett inkább az elengedést választja. Bár nem meri kimondani a társadalom, egy sérült gyermek felnevelése rengeteg stresszel, idővel, energiával és nyomasztó félelemmel jár, mert a szülők azon aggodalmaskodnak, hogy mi történik csemetéjükkel, ha ők már nem lesznek.

Terápiáin olyan anyák is részt vesznek, akik sérült gyermekeket nevelnek, és megdöbbenve tapasztalja, hogy milyen egzisztenciális mélységekig élik meg gyermekeikkel együtt a betegséget – adta tudtunkra a párterapeuta. Hozzátette, olyan esettel is találkozott már, hogy a sérült gyermek túlélte a szüleit: előbb az édesapját, majd az édesanyját veszítette el, ami számára lelkileg feldolgozhatatlan veszteséget jelentett, hiszen nem értette, hogy hová lettek mellőle a támaszai.

„Ha van valami, ami fölött senkinek sem szabadna ítélkeznie, az az abortusz” – hangsúlyozta Mészáros Andrea. Hiszen nem láthat bele egyik ember a másik ember életébe, nem tudhatja azt, hogy kit milyen körülmények kényszerítenek a terhesség megszakítására.

„Mindenki mással megtörténhet, de velem nem”

Az ember szereti hárítani a negatív dolgokat: könnyebb úgy védenie magát, hogy mások életébe szól, úgy hiszi, mások befeketítésével jobb fényben tüntetheti fel saját életét. A „mindenki mással megtörténhet, de velem nem” gondolat ösztönös védekezési mechanizmus. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, tudatos szintre kell emelni az önismeretet, mert a személyiség kiforrásának fontos része, hogy képesek vagyunk-e a saját házunk táján sepregetni – magyarázta a szakember.

Ítélkezés helyett támogató jelenlétre lenne szükség krízishelyzetekben és a mindennapi történésekben is, mert felbecsülhetetlen a megviselt ember számára, ha valaki megbélyegzés és lenézés nélkül van jelen mellette. Ha terhesség megszakítása után ismerősei és barátai úgy állnak a nő mellett, hogy nem fokozzák bűntudatát, akkor pszichológiai segítség nélkül is feldolgozható a veszteség, mert nem alakul klinikai betegséggé, például depresszióvá.