Hidat építnek a román és magyar kultúra között – Kezdődik a Bukfeszt magyar színházi fesztivál

Második akalommal szervezi meg a Bukfeszt magyar színházi fesztivált a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN). Szeptember 27. és október 2. között öt erdélyi magyar színház előadásait tekintheti meg a közönség a román fővárosban. A MASZÍN működéséről és a fesztiválról Balázs Attila, a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója és a színházi szövetség elnöke mesélt.

A Magyar Színházi Szövetség, azaz a MASZÍN lassan nyolc éves múltra tekint vissza. Kezdetben a nagyváradi Szigligeti Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház kulturális és értékmegörző közössége volt, azóta csatlakozott hozzájuk a Csíki Játékszín is. Balázs Attila, a Csíky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója és az egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, a MASZÍN egy élő, állandó kapcsolatban lévő közösség, ahol rendszeresen megosztják egymással az elképzeléseiket, lehetőségeiket és problémáikat, hiszen úgy gondolják, együtt sokkal egyszerűbb megoldásokat találni és ötleteket kivitelezni. Ahol pedig közös érdekek vannak, ott igyekeznek közös dolgokat létrehozni. Ilyen közös dolog a Mafeszt vándorszínházi fesztivál és a Bukfeszt bukaresti magyar színházi fesztivál is, amelynek második kiadása szerdán kezdődik.

Fotó: Csíki Játékszín Facebook-oldala

A román fővárosban szervezett magyar színházi fesztivál abból a gondolatból forrott ki valóságos eseménnyé, hogy az erdélyi magyar színházak részben a távolság, részben a nyelvi különbségek miatt eléggé kívül estek a központi sajtó és a bukaresti közönség látókörén. Tavaly első alkalommal, pályázati pénzekből vitték el a MASZÍN színházai egy-egy különleges előadásukat Bukarestbe, hogy az ottani közönség számára is megmutassák az erdélyi magyar színházak munkásságát.

A Bukfeszt első kiadása hatalmas sikert aratott. Balázs Attila, a MASZÍN elnöke elmondta, már tavaly olyan visszajlezéseket kaptak, hogy igény lenne arra, hogy a fesztivál hagyománnyá váljon, így nem volt kérdés, hogy idén is megszervezik, lehetőséget teremtve arra, hogy a színházak fontosabb előadásai több emberhez is eljussanak.

Fotó: Csiky Gergely Állami Magyar Színház weboldala

Balázs Attila elmondta, a repertoár összeállításánál szempont volt, hogy minden színház olyan előadást hozzon, amelyben valamilyen formában megjelenik úgy a román, mint a magyar kultúra. A Bukfeszt idei műsorán szerepel Matei Visniec Exit című darabja Zakariás Zalán rendezésében, a székelyudvarhelyi színház előadásában. Látható lesz Visky András Caravaggio című darabja Visky Andrej rendezésében, a temesvári társulat előadásában, továbbá Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabja Anca Bradu rendezésében, a székelyudvarhelyi színház előadásában. A nagyváradi Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes Boris Vian Le Schmurz című darabjával készül, melyet Györfi Csaba állított színpadra, Gianina Carbunariu Magyarosaurus Dacus című darabja a szerző rendezésében, szintén a nagyváradi társulat előadásában lesz látható. A Sheldon Harnick, Jerry Bock és Joseph Stein Hegedűs a háztetőn világhírű musicaljét Erwin Simsensohn rendezésében, a Csíki Játékszín előadásában, Frederick Loewe és Alan Jay Lerner My Fair Lady című darabját Andrei Serban rendezésében, a szatmárnémeti Harag György Társulat előadásában élvezheti a közönség.

Balázs Attila elmondta, számukra fontos, hogy hidat építsenek a román és magyar kultúra, az erdélyi magyar színjátszás és a román közönség között. A nem magyar nyelvű nézők számára minden előadást román és angol nyelven is feliratoznak, hiszen a szervezők szeretnék, ha előadásaikat a fővárosi nagyközönség minden érdeklődője megismerhetné, hiszen minden új találkozás, minden új néző, főként azok, akik számára eddig ismeretlen volt a romániai magyar nyelvű színházak munkássága, egy újfajta perspektívát, egy friss nézőpontot és a színészek számára izgalmas megmutatkozási lehetőséget rejt magában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?