Sok gyerek, játékok, kedves kis mondókák, rengeteg móka és kacagás, egyes helyzetekben tiltakozás a kötelező alvás ellen – talán ezekkel a fogalmakkal írhatnánk le a legtöbbünk fejében meglévő képet az óvodáról és a bölcsiről. Ezzel ellentétben a gyerekek az első időszakot nem feltétlen élik meg ilyen felhőtlennek. Talán van az olvasók között is olyan, aki emlékszik azokra a napokra is, amikor az óvoda ajtajában először maradt ott, és könnyek között nézte az egyre inkább távolodó anyukáját. A következő pár szóban, pont ezért az óvodakezdéssel járó szorongásokat járjuk körül, és megpróbálok néhány használható technikát is ajánlani a szülőknek, amelyekkel megkönnyíthetik ezt a kezdeti időszakot.

Az életben bekövetkező nagyobb horderejű változások szinte mindig szorongással járnak. A gyerekek hozzánk hasonlóan átélik az új helyzettel járó bizonytalanságot, amelyre náluk is egy stresszreakció a válasz. Ne felejtsük el azonban, hogy egy 2, 3 éves gyereknek nem csak az óvoda/bölcsőde az egyedüli újdonság. Nagyon gyakran ekkor szembesülnek először azzal, hogy az addig biztonságot jelentő édesanya, édesapa nincs jelen. Ilyenkor megjelenik a leválástól való félelem, a gondolat, hogy a szülők elhagyták, vagy nem jönnek utánuk. Ezt nevezzük szeparációs szorongásnak. Mit tehetünk akkor, ha ezt látjuk a gyermekünkön? 

Molnár Hunor klinikai szakpszichológus, CBT terapeuta Hétköznapi pszichológiánk című sorozatunkban olyan témákat tár fel, amelyek a legtöbb korosztályt foglalkoztatják: gyereknevelés, házasság, pár- és emberi kapcsolatok és aktuális jelenségek is terítékre kerülnek a kéthetente megjelenő cikkekben. Ha ön is keresi a választ bizonyos élethelyzetekre, küldje el kérdését a bereczki.szilvia@maszol.ro e-mailcímre, és a szakember válaszol.

Az egyik legjobb lépés az, ha nem az óvoda az első hely, ahol a szülő nélkül marad a kicsi. Sokat tud segíteni, ha példaul a nagyszülők vigyáznak rá egy-két órát, és a gyerek megtapasztalja, hogy a szülők mindig visszatérnek. Fontos hogy legyen egyfajta átmeneti idő, amikor az új hely és a szülő egyszerre jelen vannak. Ez idő alatt, ha a gyerek elkezd játszani beilleszkedni, az nagyon sokat segít, mivel rájön, hogy az új környezet nem jár különösebb veszélyforrásokkal, és a pozitív élmények segítik a szokatlan helyzet elfogadását.

A szülő a távozáskor köszönjön el a gyerektől és nyugtassa meg, hogy vissza fog térni, valamint a legfontosabb, hogy térjen is vissza. Ha azt mondta az anyuka, hogy ő fog utána menni akkor ő, és ne másvalaki hozza el az óvodából, érezze azt, hogy amit mondanak a felnőttek, az úgy is van. Az elköszönést nem kell elnyújtani, határozottnak és gyorsnak érdemes lenni, ezzel is alátámasztva azt, hogy tudjuk, jó helyen van a csemete. Ha a gyerek az első alkalom után nem akar visszamenni, próbáljunk meg beszélgetni és megnézni, hogy vajon mi az, amitől tart.

Az otthonmaradás azonban nem lehet opció, mivel ezzel megtanítjuk neki az elkerülést, amely megakadályozza az esetleges kellemetlen élmények jövőbeli korrekcióját, így csak fenntartja a már meglévő szorongást. A gyerekek igen érzékenyek a szülők érzéseire, fontos, hogy azt lássák, megbízunk a pedagógusban és tudjuk, hogy igenis jó helyen vannak. Ha látja, hogy mi nem félünk, akkor az ő félelme is enyhül majd.

Összefoglalásként tehát a gyerekkel beszéljünk nyíltan és őszintén arról, mi fog történni, és nyugtassuk meg, hogy visszajövünk. A búcsú legyen rövid, de előzze meg egy átmeneti időszak, ami alatt a gyerek megbarátkozik az új környezettel. A nap végén segíthet, ha közösen megbeszéljük az élményeket, ezzel erősítjük a szülő-gyermek kapcsolatot, és eloszlatjuk a felmerülő félelmeket. Plusz tipp: az óvodáról szóló pozitív információk segíthetnek a megfelelő attitűd kialakításában, és csökkenthetik a szorongást. Ez az időszak elég nehéz a szülőknek is, úgyhogy kitartást kívánok nekik a következő hetekben!