Az évad első nagyszínpadi produkciójára készül a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín a 2023/24-es évadának első nagyszínpadi bemutatójára készül. Alejandro Durán, kolumbiai születésű rendező Peter Shaffer Amadeus című drámáját viszi színre a csíki társulattal. A darab bemutatójára október 20-án, pénteken 19 órától kerül sor.

Mozart és Salieri, a törékeny tehetség és az elszánt középszerűség harca sokakat megihletett már. Antonio Salieri (Kozma Attila) II. József császár udvarának elismert zeneszerzője, aki buzgón hiszi, hogy ő Isten pártfogoltja, műveiből pedig egyenesen az Úr hangja szól. Egészen addig, míg fel nem bukkan Bécsben Wolfgang Amadeus Mozart (Nagy Gellért), egy pimasz, nagyszájú virtuóz. A fiatal zseni dallamaihoz képest Salieri zenéje kényelmesen, átlagosan és konvencionálisan visszhangzik, ráadásul Isten még azzal is bünteti, hogy az egész világon ő az egyetlen, aki ezt a páratlan és forradalmi tehetséget felismeri és valóban értékelni tudja. És Salieri háborúba kezd az Úrral, méghozzá választott Teremtményén, az Amadeus nevű Mozarton keresztül.

Fotó: Csíki Játékszín

Mozart szerepében Nagy Gellért lesz látható, aki Fun FM-nek adott interjújában elmondta: a legnagyobb kihívást az jelenti számára, hogy Mozarthoz hasonlóan neki is hinnie kell a saját képességeiben. Mint mondta, Mozart pontosan tudta, hogy mire képes annak ellenére is, hogy saját korában mások ezt még nem ismerték el. Gellért úgy fogalmazott, hogy a híres zeneszerzőt eljátszó színésznek tudnia kell, hogy meg tudja csinálni, képes megformálni a szerepet, mert csak így lehet hiteles az alakítása.

A pénteki bemutatóra érvényes a Bánk bán bérlet. Az előadást október 22-én, vasárnap a Prospero bérletes nézőknek játsszák. A fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók a bérletes előadásokra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?