A figyelem a mindennapjaink része, sok torzításunk kapcsolódik hozzá, illetve megannyi érdekesség, amit érdemes tudni róla, ha szeretnénk érteni, hogy olykor miért hiányos, máskor pedig miért túlságosan részletes ez a képességünk.

A figyelem olyan, mint egy nagyító vagy egy távcső – ezeknek hála egyes tárgyak tüzetesebben megvizsgálhatók, és olyan részeik is nyilvánvalóvá válnak, amelyek eddig észrevétlenek voltak. Képességünk, hogy tudunk egy dologra összpontosítani, elengedhetetlen a tanulásban.

Molnár Hunor klinikai szakpszichológus, CBT terapeuta Hétköznapi pszichológiánk című sorozatunkban olyan témákat tár fel, amelyek a legtöbb korosztályt foglalkoztatják: gyereknevelés, házasság, pár- és emberi kapcsolatok, valamint aktuális jelenségek is terítékre kerülnek a kéthetente megjelenő cikkekben. Ha ön is keresi a választ bizonyos élethelyzetekre, küldje el kérdését a bereczki.szilvia@maszol.ro e-mail-címre, és a szakember válaszol.

Azonban a figyelemnek hátulütői is vannak: minél jobban figyelünk, annál figyelmetlenebbek vagyunk. Bár ellentmondásosnak tűnik, bizonyított, hogy ha egy dologra koncentrálunk, megszűnik a körülöttünk lévő világ, nem veszünk észre más ingereket.

Egy érdekes kísérletre hívom most az olvasót. Itt ez a YouTube-link, kérem, számolja meg, hányszor passzolnak egymásnak a fehér ruhában játszó játékosok. Ha kíváncsi, kérem, itt hagyja abba a cikk olvasását és nézze meg, sikerül-e eltalálni a helyes választ.

A legtöbb személy, aki elvégzi ezt a feladatot, sikeresen megmondja, hányszor passzoltak a fehér játékosok, de nagyon gyakran nem veszi észre, hogy közben átsétál közöttük egy gorilla is. Ez a régi teszt jól mutatja, hogy minél jobban elmélyülünk valamiben, annál inkább juttatjuk a perifériára a többi ingert.

A való életben naponta találkozhatunk ezzel a jelenséggel: az autónkban ülve nem vesszük észre az ismerőseinket, annyira lefoglal a közlekedés; de az is ide sorolható, amikor egy adott problémánknak túl nagy figyelmet szentelünk, és az az érzésünk, hogy egyre csak növekszik: ha egyedülállóként minden nap régi szerelmünk képeit nézegetjük, akkor a magányunk egyre nagyobbnak fog tűnni. Ha naponta órákon át olvasunk háborús híreket, akkor a háború sokkal nagyobbnak fog tűnni a mi világunkban, mint azokéban, akik ezzel a témával nem foglalkoznak.

Minden ember életében vannak olyan helyzetek, amelyeket kiemel – ezzel magyarázható, hogy sokszor azt érezzük, nagyon eltérők a véleményeink. Ilyenkor van, aki feldühödik, mert a másik ember nem találja annyira veszélyesnek/érdekesnek/különlegesnek az adott történést, mint jómaga. Az összetűzések elkerülése végett azt tanácsolom, fogadjuk el, hogy a személyes nagyítónkon keresztül teljesen más dolgok válnak fontossá számunkra.

Ha orvosokkal beszélgetünk, előbb-utóbb szóba jön az orvoslás, ha olyannal, aki imád olvasni, az olvasás, és ha valaki nagyon sokat foglalkozik a háború témájával, akkor meg a háború. A lényeg, hogy megértsük, mindenki más és más nagyítón keresztül nézi a világot, és a felnagyított „képeknek” nem kell feltétlenül megegyezniük. Ha ezt el tudjuk fogadni, a világunk kevésbé lesz frusztráló hely.