Kortalan és nemtelen útmutató annak, aki egyedül maradt: hol és hogyan ismerkedjen „jól” egy szingli felnőtt?
„Mit csináljon egy 44 éves nő, ha egyedül maradt?” – jött szembe velem nemrégiben a kérdés, ami elgondolkodtatott. Legyen huszonéves vagy negyvenes, férfi vagy nő az ember, ha egyedülálló és ismerkedni szeretne, akkor bizony meggyűlik a baja. Hol tegye azt? Hogyan tegye azt? Használjon társkeresőt vagy szólítson le idegeneket? Mennyit mondjon el, miről hallgasson, tartsa magát a nagyszülőktől ellesett klasszikus randiszabályokhoz, vagy csapjon bele mindennek a közepébe? Így kezdtek gyűrűzni bennem a kérdések, amelyekkel Mészáros Andrea pszichoterapeutát, párkapcsolati szakembert kerestem fel. A válasza meglepett: az ismerkedés, mint minden egyéb, tanulható. És jót is eredményezhet, ha a felek betartják a játékszabályokat, amelyek elég szép számban adottak. Kortalan és nemtelen ismerkedési útmutatónkban ezeket vesézzük ki.
„A mai világban ismerkedni azért nehéz, mert az emberek hozzászoktak a kényelemhez” – mondja Mészáros Andrea pszichoterapeuta, párkapcsolati szakember aki szerint annyira digitalizálódott már a társadalmunk, hogy amikor egyedül érezzük magunkat, vagy csak egyszerűen ismerkedni szeretnénk, első gondolatunk ösztönösen a társkereső alkalmazás vagy a közösségi média platformjaink, mert ezen felületek mögé bújva komfortosan érezzük magunkat.
Ezért aztán az a fajta természetes izgalom, amit úgy határozunk meg, hogy „pillangók repdesnek a gyomrunkban”, míg valakit megszólítanánk egy buszmegállóban vagy a könyvtárban, már szinte nincs is jelen az életünkben. Nem tudnánk mit kezdeni az azzal járó stresszel, mert a felgyorsult világunkban annyira normalizálódott, hogy folyamatosan stresszt élünk meg, hogy legalább a kapcsolatainkban kerülnénk a kényelmetlen és érzelmileg felfokozott helyzeteket.
A szakember ennek ellenére úgy véli, az online és a személyes ismerkedés is lehet célravezető, mert a térnél sokkal fontosabb a hozzáállás. Ha mindketten normálisnak ítélnek meg egy helyzetet – legyen az Tinder-csevegés vagy egy bevásárlóközpont polca előtt kibontakozó beszélgetés –, akkor nem számít, hogy hol és milyen körülmények közt botlanak egymásba. Viszont azzal számolnunk kell, hogy napjainkban a stresszel teli hétköznapokat egy általános bizalmatlanság is körüllengi, ezért sokkal ijesztőbbnek véli az emberek többsége azt, ha valaki csak úgy leszólítja őket az utcán, mint azt, ha egy idegen az online térben ír nekik, pedig ez utóbbi sokkal veszélyesebb, mert nem tudhatjuk, mit és kit takar egy online karakter – figyelmeztet Mészáros Andrea.
Mint mondja, „a digitalizáció megváltoztatta az értékítéletünket, és szinte annyi kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott: kétkedővé, végletekben gondolkodóvá tette generációk sorát”. Mivel a hiedelmeink – függetlenül az offline vagy online tértől – alakítják viselkedésünket, „a gondolataink és az azokra adott válaszaink határozzák meg az ismerkedésünket. Ha azt mondjuk, hogy „ó, negyven évesen nem lehet már olyan szerelmesnek lenni, mint tinédzser korban”, akkor ezzel a saját érzésvilágunkat blokkoljuk. Ennek következtében valószínűleg sokkal ijesztőbb lesz az a pillanat, amikor mégis szerelmet élünk meg: nem tudjuk feldolgozni, így a jót az ismeretlensége miatt kiutasítjuk az életünkből”. Ha belső ítéletrendszerünk a helyén van – azaz tudjuk, hogy nincs tökéletes ember a világon, és ennek megfelelően tudunk alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni, engedni, nyitottnak lenni, könnyen kommunikálni – akkor a tudatosság más irányba tereli a viselkedésünket, szemben a beszűkült gondolkodással, ami valóban hátráltathat a párkeresésben.
Ami nem megy elsőre, azt nem szabad erőltetni?
Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint érdemes kerülni a negatív gondolatokat, ha az a célunk, hogy valakinek felkeltsük az érdeklődését. Ott van például a sokat ismételgetett, már-már közhelynek minősülő állítás, hogy „ami nem megy elsőre, azt nem is szabad erőltetni”, vagy az emberek legnagyobb gátja, a saját magukat korlátozó, „nekem úgysem sikerül semmi” meggyőződés, amiket ideje kizárni, és helyettük arra fókuszálni, hogy igenis megérdemeljük, hogy valaki az életünkbe lépjen.
Nem engedhetjük elhatalmasodni a negatív gondolatokat, mert azok nemcsak a világlátásunkat, illetve az önmagunkról alkotott képünket feketítik be, hanem a későbbi randiesélyeinket is csorbítják. A leggyakoribb példa erre az, hogy sokan a nem tökéletes első alkalom után úgy döntenek, inkább nem is próbálkoznak tovább: letörlik a társkereső appokat, bezárkóznak, nem nyitnak ismeretlenek felé, és lassacskán láthatatlanná válnak, miközben gyötri őket a gondolat, hogy nem fognak párt találni.
A közösségi média azt sulykolja belénk, hogy minél hamarabb ragadjuk meg az alkalmat, különben érkezik egy következő jobb lehetőség; így rágörcsölünk vagy általánosítunk. Az ismerkedésnek gyakori motívuma a „biztos mindenki ilyen vagy olyan” előítélet – ha nem sikerül kapcsolódnunk valakihez, ráhúzzuk a társadalomra a negatív tapasztalatainkat, és nem is próbálkozunk tovább. Nincs bennünk rugalmasság, sokaknak fekete-fehér a gondolkodásuk.
A párkapcsolati szakember hangsúlyozza, 40 éves kor fölött már kiforrottabb a személyiség, stabilabb az élet, és nehezebb nagy kompromisszumokat kötni. Míg egy fiatal képes átszelni a fél világot a szerelemért, ezt egy negyven pluszos egyedülálló személy, ha gyermeke is van, nem teheti meg olyan könnyen, mert minden tette előtt figyelembe kell vennie azokat a körülményeket, amelyeken nem tud változtatni. Egyedülálló anyaként vagy apaként sokan előbb „letesztelik” a partnerüket, és csak akkor beszélnek neki a családjukról és a gyermekükről, ha az elvárásaiknak megfelelően teljesített. „Ezzel viszont akkora áthidalhatatlan szakadékot okoznak a randizás és a saját világuk között, hogy soha nem fogják megtapasztalni, hogy beleillik-e az életükbe az a személy, akivel randiznak vagy sem. Nem tudják megélni a kapcsolatot, mert távol tartják a randevúkat a saját életüktől” – figyelmeztet Mészáros Andrea.
Mint mondja, ez is a komforthoz való ragaszkodáshoz vezethető vissza: ha csak addig éljük meg a randit, amíg a péntek esti kimenő folyamán 3 órán át a nagymama vigyáz a gyerekre, akkor abban a néhány együtt töltött órában egy rózsaszín felhő keletkezik, amiben nincsenek olyan kérdések, hogy „hogy fogad el a gyermekem?”, „hogy illenek egymáshoz az életeink?”, „milyen az anyagi helyzetünk?”, „hogy tudnánk számlákat fizetni, összeköltözni?”, „ki mond le a sajátjáról és költözik a másikhoz?”, „egyáltalán ki kompromisszumkészebb és ki nem?”. Ezáltal a randevú biztonságos zónává válik, amiben két ember jól érzi magát néhány óráig, de fogalmuk sincs arról, hogy miként tudnának a másik emberrel együtt élni.
Létezik a „túl hamar”? Érdemes betartani a klasszikus randiszabályokat?
Mészáros Andrea tapasztalatai azt mutatják, a kapcsolatokban valóban létezik a „túl hamar”. Sokan elkapkodják, átugorják az ismerkedés főbb pontjait, és rögtön a kapcsolat közepébe vágnak. „Napjainkban a fiatalok néhány hónap után összeköltöznek, és ezt joggal nevezhetjük túl korainak, mert nem jut idejük arra, hogy megismerjék egymást, ahogy arra sem, hogy kialakítsák a bizalmat. Mivel kihagyják a kapcsolatnak azt a stádiumát, amiben alakulnának, csiszolódnának, ismerkednének, nem alakul ki a mi, így két egyén lesz a kapcsolatban, az én meg a te, amiben folyamatos a veszekedés, mert nincs meg a közös hang. Ezt alakítani kell, erre szolgál az ismerkedés folyamata. Amennyiben kimarad, annak vagy szakítás lesz a vége, vagy az, hogy benne rekednek egy kapcsolatban, amiről érzik, hogy nem megfelelő számukra.
A szakember arra int, a mi kialakítására merjünk időt szánni, de ügyeljünk arra, hogy ne áldozzunk rá éveket! „Ez már a másik véglet: amikor lappangunk évekig valaki mellett, de nem történik semmi, és nem fejlődünk, az ugyanolyan toxikus, mint az, ha egyből a közepébe vágunk. Ha egy kapcsolatot beletolunk a monotóniába, nagyon nehéz onnan kihúzni”.
Ezek elkerülése érdekében ma is érdemes betartani a klasszikus randiszabályokat. Már nem ugyanaz a célja az önmegtartóztatásnak, mint nagyszüleink idejében, amikor a házasság előtti szexuális élettől óvták a fiatalokat, hanem az, hogy elősegítsék a valódi megismerést, ami nem a testiségen, hanem a kapcsolódáson alapszik. Így a szakemberek egyöntetű véleménye az, hogy a klasszikus randiszabályok napjainkban is célravezetőek. Időt nyerünk általuk arra, hogy eldöntsük, illik-e hozzánk a másik ember. Egy nagyvárosban vagy a közösségi médiában a sokaság és a másság megnehezíti, hogy magunkhoz illőt találjunk. Éppen ezért érdemes mantráznunk magunkban, hogy „már csak azért sem szeretnék fejest ugrani az ismerkedésbe – elkapkodni az első csókot és az első szexuális együttlétet, túl hamar összeköltözni –, mert becsülöm saját magamat annyira, hogy előbb megtudjam, ki is vagy”.
„Napjainkban sokfajta szexuális beállítottságot és életstílust vállalnak fel az emberek – ezek közül nem biztos, hogy minden megfelel az igényeinknek. Ezért is javasoljuk mi, párterapeuták, hogy ha egy applikációról ismert idegennel akarunk találkozni, a lehető legegyszerűbb randihelyszínt válasszuk: például egy nappali találkozást egy kávézóban, azaz egy olyan helyen, ami nem feszélyez, és ahonnan bármikor fel tudunk állni, és azt mondani, „köszönöm szépen, de ez nem az, amire gondoltam, tisztelem, hogy eljöttél, de elköszönök” – részletezi a szakember.
Hozzáteszi, az ismerkedésben az önismeret kulcsfontosságú: gyakori hiba, hogy a randipartnerek túl sokat vagy túl keveset osztanak meg magukból. „Vagyunk-e magunkkal olyan viszonyban, hogy meg tudjuk ítélni, hogy ha találkozunk valakivel, a személyes magányunkat, szorongásunkat, lelki terhünket rázúdíthatjuk-e egyetlen randevú alatt a másikra. A közeledés és kapcsolódás hiánya fogja meghatározni azt a randit, vagy egy nyugodt érdeklődés, ismerkedési szándék van bennünk, amiben nem okoz gondot kitárulkozni, ha kérdeznek”.
Az önismeret abban is segít, hogy egy sikertelen próbálkozás után ne önmagunkban bizonytalanodjunk el, hanem tudjuk helyén kezelni a történéseket: az elutasítás nem a saját személyünkről szól, hanem csak arra bizonyosság, hogy a kapcsolat nem működött volna. Van, akinek ez nagyon nehéz, mert könnyen kötődik az illúzióhoz, amit elképzel a másikról. Főként akkor éri óriási csalódás, ha a másik félről kiderül, hogy nem is fedi az elképzeléseket, amelyek a több hónapig tartó online csevegés alatt kialakultak róla. Ezért szigorú szabály az, hogy ha az online világban 4 csevegés után nincs tervben egy offline találkozás is, akkor azt nem érdemes folytatni, mert túl nagy a kockázata – figyelmeztet a pszichoterapeuta.
Azt is hangsúlyozza, hogy a randevúkon érdemes a konkrét értékrendről beszélgetni: fontos minél korábban érinteni a vallásosság, a család, a gyerekvállalás témáját. Ha nem is feltétlenül az első randin, és nem a másik embert sarokba szorítva kell ezeket elmondani, de célravezető önmagunkat felvállalni, hogy hamar megmutatkozzon, ha valami nagyon szigorúan ütközik. „Még a kötődés kialakulása előtt, még mielőtt a rózsaszín felhő leereszkedik!”. Ahhoz, hogy a kitárulkozás megtörténhessen, előbb rendeznünk kell magunkban azokat a gondolatokat, amelyek szégyenérzettel töltenek el, hátráltatnak a mindennapokban.
Ki kezdeményezzen?
A klasszikus randiszabály a kezdeményezésben már nem annyira hangsúlyoz, mint nagyszüleink idejében: az offline térben személye válogatja, hogy ki vállalja fel, hogy kezdeményez vagy sem. A férfiak szeretnek biztosra menni: a személyes találkozások alkalmával a nő adhat jelzést, hogy a férfi tudja, ha tesz valamit, nem fog megszégyenülni. Elég ehhez egy mosoly, egy bátorító pillantás. „Sokszor a zárt viselkedésünk miatt nem szólít meg a férfi. Az online világban viszont annyira pörög az élet, hogy az elme alig tudja feldolgozni a látottakat. Emiatt az online térben érdemes felhívni magunkra a figyelmet, pont azért, mert nagyon kevés az esélye, hogy az illető épp minket szúr ki a több ezerből. Tehát a nő is írhat üzenetet a férfinak” – részletezi.
Szerinte az is segítségünkre lehet, hogy ha van bennünk elég bátorság, akkor már a csevegések folyamán is randizunk. „Ne kövessük el azt a hibát, hogy úgy beszélünk a másikkal, mint egy interjún vagy pedig úgy, mintha tíz éve ismernénk. Tipikus chat hiba a végletesség. Ha megtanulunk már ott is „randizni”, azaz ismerkedési állapotba kerülünk, érdeklődünk a másikról, akkor könnyebb megítélni, hogy a másik mit keres, és mi magunk mit keresünk. „Mit kérdeznél tőlem, ha most egy kávé mellett ülnénk?” – lehet hasonlóan kreatívnak lenni az online szférában”.
Kapcsolódó
Mészáros Andreának Randi rendel projektjével szándéka mmegértetni az emberekkel, hogy nem ijesztő a párkeresősdi és a párkapcsolat. Ellenkezőleg: nagyon könnyen tanulható. Szakmai szempontból kifogástalan John Gray Mars és Vénusz párkeresőben című könyve, ami ráirányítja a figyelmet arra, hogy már az formálja a mentalitásunkat, ha nem mindenáron partnert keresünk, hanem lehetőséget teremtünk arra, hogy embereket ismerjünk meg. Innen máris nyitottabbá válunk: dönthetünk úgy, hogy szingli, magányos életünkben önmagunk ellen fordulunk, és elsüllyedünk az egyedüllétben, vagy mondhatjuk azt is, hogy unatkozunk, magányosak vagyunk, ezért nyitni kezdünk az emberek felé.
Ha a gyermekkorból hozott gátjainkkal foglalkozni kezdünk, a feldolgozás jó irányba terelheti a hiedelemrendszerünket is. „Ne várjuk el magunktól, hogy egyedül működjünk” – ösztönöz a szakember, aki szerint érdemes terápiára jelentkezni, ha ismétlődő mintákat tapasztalunk a párválasztásunkban.
CSAK SAJÁT
.jpg)
