A Démonok című Lars Norén drámával indította évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A stúdióelőadást Nuno Cardoso rendezte, szereplői Imre Éva, Pethő Anikó, Bodolai Balázs és Szűcs Ervin. Ahogy pedig a cím is mondja, a játéktér tényleg démonokkal telik meg. Démonokkal, melyek újra és újra szembesítenek azzal, hogy nincs a világon nagyobb sötétség annál, mint amit emberek egymás életébe képesek vinni. A darab megnézése után talán az a legnagyobb kérdés, hogy számít-e még egyáltalán a „szeretlek”?

A mérgező párkapcsolatok és a családon belüli erőszak témájának örökös problémája, hogy mentség-e bármire a „szeretlek”. Józan ésszel persze tudja az ember, hogy nem, de mi történik akkor, amikor a történések aktív szereplője vagy, tehát esélyed sincs az objektivitásra? Ezt a témát boncolgatj a Kolozsvári Állami Magyar Színház Démonok című előadása, mely két házaspár egy estéjét, s azon keresztül a mindennapjaikat mutatja be.

Az évadismertető sajtótájékoztatón az előadás szereplői úgy nyilatkoztak, hogy nehéz mindezt egyszerre közel engedni és távol tartani, valamint hogy Lars Norén darabja az egyik legnehezebb szöveg, amellyel valaha dolguk volt. Akkor még csak elképzelni tudta a későbbi néző, hogy ez mit is takar pontosan, ám most, hogy már színpadra került az előadás, kitartóan koncentrálnia kell, hogy a démonokat a játéktéren belül tartsa, már ha ez egyáltalán lehetséges.

Itt nem szurkolunk senkinek, és bízunk benne, hogy nem lesz rajzfilmszerű, boldog végkifejlett. Itt csak azt várjuk, hogy valaki lépjen le, mielőtt a másik megölné magát. Itt egyszerre sajnálunk és ítélünk el mindenkit. A darab legnagyobb zsenialitása talán az, hogy nem egy erőszaktevőt és egy áldozatot, nem egy jót és egy rosszat mutat meg, hanem embereket, akik a lehető legmélyebb sötétséget hozzák elő egymásból. A legfájdalmasabb azonban a „szeretlek”. A „szeretsz?” kérdés örökös feltétele, mintha a válasz enyhülést hozhatna, és a „szeretlek” kimondása, mintha ez felmente bárkit a tettei alól.

Az előadás két és fél óra múlva sem ér véget. A hosszú öleléssel és romantikus zenével felvezetett meghajlás csupán egy átlagos nap vége. Semmilyen konfliktus nem nyer lezárást, semmilyen probléma nem oldódik meg, csupán szeretik egymást. De vajon ez elég-e? Elég-e a szeretlek, hogy ezáltal elkerülhető legyen a darabban is oly sokszor emlegetett összeomlás? Van az a pont, amikor már senki sem vágyik a romantikus filmek nagy kibékülésére. Van az a pont, amikor ez a kibékülés a legfájdalmasabb Van az a pont, amikor menni kéne. Mindezt azonban csak a néző látja: a külső, objektív szemlélő.