Egész héten láthatók a Puck Bábszínház előadásai a 15. Kolozsvári Magyar Napok alkalmából

A Puck Bábszínház magyar társulata hat előadással vesz részt a 15. Kolozsvári Magyar Napokon. Az eddigi évekhez hasonlóan 2024-ben is izgalmas és tanulságos történeteket tekinthetnek meg az érdeklődök, amelyeket a bábszínház frissen bemutatott produkcióiból és a korábbi évadok közönségkedvenceiből válogattak össze.

Augusztus 19-én, hétfőn a Pulcinella, kutyabaja című előadás lesz látható, 20-án, kedden a Meseszőnyeg című előadást tekinthetik meg a nézők, illetve 21.-én, szerdán a Palkó és Panna várják a kicsiket és nagyokat. Mindhárom előadás 11:00 órától tekinthető meg, és a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok honlapján tehetnek meg az érdeklődők.

Forrás: Puck Bábszínház Facebook-oldala

A hét további részében, vagyis augusztus 22-én, csütörtökön a Jancsi és Juliska, 23-án, pénteken A brémai muzsikusok, illetve 24-én, szombaton a Mese a csodálatos szőlőfáról című előadások lesznek láthatóak, naponta két alkalommal 10:00-től és 11:30-tól.

Az előadások a Puck Bábszínház székhelyén tekinthetőek meg, melyekre 10 lejes jegyet lehet váltani a bábszínház jegypénztárában az adott előadás előtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?