A járványhelyzet bonyolódása hozzájárult az újszerű élethelyzetek kibontakozásához: kezdetben eddig nem hallott kifejezésekkel bővült a szókincsünk, mára azonban ezekhez kapcsolódó negatív érzésekkel is: koronavírus-szégyenkezés alakult ki bennünk, amit főként a covid-szégyenítés alapozott meg. A „nem találkozom veled, mert fertőzött voltál”, a „nem vagy eszednél, mert beoltattad magad” kijelentések szorongóvá tették az érintetteket, akik gyakran emiatt nem vállalják fel, hogy fertőzöttek voltak vagy oltakoztak egészségük érdekében.

A megbetegedés miatti megbélyegzés elterjedt társadalmunkban: számos más betegségnél is megfigyelték, hogy megjelenik a szégyenérzet a fertőzöttség miatt. Ahogy előző világjárványok is bebizonyították egy potenciálisan halálos betegséggel való érintkezés társadalmi következményekkel jár. A pandémia elején erre számos példát láthattunk, sokan nem merték felvállalni, hogy megfertőződtek, illetve azok, akik megtették, sokszor a média áldozatai lettek. Azonban nemcsak a betegek, hanem a velük dolgozók is sokszor áldozatok lesznek. Így voltak példák sajnos orvosok vagy betegápolók szóbeli vagy fizikai bántalmazására is. Nem csoda tehát, ha ezek a folyamatok sokszor szégyenérzetet okoznak, illetve arra kényszerítenek egyes személyeket, hogy elhallgassák jelenlegi állapotukat. Itt jön tehát szóba a címkézés és annak hatásai.

Molnár Hunor klinikai szakpszichológus, CBT terapeuta Hétköznapi pszichológiánk című sorozatunkban olyan témákat tár fel, amelyek a legtöbb korosztályt foglalkoztatják: gyereknevelés, házasság, pár- és emberi kapcsolatok és aktuális jelenségek is terítékre kerülnek a kéthetente megjelenő cikkekben. Ha ön is keresi a választ bizonyos élethelyzetekre, küldje el kérdését a bereczki.szilvia@maszol.ro e-mailcímre, és a szakember válaszol.

Az ember egy társas lény, így elkerülhetetlen, hogy ne befolyásoljanak minket a szociális kapcsolataink, csoportok, amiknek részei vagyunk stb. Ezek a kapcsolataink sokszor hatalmas erőforrásként nyilvánulnak meg, például, minél jobbak a szociális kapcsolataink, annál kevésbé vagyunk hajlamosabbak egyes mentális betegségekre. De előfordul, hogy ez a sokszor támogató erő ellenünk fordul és céltáblává válunk. A coviddal kapcsolatos ellentétes gondolatok és cselekedetek miatt óhatatlanul is két csoport alakult ki, az oltottak és az oltatlanok. A szociálpszichológiából rég felfedezett jelenség, hogy a csoportunkba tartozó személyeket pozitívabban, míg a csoporton kívülieket inkább negatívabban ítélünk meg.

Egy csoportban például elég csupán egy címke, egy jelző ahhoz, hogy az eltérő megítélés kialakuljon, és elkezdjék másképp látni az ellenfél csapatában lévő játékosokat, mint a saját csapatukat. Most képzeljük el ezt a jelenséget, úgy, hogy egy hatalmas társadalmi nyomás jelentkezik és a másik fél tagjai bűnbakként szolgálnak a bizonytalan helyzet magyarázatára. Nem csoda tehát, hogy a két csoport szinte mindig egymásnak esik a közösségi médiában vagy akár baráti beszélgetéseken is.  Ezek és még számos jelenség összjátékának a következménye, hogy a felek egyre durvábban reagálnak, és próbálják meggyőzni arról a másik felet, hogy téved és rosszul gondolja.

Ha valaha volt részünk már olyan vitában, ahol mindkét fél szentül hitte a saját igazát, akkor tudjuk, hogy minél hevesebben próbálunk győzködni, annál hevesebb lesz a válaszreakció is, egy adott ponton az álláspont megváltoztatása személyes kudarc érzésével válik egyenlővé.  Ahogy Németh Erzsébet szociálpszichológus is említette a jelenség most már szinte értékké nőtte ki magát. Érték lett az ellenállás az oltáselleneseknél, és érték lett a védettség az oltáspártiaknál.

A pandémia előbb-utóbb eltűnik, de a rokonok, a barátok, a szomszédok itt maradnak velünk. Folyamatosan azt halljuk, hogy vigyázzunk egymásra, amely nagyon szép és megfontolt tanács, de kár lenne ezt csupán fizikális szinten értelmezni, terjesszük ki lelki síkra is. Nehogy a pandémia befejezése, az emberi kapcsolataink végébe kerüljön.