Kőrösi Csoma Sándor életéből inspirálódott a Puck Bábszínház új előadása

Újabb bemutatóra készül a Puck Bábszínház magyar társulata. November 9-én, szombaton 11 és 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei című előadást láthatják az érdeklődök Varga Ibolya rendezésében, amelynek Molnár Vilmos, kortárs szerző azonos című könyve képezi az alapját. Az előadás jelmez-, díszlet- és bábtervezője Albert Alpár, akinek a munkáját szobrászként Bogdán Farkas segítette, zenéjét pedig Domokos Előd jegyzi. Az előadás a 4 éven felülieknek ajánlott.

Kőrösi Csoma Sándor titkokkal teli élete elevenedik meg a Puck Bábszínház színpadán, különleges korokban és helyszíneken, amelynek alapja Molnár Vilmos csíkszeredai kortárs író azonos című könyve.

„Hosszú gyaloglásra kerekedik fel a mi Sándorunk, amelynek során olyan akadályok és bűbájos alakok keresztezik útját, mint a logikatanár, hivatalnokok, kalmárok, a Jóisten és az Ördög, a Halál, Buddha, sőt még saját hasonmása is. Felvértezve 13 élő és holt nyelv ismeretével, főhősünk nekivág a világnak, nem kisebb céllal, mint a magyar őshaza felkutatásával” – olvasható a bábszínház közleményében.

Bár már sokat tudunk életéről, a fiktív elemeknek köszönhetően, amelyek a humort sem mellőzik, rengeteg meglepetést tartogat a minden bizonnyal legismertebb székely-magyar története, amellyel a bábszínház varázsvilágában is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A Puck Bábszínház előadásaira online is lehet jegyet váltani a

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?