banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Deliága Éva gyermekpszichológus előadása Erdélyben

November 17. és 21. között újabb közérdekű előadássorozatot szervez az Eventikum, ez alkalommal Deliága Éva okleveles pszichológus, integratív gyermekterapeuta részvételével. Az előadások a Jól csinálom? – gyermeknevelés a 21. században cím köré szerveződnek és összesen öt erdélyi városban lesznek elérhetők.

Az ötnapos turné keretében az érdeklődők november 17-én Gyergyócsomafalván, 18-án Sepsiszentgyörgyön, 19-én Marosvásárhelyen, 20-án Székelyudvarhelyen és 21-én Csíkszeredában találkozhatnak az ismert szakemberrel, aki többek közt a gyerekek viselkedéséről, a különböző pszichológia tünetekről és a praxisában tapasztalt esetekről is beszélni fog – konkrét gyakorlati gyermeknevelési tippekkel fűszerezve mondandóját.

„Gyermekpszichológusként gyakran találkozom aggódó, kétségbeesett vagy éppen magukat tehetetlennek érző szülőkkel. A hétköznapjaikat a gyermek szeszélyei irányítják, görcsbe rándul a gyomruk, ha arra gondolnak, hogyan sikerül az aznapi nevelés, ugyanakkor eszköztelennek is érzik magukat. Úgy érzik nem sikerül hatniuk gyermekükre, közben pedig mardossa őket a bűntudat, de szeretnének mégis jó szülők lenni. Praxisom során jellemzően a dackorszakban lévő gyermekek szülei keresnek fel. Az elmúlt (világjárvány és háború által sújtott) években jelentős mértékben megnőtt a szorongó gyerekek száma. Emellett mindennaposak a verbális vagy fizikai agresszió megjelenési formái az intézményekben: óvodákban, iskolákban” – vallja Deliága Éva. Hozzáteszi: „előadásomban a pszichológiai tünetképzés lélektanáról, a viselkedéses nehézségek hátteréről lesz szó. Gyakorlatias tippeket, módszereket kaphatnak a szülők és nevelők a gyermeki akaratosság, a félelmek és az indulatok kezeléséhez.”

Az előadást egyaránt ajánlják a mai és leendő szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak vagy gyermekekkel dolgozó szakembereknek, akik szeretnék jobban megérteni a mai kor gyermekének jellegzetességeit, nehézségeit és szeretnék saját eszköztárukat bővíteni. A Jól csinálom? – gyermeknevelés a 21. században című előadásokra jegyeket online a www.eventikum.ro oldalon lehet vásárolni, a fennmaradó jegyeket a szervezők a helyszínen értékesítik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?