banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

„A hét meg a nyolcát!” – Készülnek a 15. Kolozsvári Magyar Napokra

Tizenötödik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 18–25. között. A főtéri zenekarok listája már végleges, hamarosan pedig a tematikus udvarok programja is összeáll. Kolozsvár egyik legnagyobb rendezvényének előkészületeiről Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, az esemény főszervezője, valamint Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója számolt be.

„A hét meg a nyolcát!” szlogennel vágtak bele az idei Kolozsvári Magyar Napok szervezésébe. Mi sem lehetne ennél találóbb, hiszen ez már az esemény tizenötödik kiadása, ehhez méltóan pedig ebben az évben is számos különleges programmal és sztárfellépővel várják az érdeklődőket a kincses városba. Gergely Balázs főszervező a szerda délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár az idei nem könnyű év, hiszen a választások közé ékelődik be az esemény, bíznak benne, hogy a Kolozsvári Magyar Napokon sikerül kialakítani a „béke szigetét”, és fenntartani a normalitást a nagy politikai csatározások közepette.

Gergely Balázs és Szabó Lilla/ A szerző saját felvétele

Az idei rendezvényre augusztus 18–25. között kerül sor, de már 17-én, a nulladik napon is felvezető rendevényekkel, kiállításmegnyitókkal hangolódhatnak az érdeklődők. A 15. Kolozsvári Magyar Napok hivatalos ünnepi megnyitója augusztus 19-én, hétfőn lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében. Ugyan volt már rá példa, de mégis rendhagyónak mondható, hogy az idei főtéri nagy eseménysorozatot a Szent István Napi Néptánctalálkozó nyitja meg. Szerdán aztán elindul az igazi pop-rock vonal: A Zanzibár és a Neoton Família látogat el Kolozsvárra, hogy felpezsdítsék a hangulatot. Csütörtökön a Parno Graszt és az Elefánt zenekarok állnak színpadra, pénteken pedig egy igazi különlegességre kerül sor: az estét a Debrecen Big Band nyitja, amelynek tagjai több mint tíz éve művelik a jazz zene nagyzenekari műfaját. Őket követi a Kolozsvári Magyar Napok egy visszatérő fellépője, ám ezúttal teljesen más felállásban: idén egy igazi „kolozsvári házibulira” készülhetünk, ugyanis a Főtérre Miklós Gyuri és számos vendégelőadó várja a közönséget.

Szombaton a Raklap zenekar és a Kowalsky meg a Vega lép színpadra, vasárnap pedig egy nótagála zárja a rendezvénysorozatot Demjén Ferenc koncertjével. A tematikus udvarok koncertpalettája is már majdnem végleges, ám a szervezők még egyelőre titokban tartják a meghívottak listáját.

Forrás: Kolozsvári Magyar Napok Facebook-oldala

Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója elmondta, hogy az idei eseményre is megmaradnak a már jól megszokott tematikus udvarok, amelyeknek köszönhetően minden korosztály és minden stílus kedvelője talál majd kedvére valót. A Főtér mellett rendezvények lesznek a Bánffy-palota udvarán, a Farkas utcában (amelyet a felújítás miatt idén egy egészen új koncepció szerint alakítanak majd ki), a Fogoly utcában (amely a magyarnapozók számára Borutcaként ismert), de idén is a Református Kollégium udvara ad majd helyet a Folkudvarnak, a Romkertben pedig számos gyerekprogram várja a legkisebbeket. A Főtér 23 néven elhíresült udvarban a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának eseményeire, a Szentegyháza utcában pedig az Ifjúsági udvarba várják az érdeklődőket. Rendezvények lesznek továbbá a különböző partnerszervezetek székhelyein, múzeumokban is.

A szervezők idén két nagyszabású újdonsággal is készülnek. A hatalmas népszerűségnek örvendő családi sportnap idén kétnapos rendezvénnyé növi ki magát, ahol a versenyek mellett különböző sportklubok bemutatkozó edzésein is részt vehetnek az érdeklődők. A tervek szerint 10-12 sportágat ismerhetnek meg közelebbről az odalátogatók. Emellett a két éve elindított Egyházzenei Fórum is visszatér: Selmeczi György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth– és Erkel-díjas zeneszerző, karmester és zongoraművész, érdemes művész vezetésével a tervek szerint hagyományt teremtenek: minden második évben a Kolozsvári Magyar Napokkal partnerségben Kárpát-medencei kórusok és zeneszerzők találkozójára kerül sor.

Forrás: Kolozsvári Magyar Napok Facebook-oldala

Májustól már lehet jelentkezni önkéntesnek is, ahová mindenkit szerettel várnak, aki úgy érzi, szeretne részt venni a város egyik legrangosabb eseményénk háttérmunkálataiban. Szabó Lilla kiemelte, hogy a felhívás tényleg mindenkinek szól, hiszen az elmúlt években 16 éves kortól egészen 65 éves korig minden korosztály képviseltette magán önkéntesként, és mindannyiuk számára hatalmas élmény volt.

A 15. Kolozsvári Magyar Napok teljes programja a tervek szerint júliusban lesz eléhető, de már június közepén elindítják az esemény honlapját, ahová feltöltik majd az aktuális fejleményeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?