A sématerápia egy népszerű pszichoterápiás módszer: mély önismereti technika, amelyet nem csupán terápiák során lehet gyakorolni, hanem önmagunk számára is alkalmazhatóvá tehető. Kovács Szilágyi Zsuzsa húsz éve dolgozik pszichoterapeutaként, az elmúlt években pedig igazi szerelem-módszerré vált számára a sématerápia. Csíkszeredába elsőként hozta el ennek a technikának az átfogó bemutatóját, előadását pedig teltház fogadta.

A sématerápia egy komplex, számos területen használható technika: az enyhe szorongástól a személyiségzavarokig terjed az alkalmazása. Elsődleges célja önmagunk, a saját működésmódunk megértése, de természetesen mások viselkedésének értelmezésében is nagy segítségünkre lehet. De mik is ezek a sémák? Mik azok a rejtett szálak, amelyek mindannyiunk életét irányítják, gyakran hozva minket olyan helyzetbe, hogy utólag visszagondolva nem értjük, miért reagáltunk valamire úgy, ahogy?

A sémák érzések, gondolatok, tapasztalatok és emlékek, amelyek gyerek – és serdülőkorban alakulnak ki, felnőttkorban pedig vagy gyógyulnak, vagy megszilárdulnak – tudtuk meg Kovács Szilágyi Zsuzsától. Talán a legizgalmasabb kérdés velük kapcsolatban, hogy a tapasztalataink alakítják-e őket, vagy tanuljuk a minket körülvevőktől? Ilyen séma például a pesszimizmus, amelyre példákkal bőségesen szolgál anyanyelvünk, szólásaink, mondásaink is. Ki ne hallotta volna gyerekként, hogy ne mássz fel oda, mert kacagásnak sírás lesz a vége? Esetleg egy program tervezésekor ne hangzott volna el, hogy elmegyünk, ha addig semmi baj nem történik. Ezek az ártalmatlannak vélt mondatok sémaként épülhetnek be a gyerekbe, elősegítve egy későbbi szorongásos, pesszimista hozzáállást a jó dolgokhoz. És valóban, jogos kérdés és felvetés, hogy ha ilyen egyszerű elszólások is képesek sémákat kialakítani, akkor mégis mit lehet tenni, hogy a gyerek megússza…nos, Kovács Szilágyi Zsuzsa szerint leginkább semmit. A sémák nem elkerülhetők, mindannyiunknak megvannak a magunkéi, mindannyian adunk is tovább ezekből, a valódi kérdés tehát sokkal inkább az, hogy hagyjuk-e, hogy irányítsák az életünket, vagy képesek vagyunk felismerni őket.

Ha mindannyiunkban elkerülhetetlenül ott vannak, miért nem egészséges hagyni, hogy irányítsanak minket – tevődhet fel a kérdés. Nos, a sémák aljas kis tulajdonsága, hogy torzítják a valóságot, amelyet így nem önmagában, hanem annak a bizonyos sémának a tükrén keresztül látunk és értelmezünk. Ha életünk valamely percében nagyon hasonló helyzetbe kerülünk, mint amiben akkor voltunk, amikor az a bizonyos séma kialakult, megnyomódik a piros gomb, és aktiválódik a sémás működés, hirtelen pedig olyan reakciót adunk, amely később saját magunk számára is értelmezhetetlen lehet.

Ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent a sémás működés, értenünk kell a mindannyiunkban ott bujkáló négy én-módot. Van egy egészséges felnőtt részünk, jó esetben pedig ennek kellene irányítania a viselkedésünket. De ott lapul bennünk a gyermekmód, amelyet érzések alkotnak, a szülői mód, amely gondolatok halmaza, valamint diszfunkcionális megküzdési mód, amely viselkedésmintákat tartalmaz. Ha a szülői módunk elkezd olyan gondolatokat kreálni, hogy bizonyos helyzetekben nem leszünk elég jók, a gyermekmódunkban bekapcsolnak az erős negatív érzések, szorongani kezdünk, a megküzdési módunkban pedig bekapcsol a fuss, üss vagy lefagy működés. Elkezdünk túlkompenzálni, tehát a séma ellentétéről győzködni magunkat, esetleg ennek ellentéteként szisztematikusan elkerüljük azt az adott helyzetet, vagy konkrétan lefagyunk. Ha nem ismerjük fel, hogy itt épp a sémás működés lépett életbe, és nem vagyunk képesek „elővenni” a felnőtt módunkat, azt, aki képes megfogalmazni az alapvető érzelmi szükségleteit, akkor a szálak összekuszálódnak, és fellép a nem ismerek magamra című állapot.

A sémás működés tehát aligha ismertlen terep bárkinek. Az ösztönös reakcióink sokszor épp ezekhez a sémákhoz vezetnek vissza, és mivel kivétel nélkül társas kapcsolatokban alakultak ki, nyilvánvalóan később is a társas kapcsolatinkban fogják a legtöbb galibát okozni. Mit lehet tehát tenni, hogy leküzdjük a hatalmukat, amellyel mindennapjainkat befolyásolják? A sématerápia első lépése a sématérkép elkészítése, amelyből kiderül, hogy a 18 alapséma közül melyek azok, amelyek ott bujkálnak bennünk, milyen sérült szükséglet idézte elő őket, és ez milyen sémás hiedelmet, meggyőződést vált ki, azaz melyek azok a sokszor értelmezhetetlen reakcióink, amelyek mögött ez húzódik – foglalta össze a módszert Kovács Szilágyi Zsuzsa.

Ez a módszer tehát nem csupán terápia keretén belül sajátítható el: ha az ember kellő nyitottsággal él az önismeret és az önreflexió felé, sok és nehéz munka árán ugyan, de önmagának is képes felállítani ezt a bizonyos sématérképet, ezzel megértve saját működésmódját. A legfontosabb mégis az, hogy ha már felismertük sérült szükségleteinket, és hogy ez milyen sémákat épített ki bennünk, akkor képesek legyünk határozottan fellépni ellenük, első körben például úgy, hogy elmeséljük mindezt a körülöttünk levőknek, így talán ők is jobban reagálnak ránk, talán jobban értenek minket akkor, amikor még mi sem magunkat.