Nagyon gyakran hallok a környezetemből olyan vitákat, amelyek az emlékezetünkkel vannak összefüggésben. Ezek sokszor komoly családi perpatvarhoz vezetnek, és akár napokig képesek rossz hangulatot teremteni a családban vagy a baráti körben. Nézzük is meg, vajon miért emlékszünk ugyanarra a dologra teljesen másképp?

Számos tényező befolyásolja azt, ahogy a világot látjuk. Oldalakat lehetne írni az emlékezethez vezető útról és a hozzá kapcsolódó torzításokról, de most maradjunk csak tisztán a visszaemlékezésnél. Sokan úgy gondolunk az emlékeinkre, mintha azokat videókamerával vettük volna fel. Nem kérdőjelezzük meg a „videó” tartalmát, mivel biztosak vagyunk azok igaz voltában. Az emlékeink azonban képlékenyek. Képesek vagyunk emlékezni olyan dolgokra is, amiket át sem éltünk, illetve olyanokra is, amiket elfelejtettünk, de újra felépítettünk magunknak.

Molnár Hunor klinikai szakpszichológus, CBT terapeuta Hétköznapi pszichológiánk című sorozatunkban olyan témákat tár fel, amelyek a legtöbb korosztályt foglalkoztatják: gyereknevelés, házasság, pár- és emberi kapcsolatok és aktuális jelenségek is terítékre kerülnek a kéthetente megjelenő cikkekben. Ha ön is keresi a választ bizonyos élethelyzetekre, küldje el kérdését a bereczki.szilvia@maszol.ro e-mailcímre, és a szakember válaszol.

Melyik az első gyerekkori emlékünk? Vajon tényleg emlékszünk a történtekre, vagy csak elmesélte valaki? Az egyik világhírű pszichológus, Piaget első emléke 2 éves korából származott, ahol megpróbálták elrabolni a dadája kezéből, aki megvédte magát és a gyereket egyaránt. Hihetőnek tűnik, hogy emlékszünk egy ilyen megrázó eseményre, pláne úgy, hogy a fejünkben tisztán látjuk a támadót, a viaskodó dadát és a helyet is, ahol voltunk. A legnagyobb meglepetésére azonban 15 éves korában a dada bevallotta, hogy a történetet kitalálta és nagyon zavarta, hogy hazudott a családnak. Ekkor azonban megfogalmazódik a kérdés, hogy ha így volt, akkor vajon honnan az emlék?

Az Egyesült Államokban esett meg a következő történet. Egy fiatal diáklányt sajnálatos módon megerőszakoltak. A lány közben, elmondása alapján, a férfit figyelte, hogy később tudja azonosítani a bíróságon. Le is tartóztattak egy férfit és a lány emlékezete és vallomása alapján elítélték. Évekkel később letartóztattak egy másik személyt, aki a börtönben azzal hencegett, hogy egy szegény flótás az ő bűne miatt ül a cellában. Megmutatták az arcképét a lánynak, aki kijelentette, hogy sosem látta ezt az illetőt. A technika fejlődésének köszönhetően azonban sikerült később DNS vizsgálattal bebizonyítani az első bebörtönzött ártatlanságát és a hencegő bűnösségét az ügyben. Feltevődik a kérdés, ha nem vagyunk képesek emlékezni arra sem, aki erőszakot követett el rajtunk, akkor vajon mennyire vagyunk képesek felidézni azt, hogy múlt hónapban ki vitte le a szemetet?

Azért, hogy teljes legyen a kép, bemutatok egy kísérletet is az olvasónak. A kísérletben ugyanazt a videót nézették két különböző csoporttal. A kisfilmben egy autó ütközött. Arra kérték a résztvevőket, ítéljék meg a kocsi sebességét, azonban az egyik csoportban ütközésként, míg a másikban koccanásként utaltak a videóra. Pár héttel később a résztvevőknek válaszolniuk kellett arra a kérdésre, hogy láttak-e üvegszilánkokat a filmben az úttesten (videóban nem voltak szilánkok). Az ütközéses csoport látott, míg a koccanásos csoport nem látott szilánkokat. Ebből az derül ki, hogy egy megfelelően elejtett szó a kérdésben képes arra, hogy másképp emlékezzünk ugyanannak a történésnek a részleteire.

Nem célom megingatni azt, amit magunkról hiszünk vagy tudunk. Az emlékezetünk igen fontos része az életünknek, és sokszor hasznát vesszük az itt tárolt tudásnak vagy emléknek. Azonban a mindennapokban, pláne ha az emlékezet képezi a vita középpontját, meg kell kérdeznünk magunktól: vajon tényleg megéri egy ennyire változékony dolog miatt veszekednünk?